Hónap szerinti archívum: március 2016


A háromlábú kutya

  Pár napja, szörnyűséget álmodtam. Elég különös, mert egy ideje nem emlékszem az álmaimra. Most kettő is megmaradt bennem.   Az első egy kutyáról szólt, aki kíváncsiskodott, ezért hurokkal elkapták, és levágták az egyik lábát, majd elégedetten mondták neki, hogy tessék, most kíváncsiskodjon! És nézték, hogyan vergődik. Szörnyű volt.   […]


Álmodozom….

  Néztem a tegnapi ünnepről egy videót. Mintha a saját karikatúrám lett volna.   Egy nő nyilatkozott, középen állt, az ünneplő és a tüntető emberek között, a rendőrök mellett. A riporter mutatta a nyilatkozó nőt, majd két férfit, egyet innen, egyet onnan.   A nő szelíden mondta: – A szeretet […]


Társkeresés-társtalálás

A múltkor írtam Kánya Kata társkeresőjéről, ahol az előfizetési díj, nyugdíjasoknak, kedvezményesen 50.000.- ft. Ezt hozzászólásban is megírtam egy érdeklődőnek, azzal, hogy éves tagdíj. Kánya Kata reklamált, jogosan, hogy nem figyeltem, mert nem éves tagdíj, hanem örök életre szól. Nekem így sem tűnik nagy üzletnek. Ki akar örök életében társkeresni? […]


Álom, álom, édes álom

Alvászavarral küzdöttem az utóbbi időben. Nem új a dolog, régen is voltak ilyen időszakok, amikor még aktív voltam. Akkor ráfogtam a stresszre. Olyan területen dolgoztam, ahol naponta szorított a határidő, nagy volt a felelősség, mert egy apró figyelmetlenség nagy kárt tudott volna okozni. Azután jött párom halála. Akkor nem is […]


Ha halott leszek, fát nevelek!

  Nézem a legújabb temetési trendeket. No, nem készülök meghalni, és nem is forgatom a temetkezési szaklapokat, a női magazinok helyett, csupán elém került egy hirdetés.   Korom miatt akár készülődhetnék, sokan, ebben a korban már kész síremlékkel rendelkeznek, sőt, van, aki már a nevét is felvésette, végső dátum nélkül. […]


Fehérló vagy Saul fia

(Bölcs Salamon története)   Szerintem, a mi fiaink, mindketten. Mindkettő a mi dicsőségünk, és egyik sem a mi szégyenünk. Az enyém biztosan nem. Mindkettőt lehet úgy nézni, és minősíteni, hogy megosztásra alkalmas legyen. De, lehet úgy is nézni, hogy mindkettő értékes, mindkettőre büszkék lehetünk.   Tudom, most mindkét oldal felhördül, […]