Hónap szerinti archívum: március 2017


Fészekrakás élettárssal vagy házastárssal

Báróhoz megérkezett a gólyaasszony is, én pedig örömmel nézegetem, hogyan élnek. Közösen rendezgetik az otthonukat, igazgatják a szélén az ágakat. Azt is láttam, és tetszik, hogy nem piszkítanak a fészkükbe. Madarak. Egy másik párt is gyakran megnézek, Tóbiásékat. Ők fekete gólyák. Gyönyörű szépek, és megható volt, hogy mennyire megörültek egymásnak. […]


Karomban ringattalak

Reggelente Domján László Tested temploma című meditációját hallgatom, pár napja. Van egy kép benne, amit vizualizálunk, hogy ülünk a vízparton, és a hátunkat egy nagy fának támasztjuk. Ma, a mellettem lévő fánál megjelent Judit. Ő is ült, térdét átkulcsolva. A győriek tudják, kiről beszélek.   Engem is foglalkoztatott az eltűnése, […]


Élet 40, 50, 60 felett

Egy vallomással tartozom. Beleestem a Facebook, általam is kritizált csapdájába. Nem olvastam végig egy cikket, csupán, a címe alapján jött a gondolat, amit rögtön meg is írtam. Itt, az ötven felettiek kapcsolatáról beszélt a riporternő, a cikkíró szerint, holott 63 éves. A hatvan felettiekről nyilatkozott. Azt hiszem, mindegy, mert a kommenteket […]


Csillagok útján

A csillagok útján nincs virág, csak por, csillagközi.   Lelépünk hát, hogy megnézzük, milyen a füvön járni. Fantasztikus érzés. A fűben virágok nyílnak. Értük nyúlunk, mert csábítanak. Színesek, finom az illatuk. Némelyik tüskés, megszúr, ha hozzáérünk. Fáj, sírunk. Aztán elfelejtjük, megyünk tovább. Újra meg újra kimegyünk a rétre virágot szedni. […]


Kié az igazság?

Egy közös ismerősről beszéltünk ma, aki jó pár éve, nagyon „megjárta”. Évtizedek óta művelt, beültetett telkét, szép kis házát, üvegházát, kemencéjét, kerti bútorait, kerti tavát, jogi úton elvesztette.   Nem a Bank miatt, ez nem egy svájci frank hiteles eset. A saját hanyagsága, és egy földhivatali tisztviselő tévedése miatt történt. […]


Ma van a Boldogság Napja

És, én boldog vagyok. Írok hát a boldogságról. Hogy, mitől vagyok én boldog. Azt hiszem, talán az közelíti meg legjobban, hogy elégedett vagyok az életemmel. Azzal, aki vagyok, ahogy vagyok, akik körülöttem vannak, kitöltik az életemet. Nem hiányzik semmi. Szeretek élni. Akkor is, ha süt a nap (akkor kicsit jobban), […]


Játszunk, és csak játsszuk, hogy játszunk

A napokban találkoztam egy régen látott ismerőssel. Évek óta nem beszéltünk, és én döbbenten tapasztaltam, hogy az élete semmit nem változott. Ugyanakkora zűrzavar van körülötte.   Mesélt, és tényleg úgy tűnik, a sors, a körülmények összeesküdtek ellene. Válás, munkahely elvesztés, devizahitel, lakás elvesztés, csapnivaló párkapcsolatok, zűrös gyermek kapcsolatok és még […]


Lónak lenni Dubaiban

Láttam ma a Facebookon egy megosztást egy istállóról. Dubaiban, talpig márványban állt egy istálló, benne lovak. Valaki megosztotta, azzal a szöveggel, hogy keres egy gólyát és fenékbe rúgja, amiért ide tette le. Ritkán írok hozzászólást, de nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem, tényleg ló akar inkább lenni Dubaiban?   […]


Báró, a szuperhím és a hazaszeretet

Én szeretem a hazámat, imádok itt élni, szerintem gyönyörű ez az ország. Nekem tök mindegy, ki mit mond, miért nem tud, vagy nem akar itt élni, én imádom. Szeretem a múltunkat, a hőseinket, és büszke vagyok rá, hogy magyar lehetek.   Egy kedves idős rokonom, aki nagyon szeretek, kórházban van. […]

Báró

A szeretet vándorútja, az enyém, tiedből, a miénk felé

Évezredekkel ezelőtt, az „istenek”(viselkedésük alapján, inkább földön kívüli értelmes lények), a félistenek, emberek, és emberállatok, egymás mellett éltek.   Erről mesél nekünk, legalábbis, az ismert legrégebbi, több mint 4500 éves sumér eposz, a Gilgames. Sokféle értelmezése van, szerintem arról szól, hogy az ősi mondák szerint hogyan segít bennünket a szeretet, […]