Hónap szerinti archívum: január 2018


Kómában

Katalin, nevezzük így, már akkor feltűnt, amikor felvételre vártam. Székben tolták, tele szájjal mosolygott, és egy szem foga sem volt elöl. Illetve az egyik oldalon volt, a szemfoga. Nagyjából velem egykorú lehetett. Kiderült, hogy a szobatársam volt, és letörött a fogpótlása, de nem csináltatta még meg. Rengeteget beszélt, és egyfolytában […]

lótuszvirág

Zsuzsa

Kellenek nekünk a csodák!

  Január első napjaiban történt, pontosabban 2018 január 10-én. Zsuzsában, a boldog újév illúziója szertefoszlott egy pillanat alatt. Ekkor közölték vele, délután ½ 4-kor, hogy kevés esélye van olyan orvost találni, aki elvállalja a műtétet úgy is, hogy áttétek vannak már a máján, és a tüdején is.   A vizsgálatkor […]


Az öreg tyúk

    A fürdőben, torna előtt mesélte ezt a történetet, a mellettem álló asszony az ismerősének. Főzésről, tojásról beszélgettek. Az egyikük vidéki, tyúkokat tartanak, neki nem probléma a szép, friss házi tojás. Most, van egy idősebb, kövér tyúk náluk, amelyik már alig tojik, ezért mondta a férjének, hogy nézzen utána, […]

öregtyúk

bennünk élő gyermek

A bennünk élő gyermek

– Csúnyácska – mondta anyám a húgának, aki látogatóba jött hozzánk, miután megszülettem. Engem nézett, és egy kicsit csalódott volt, hogy nem olyan voltam, mint az a bizonyos, szép baba, amire annyira vágyott valamikor. A szép baba után áhítozó gyermek, örökké benne maradt.   Szeretett, és akart Ő engem, nagyon. […]


Kinek az éve, kinek az éhe?

    2018   A Kutya éve Idén vajon kinek az éhe, Hajt majd bennünket előre? A kenyérnek, a pénznek, a tudásnak, Netán a megvilágosodásnak?   Vajon mit tervez a felsőbb akarat, A has irányít majd, vagy a nemes gondolat? Félelemben tartani, háborúba hajtani, Vagy a tudást, a kenyeret megosztani? […]

Vizsike