A tyúk újra a ketrecben üldögél. Nem zárta be az ajtót, csak visszaült.
Mert, hiába ment ki újra és újra, hiába várta az új kakast, a mesében beígért új gazdát, egyik sem jött.
Minden alkalommal kifutott, amikor kukorékolást hallott.
Megnézte a „húspiaci” kereső ajánlatait.
Eleinte, ismét lelkesen, tele reménnyel, hittel, hogy, igen, most biztosan talál újra társat.
Jöttek is a jelöltek.
Többnyire megtépázott tollú, kappankülsejű, kopott kukorékolású egyedek.
Nagyrészüket felismerte, itt voltak már két éve is, úgy látszik, ők sem találtak még társat.
A jelentkezők nagy része törpekakas volt.
Ez önmagában nem lett volna kizáró ok, mert tyúkocskánk is törpetyúk, de a kakasok nagy részének a szélessége azonos volt a magasságával, és egyéb erényeknek is híján voltak.
Az igaz, hogy mind igényes volt.
Mert tyúkocskánk igényes társat keresett.
Csak az volt a baj, hogy a keresendő tyúk iránt voltak igényeik, nem saját magukkal szemben.
Illetve, az igényesség értelmezése széles skálán mozog.
Van, akinél az igényesség annyit jelent, hogy megfürdik, megborotválkozik, tiszta ruhát hord.
Feltűnően hiányos csőrzetük, kappanszerű külsejük már nem képezte részét az értelmezésnek.
A ketrecük állapotáról nem is beszélve.
Már, amelyiknek volt. Mert jó részük ötvenes éveiben vált el, ketrec maradt az asszonynál, a fiókákkal együtt, kakasunk pedig bérelt ketrecben élt, vagy visszament tyúkanyó anyjához.
Látni, egy ketrecet látott csak tyúkocskánk, még az előző kereső időszakban, de elmondásból tudott képet alkotni a többi állapotáról is.
A törpeségen, az igénytelen külsőn kívül gondja volt a jelentkezők egzisztenciájával is.
Talán, nincs is olyan szakmunkás törpekakas a megyében, aki ne jelentkezett volna tyúkocskánknál.
Anélkül, hogy lebecsülne bárkit, mert sokszor nem jár együtt a műveltség, az intelligencia a tanultsággal, de pár mondatos írásból, beszédből, már elég jól lehet következtetni valakinek a személyiségére.
Arra, hogy miről lehet vele beszélgetni, milyen programokra menni.
Azt nem tagadja, hogy voltak, szerinte hozzá illők is, de ők nem ilyen öreg tyúkot kerestek.
Tíz, húsz, harminc évvel fiatalabb, fényes tollú, bögyös jószágot.
Az is igaz, most már nem találkozgatott, csak azért, hogy, talán, valaki mégis más, mint az adatlapja alapján lejön. Többnyire, olyanok.
Szóval, tyúkocskánk törölte magát az összes kakaskeresőről. Arról is, ahol még volt előfizetése.
(Sajnos, nem figyelt, hogy van olyan társkereső, ahol jóval előbb le kell mondani, különben leemelnek még egy hónapot.)
Mindent összevetve, nem bánta, hogy újra körülnézett.
Arról nem mondott le, hogy ismét társat találjon, de azt már megtapasztalta, hogy társkeresőn nem talál.
És, most tyúkocskánktól elvonatkoztatva.
Nem azért nem találtam társat, mert társkeresőn nem lehet. Egészen biztos, hogy sokan egymásra találnak, és találnának, ha lenne bennük bátorság, hogy keressenek, kitartás, ha nem találnak azonnal, és türelem.
És, persze legyőzni magában a szégyenérzést, hogy így „árulja” magát.
Tudom, sokan azért nem mernek regisztrálni társkeresőn, mert, tartanak tőle, hogy mit szólnak az ismerősök.
Sajnos, be kell látnom, önismeretem ellenére, képtelen vagyok (még!) szabályozni azon tulajdonságomat, hogy a körülmények hatása alatt állok.
Ha, valami jó történik velem, boldog vagyok, ha rossz, magam alá kerülök.
És az állandó reménykedésem miatt sok csalódás ért, amikor újra meg újra azt gondoltam, hogy, most találtam meg ismét az igazit.
Társfüggésem sokat enyhült, néha már örülök, hogy egyedül vagyok. Persze, ezek apróságok, és felesleges hülyeségek, de ilyeneknek lehet örülni, ha az ember egyedül van.
Nem kell elmosogatni, beágyazni, ha napközben programom van, és csak este érek haza.
Nem kell főzni, ha nincs kedvem.
Akkor kelek, akkor fekszem, amikor akarok.
Akkor, és olyan programra megyek, amilyenre akarok, illetve, a kutyáimtól és anyagi helyzetemtől függően tudok.
Az egyedül élő nő, nagy eséllyel, előnyösebb külsővel is rendelkezik, mint kapcsolatban élő hasonló korú nőtársai.
Még pedig azért, mert ideje, és kedve lesz többet törődni magával.
Jó esetben egyébként is másképpen élnek a nők, mint a férfiak, ha kirepülnek a gyermekek.
A nők programot keresnek, tornára, jógára, előadásokra járnak, foglalkoznak az egészségükkel, a világ nagy kérdéseivel, próbálják hasznossá tenni magukat.
Ez fokozottan igaz az egyedül élőkre.
Nekem is mondták, hogy jobban nézek ki, mint párom halála előtt.
Lefogytam öt kilót, és sokat izmosodtam a fizikai munkától, és a sok úszástól.
A ház körüli munka mellett jógára is járok, kerékpározok, túrázom.
Néha rakok fel egy pakolást, megmasszírozom az arcom.
(íme a legjobb házi ránctalanító pakolásJ: egy tojás fehérje, egy darabka élesztő, összekever, felrak, rászárad, lemos, tényleg hatásos!)
Persze, az idő vasfoga egyre több nyomot hagy rajtam is, és eleinte úgy gondoltam, hogy az idő múlásával csökkennek az esélyeim, hogy újra találjak valakit.
Most, úgy hiszem, hogy személyesen nagyobb esélyem van, (lesz), még évek múlva is, mint a neten.
Nem mondok le arról, hogy újra társat találjak, és remélem, jön is majd valaki, de abbahagyom a türelmetlen keresést, és megtanulom, egyedül is élvezni mindazt a jót, amiben részem van.
Mert szerencsés ember vagyok, és hálás sok mindenért.