Angyal szárnyak, ördög farkak


Közeledik a Karácsony.

 

Elsőként, a gondolat, Angyalszárnyakkal simogat végig bennünket.

Tudjuk, bár nem igazán értjük, mert csak kevesen tették magunkévá a Karácsony igazi misztériumát.

Valahol a zsigereinkben őrizzük még, a kereszténység előtti időkből a téli napforduló csodáját, amely az élet megújulásának ígéretét rejti.

Ehhez tette hozzá az egyház, Jézus misztériumát.

És, ehhez tette hozzá a pénzvilág a maga „csodáját”, melyből bizony már kilógnak az ördögfarkak.

 

Belsőnkben, felvillannak régi karácsonyok képei, illatai, érzései.

Gyermekkorunkból az egy szem narancs, két banán, a habcsók illata.

Egy gyönyörű baba, egy autó képe.

A boldog várakozás, amit advent jelentett.

A Jézuskát, mint ajándék hozót vártuk.

Tudtuk Betlehemet, a Három királyokat, láttuk a jászolban a kisdedet, tudtuk, hogy Ő az.

 

Majd jöttek a kamaszkori adventi időszakok, karácsonyok.

Sétáltunk a Baross úton, csodáltuk az üzletek kirakatát, álmodoztunk mindarról, amit ott láttunk.

Éjfélig kártyáztunk filléres alapon, és árgus szemmel figyeltük Anyut, aki mindig csalt, illetve szeretett volna csalni.

Hallgattuk a meséket, a réges-régi gyermekkorokról, amikor Anyánk a testvéreivel, és falubeli társaikkal, szegényes ruháikban, a nagy hóban járták a házakat, és adták elő, éveken keresztül ugyanúgy, a Betlehemi játékokat.

Majd az éjféli misék alatt csonttá fagytunk, végül, otthon a forralt borral kiengedtünk.

És, egy kerek világban, boldogan álomba merültünk, ahol Angyalszárnyakon, vágyainkkal repültünk tovább, és tudtuk, hogy miénk a világ.

Értünk van itt minden csoda.

 

Aztán jöttek a felnőtt karácsonyok, amikor már mi voltunk a „Jézuskák”.

Ez is az Angyalszárnyak érintésével kezdődött, de már itt-ott kilógtak az ördögfarkak.

Nem vettük észre, mert fokozatosan nőttünk bele.

Már egyre „jobbnak”, egyre „boldogabbnak” kellett lenni a Karácsonynak.

Ragyogóan tiszta otthon, gyönyörű, nagy fenyő, roskadásig rakott ünnepi asztal.

És, végül, majd lassan elsősorban, az ajándékok.

Ekkor már a nők is teljes erődobással dolgoztak, sokszor túlórával, kikuncsorgott szabadsággal.

Mert a cégeknél, az év vége hasonló hajrával telt, mint otthon.

Hogy, minden tökéletes legyen.

Aztán, az együtt töltött pár boldog nap, minden hajtásért, futkározásért kárpótolt bennünket.

 

És, a vége felé, jön az unokák boldogsága.

Az első évek, amikor rácsodálkoztak mindenre, amikor igazából Ők maguk, a legnagyobb Csoda.

Új értelmet nyer a Karácsony.

 

És, elérkeztünk az utóbbi évekhez.

Valami megváltozott bennem.

Sokat vagyok egyedül, sok mindent látok, sokat gondolkodom, sok helyen megfordulok.

És, koromnál fogva, bölcsebb is lettem.

Már más az értékrendem, más dolgokat látok fontosnak az életben.

Megfelelni sem akarok senki elvárásának. Főleg nem, a pénz vezérelt külvilágnak.

 

Másképpen látom a Karácsonyt is.

Nem futok ajándék után, és nem is várok senkitől.

Jelképes apróságokat, csokit fogok csak venni mindenkinek, kisunokámat leszámítva. De, már neki sem szeretném megvenni a toronyórát láncostól.

És, nem csak azért, mert nyugdíjas vagyok.

Kilépek a Karácsony pénzes részéből.

Marad egy kis gyökeres fenyő, amit majd kiültetünk, egy finom sütemény, ünnepi ebéd, amennyit megeszünk, megiszunk, és nem az ajándék átvételéért találkozunk, hanem, csakúgy.

Mert, Karácsony van.

Tudom, egyre több ismerősöm döntött hasonlóképpen.

Néhányan, az ajándékra szánt pénzből elmennek a családdal pár napra, és mindenki boldog.

Vagy, csak egyszerűen megbeszélték, hogy a Karácsony ne az ajándékról szóljon.

 

Az Angyalszárny marad, az ördögfarkak nem kellenek.

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük