Az ikerlángok 2


Amikor Isten azt gondolta, hogy LEGYEN, megtörtént a nagy Bumm!

Hatalmas tűz keletkezett.

A tűz lángnyelvekből állt. A lángnyelv pedig egy-egy lélek volt.

Egy láng (lélek) önmagában volt teljes. Egy egész.

Férfi is, nő is, Isten is.

Egész is, része is az egésznek.

Jött az akarat, hasadjon az egész részekre.

Legyen férfi és nő, legyen jó és rossz, legyen sötét és világos.

Éljenek a lélekrészek külön és éljen a vágy bennük, hogy megtalálják egymást.

Életeken át keressék, míg földi testben fel nem ismerik egymást, és nem egyesülnek. Akkor együtt maradhatnak az idők végezetéig.

Így hasadtak ketté a lángok, a lelkek. Mivel valamikor egyek voltak, tükörképei maradtak egymásnak.

Idővel testet öltöttek. A földön emberi testet, de a lelkük egyforma volt. Élni kezdtek, külön-külön, mint nők és férfiak.

Amikor felnőttek, társat kerestek.

Érezték, mert folytonos hiányérzet gyötörte őket, hogy nem egészek, keresték a másik felüket.

Az ikerlángjukat.

Volt, aki társat talált, vagy csak azt hitte, hogy talált, volt, aki nem.

Volt, aki megtalálta lángtársát, akivel egy lélekközösségbe tartozott.

Akivel a nagy lángban „szomszédok” voltak.

És volt néhány ember, aki elhitte, hogy van ikerláng, és találkozott is vele.

Azt mondják, aki szerelmes, tűz égeti belül.

Akik megtalálják az ikerlángjukat, azok a környezetüket is képesek „lángba borítani”.

Amikor átölelik egymást, felragyog a tűzoszlop. Átölelik őket a lángnyelvek.

Azután megszelídül a tűz körülöttünk, bennük, és szelíd melegség marad a helyében.

És együtt maradnak, míg földi életük véget nem ér. És együtt vagy külön, de lélekben már egyként mennek át, ha eljön az idő.


Hozzászólás a(z) kerge bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 Gondolat “Az ikerlángok