Én szeretem a hazámat, imádok itt élni, szerintem gyönyörű ez az ország.
Nekem tök mindegy, ki mit mond, miért nem tud, vagy nem akar itt élni, én imádom.
Szeretem a múltunkat, a hőseinket, és büszke vagyok rá, hogy magyar lehetek.
Egy kedves idős rokonom, aki nagyon szeretek, kórházban van.
Ma voltam nála, és látom, hogy a párnáján egy nagy kokárda virít.
Tegnap elkérte a lányától.
Nyolcvanhat éves.
Büszkén elszavalt egy verset, amit egyszer, régen, másodikos korában is, az iskolai ünnepségen.
Pósa Lajos versét.
„Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem, Magyar nótát dalolt a dajka felettem, Magyarul tanított imádkozni anyám És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!”
Meg is beszéltük, hogy semmi pénzért el nem mentünk volna máshova élni.
Nekem szembe jutott, hogy mennyire szerettem külföldre menni, nyaralni, megismerni a világot.
És, az is, hogy mennyire boldog voltam, amikor megláttam, a vastag nemzeti színű sorompót a határon.
Átértünk, és én szívem szerint kiugrottam volna megcsókolni ezt a földet.
Aki nem érti, annak nem lehet elmagyarázni.
Pont, mint a szerelmet.
És, őszintén, sajnálom is, akinek ez kimarad az életéből.
Lehet, hogy én anyagilag szegényebb vagyok, mint aki külföldön él, és keres aktív korában, de az érzést nem cserélném el a pénzéért.
És, most Báró.
Ő egy fehér gólya, aki évek óta elsők között jön haza.
Közös hazánk van.
Ő egy szuperhím.
Így hívják azt a madarat, aki korán tud fészket rakni, így neki jutnak a jobb helyek.
Érdekes, azért, hogy az előző évi fészkükre mennek vissza.
Nem keresnek jobbat.
Múlt évben meggyűrűzték, a fészkébe kamerát szereltek, hogy megfigyeljék, megfigyelhessük.
Idén is korán indult, már tudjuk a titkát.
Csak Kis-Ázsiába, Izraelig ment, a többiekkel ellentétben, akik lementek Szudán és Csád térségébe, így nagy előnyre tett szert a visszaúton.
Ha ember lenne, biztosan lennének, akiknek nem tetszene.
Miért kell eltérni a megszokott úttól?
Miért pont Izraelbe ment?
De, ő egy gólya, így talán nem megoszt, hanem közelebb hoz bennünket.
Nézzétek meg őt a MME Őrhalom kameráján.
Közben, eszembe jutott anyám, és a fecskéi.
Amikor már idősödött, és egyedül élt, tavasszal nagyon várta a fecskéit.
Megjöttek, boldog volt.
Nem csak a tavaszt, hanem a továbbélést jelentették számára.
Úgy érezte, még egy évet kapott.
És, így is volt.
Egy hideg februári napon halt meg.
A február egy ideig nem hozott jót nekem.
De, már március van, Báró is megjött, és az élet is megy tovább.
Gyönyörű tavasz van, és egy boldog évünk lesz.
Lehetőség mindenkinek a megújulásra, egy új életszakaszra.
Velem együtt a boldogságra.