Boldog lesz-e Viku?


Sikeres lesz, az biztos, már most is az.

A siker nem azonos a boldogsággal, és ritkán hozza meg.

A siker pénzt hoz.

Sokan azt gondolják, akkor jön a boldogság is.

De, nem.

Nézz körül a világban, mennyi boldogtalan, öngyilkos, vagy más módon az éltének, sokszor fiatalon, véget vető sikeres ember van.

Főleg média sztárok, színészek, zenészek, újabban valóságshow szereplők.

Viku is média sztár.

 

Viku, Viktória, az a fiatal hölgy, aki évek óta egy blogot vezet az életéről.

Most újra elém került, és látom, hogy kiadják írásait, sőt megfilmesítik.

Egyszer már írtam róla, és nem volt pozitív a véleményem, mert a szerep alapján, amit magára vett, igazán nem tartom követendő példának.

Végtelenül csúnyán, trágárul beszél, az életnek, a férfiaknak csak a negatív oldalát látja, mert már megélt ezt, azt.

Pedig, a világ, az élet nem (csak) ilyen, van egy másik része is, a jobbik oldal, igaz az nem olyan érdekes a hallgatóság számára.

Ő volt az, aki a 37. születésnapjára mű férfi nemi szervet kért, vásárolt az apjával.

 

Az igaz, hogy végtelenül őszinte minden írása.

Legalábbis a felszínen, illetve, abban, amiről ír.

(Nem azért őszinte, mert a csúnyán beszélők őszintébbek lennének, mint egy „okos” kutatás kimutatta. A csúnya, trágár beszéd egészen máshova vezethető vissza.

Amúgy, a büdös emberek jobb szívűek, tudtátok?)

 

Ha leteszi az álarcot, a máz alatt egy sérült, szeretetéhes, fantasztikus kis ember van.

Aki mindennél jobban vágyik arra, hogy szeressék, hogy társa, gyermeke legyen.

Elképesztő utat járt be, és valóban hatalmas erőre vall, hogy talpra tudott állni.

Volt alkoholista, depressziós, elhízott, saját hányadékában hentergő, emberi roncs.

A családi háttere olyan volt, amilyen, nem tudom mekkora részük volt abban, hogy lecsúszott, és abban, hogy újra talpra tudott állni.

Én azt mindennél többre tartom egy emberben, ha képes magán segíteni.

 

Ezért, most ott tartok, hogy aggódom érte.

Boldognak tűnik, és arról beszél, hogy ne irigyeljék, mert nagy utat tett meg, mire ide jutott.

Mármint, hogy felkapja a média.

Sztár lesz.

(ha, ugyan már nem az volt eddig is)

 

Hát, én nem irigylem cseppet sem, sőt.

A siker, a hírnév nem az, amire szüksége lenne.

Egy igazi társat szeretne, de nagyon.

Csakhogy, ahhoz le kellene tenni a szerepet, amit magára vett.

Ezt a lázadó, útkereső ént, ami fiataloknak való.

Ő benne ragadt, pedig már negyven éves lesz.

Fiatalon én is az voltam, lázadó, útkereső.

Imádtam, faltam az olyan könyveket, amik a korunkat ostorozták.

Mondjuk, mi még csak a társadalom hibáit tagadtuk.

A szerelem, a párkapcsolat fontosságát, nem.

Nem akartuk egyedül, szingliként megmutatni, hogy nincs szükségünk a másik félre.

Hogy, boldogulnánk egyedül is.

Néhány kivételtől eltekintve, nem akartuk a nemi identitásunkat átrendezni.

(Ma már, csak a Facebookon, több mint 50 féle módon határozhatod meg!)

 

Amikor egy kort elértünk, erősebb lett a vágyunk egy társ, család, gyermek iránt.

Az más kérdés, és, nem is volt jó út, hogy hagytuk bedarálni magunkat a pénz világának.

Na, de, akkor nem láttuk még mit jelent a kapitalizmus, csak vágytunk a szabadságra, jólétre. Ahogy ma, ugyanennek a korosztálynak a tagjai sem látják.

Vagy csak egy része.

Pedig, rájuk még nehezebb sors vár.

A látszólagos nagy szabadságuk miatt, ami szükségszerűen viszi egy irányba őket.

Persze, az is lehet, hogy pont ez a káosz kell egy igazi paradigmaváltáshoz.

 

Őszinte szívvel drukkolok neked Viku, hogy ne nyeljen el, ne tegyen újra tönkre a média és a pénz világa.

Találd meg magadat, találj egy szerető társat, legyen gyermeked, tudd meg, milyen érzés egy aprócska kar ölelése a nyakadon, idős korodban egy unoka – Szeretlek mama!- kijelentése.

Teremtsetek igazi otthont magatoknak, családodnak, olyant, ahova érdemes hazamenni mindenkinek, mert melegség, szeretet, biztonság várja.

Ahol ki lehet zárni a külvilágot, ahol, együtt túl lehet élni bármilyen nehézséget.

Ugyanezt kívánom követőidnek is.

Most, hogy belegondolok, még inkább kívánom, hogy a példád, így is mutasson utat a sok-sok követődnek!

 

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük