Félelemből embernek lenni


kaktusz

Sokat gondolkodtam azon, hogy miért lettem más, mint a környezetemben, hasonló körülmények közül induló embertársaim.

 

Szegény családból jöttem, írtam már róla többször.

Mégis, már kis koromban akartam „valaki” lenni.

 

Talán félelemből.

Mert féltem, hogy megvernek az utcában lakó cigánygyerekek.

Féltem, hogy kiközösítenek az osztálytársaim, mert szegények vagyunk.

Mindig többnek kellett lennem, hogy túléljem.

 

A párttitkár gyermeke nem szégyellte, hogy segélyt kértek, mert hárman voltak testvérek.

Már tudom, miért.

Mert belém nevelték, hogy szegények vagyunk, belé, nem.

Pedig nem voltunk azok.

Anyám mindent megtett, szó szerint, csempész nylon harisnyát és szivacs kosztümöt árult, kávét főzött a munkásoknak, és vitte, termoszban a gyárba.

Még a Markó utcában is voltunk, ahol, azt hiszem anyám felfüggesztett ítéletet kapott.

Nem beszélt róla, de emlékszem, hogy mennünk kellett, hogy lássák, két gyermeket nevel egyedül.

 

Abban az időben, egyébként is mindenkinek volt, hol laknia, iskolába kellett járni, és munkahelyének kellett lenni.

A mai értelemben vett szegények nem voltak.

 

De, nem voltunk „szabadok”.

Megküzdöttünk érte, hogy azok legyünk.

Legyen lehetőségünk gazdagnak lenni.

 

Nem tudtuk, hogy ez azzal jár, hogy másoktól elvegyünk.

Lehessenek gazdagok, és nyomortanyán élők.

Mert nem vagyunk egyenlők.

 

Már a fogantatás pillanatában sem.

Van, aki jól táplált, művelt petét, ondósejtet kap indulásra, van, aki nem.

Van, aki kívánt gyermek, van, aki nem.

Egyben vagyunk közösek, egyenlők, az indulási lehetőségben.

 

És, már az elején küzdünk.

Azok, akik nem jó alapot kaptak, és akiket nem vártak, akik nem kellenek a világnak.

Már itt elindul a kiválasztódás.

Ki marad életben?

 

Egyet kapunk, akik túléljük, lehetőséget.

Semmi többet, csak lehetőséget.

Mert nem vagyunk egyformák, csak fajtanilag.

Emberek vagyunk.

Fehérek, feketék, sárgák.

 

Mindig szelektálnak bennünket.

Ki tud megfoganni.

Ki tud megszületni.

Ki tud felnőni.

 

A születéstől már végképp szétnyílik a lehetőség.

Hova születtél?

Palotába?

Vagy kunyhóba?

Vagy csak a pusztába?

 

Ha, palotában születtél, alig kell küzdened.

El is veszik az erődet, pár generáció alatt.

Ha, kunyhóban, egyre erősebbnek kell lenned a túléléshez.

A pusztában leszel talán a legerősebb.

 

És, még hol van az, hogy nem egyforma képességekkel születünk?!

Van, aki okos, tud tanulni, más táncolni, rajzolni, székeket készíteni, házat építeni.

 

Egyet minden tudunk, a végén meghalni.

 

A kérdés csak az, mit tudtunk ebből a lehetőségből kihozni.

 

Elnézegetem a virágaimat, és látom, hogy a kaktuszok, és a sanyarú körülmények között élők, mennyivel szebb, és nagyobb virágokat hoznak.

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük