Férfi szemmel


 

Pénteken „Pálferi” előadáson voltam. Aki hallott már előadását, tudja, hogy nagyon okos, igaz ember, és remek előadó.

A boldogság volt a téma.

 

Ha megkérdeznéd, az emberek mit várnak az élettől, a nagy többség boldog akar lenni.

Akár lerágott csont is lehetne, ha nem Ő adta volna elő.

És, persze, ha százszor hallunk is valamit, mindig lesz, ami megragad, ha figyelünk.

Bennem most az ragadt meg, hogy a boldogság nem egyszeri, alkalmi állapot, hanem egy folyamat.

Egy másik, kedves tanítóm, Popper Péter erről úgy beszélt, hogy a boldogság apró örömök összessége. Senki sem boldog állandóan. Meg is kérdezte:

– Ki mondta, hogy nekünk állandóan boldognak kell lennünk?

(Persze, a végén ő is oda lyukadt ki, mint Pálferi.)

 

Pálferi szerint, lehetünk állandóan boldogok.

Ha, annak érezzük, annak valljuk magunkat.

És, ez nem azt jelenti, hogy a boldog embernek rendben mennek a dolgai.

Aki boldog ember, annak sokszor pont hatalmas sorscsapásokat, nehézségeket kell átélni, de átsegíti ebben, az, az akármilyen apró öröm, amit ekkor is meg tud látni. És, tudja, hogy egyszer a rossznak is vége lesz.

A haláltáborokban való túlélés ennek tipikus példája.

Mert, nincsen tökéletes sötét, vagy tökéletes világos. Mindegyik magában hordozza a másikat is.

Aki pedig hol boldog, hol nem, az mindig újabb boldogság forrást keres, amikor eggyel betelik, és már nem is boldog a köztes időben.

Valahogy a boldog állapotot, az általános elégedettség állapotával hozta egy szintre. Amikor valaki megtanul, magának a létezésnek örülni. Ahogy ezt a legnagyobb tanítók is tanítják.

 

És, a boldog ember életének mindig célja van. Bármilyen apró is.

Mondjuk, kilencven év felett, vakon, egyedül élve, imádkozni naponta mindazokért, akiknek gondja van. Ezért, felkelni, nap, mint nap.

 

Pálferi gyakran beszél a férfi-nő kapcsolatokról, hallgattam is ilyen előadását, és, mondhatom, őszintén sajnáltam, hogy nem tanítanak ilyeneket már az iskolában, mert sokkal könnyebben megértenénk a másikat, ha tudnánk, hogy mi az, ami gyárilag fordítva van bekötve bennünk.

Most egy viccel példálózott, ami annyira tetszett, és életszerű, hogy megosztom veletek.

 

Az asszony úgy érzi, hogy férje nem fordít rá elég figyelmet, ezért elhatározza, hogy ezt egy lecke keretében érzékelteti vele.

Odaáll elé, és megkérdezi:

– Mondd meg drágám, mi változott rajtam?

A férfi a hanghordozásból érzi, hogy ennek fele sem tréfa, ki kell találnia, mit akar az asszony hallani.

Mert, ő bizony tényleg nem lát meg, apró, számára lényegtelen változásokat.

– Új frizurád van?

– Nem- feleli a nő.

– Kozmetikusnál jártál? Nagyon szép lettél!

– Nem! –hangzott a válasz.

A férfi még próbálkozik, végül az asszony megunja.

– Gázálarc van rajtam!!

 

Kicsit, túlzás, mint minden tanmese, de nem kevés igazság van benne.

Alapból másképpen vagyunk összerakva.

Méghozzá a túlélés érdekében, amire a két nem együttesen képes.

A nő, az aprólékos, figyelmes, gyűjtögető volt az idők hajnalán.

A férfi, a nagy perspektívákat látta meg, és gyors döntéseket kellett hoznia.

Ő vadászott.

A nőnél számított, hogy milyen színű, formájú bogyókat szedett, hogy merre csatangol számtalan magzata.

A férfinél nem volt fontos, hogy milyen színű a zsákmány.

Talán, ebből maradt, hogy ma is másképpen látunk dolgokat, holott, igyekszik a világ összegyúrni bennünket.

Mindenkinek rész kell vennie a „vadászatban”, és a „gyűjtögetésben” is.

Pedig, nem azonos képességeink vannak.

 

Közben, eszembe jutott egy saját történet.

Fodrásznál jártam, és teljesen más frizurát csináltattam.

Elégedetten mentem haza, és vártam a dicséretet.

Jártam, keltem, puszilkodtam, semmi reagálás.

Végül, megjegyeztem, volt páromnak, hogy nem vette észre az új frizurámat.

– Neked mindig jó a hajad! – hangzott a válasz.

Azt, azért érezte, hogy valami nem tetszett, ezért pár nap múlva egy agyon mosott százéves „rongyot” megdicsért rajtam. Olyant, amit szerettem, ezért szinte minden héten volt rajtam.

– Milyen csinos ez a felső! Most vetted? –kérdezte.

Mivel, az igyekezetet értékeltem, csak jót nevettem rajta.

Ő, gondolom, magában megállapította, hogy a nőknek nem könnyű a kedvére tenni.

 

Mostani barátommal is volt hasonló esetem.

Szintén fodrásznál voltam, és szerintem jobb lett a frizurám, mint szokott.

E-mailben kérdezte, hogy szép lettem-e?

Mondtam, hogy majd megkérdezem a tükrömet.

Mire jött a válasz:

– Majd leszek a tükröd! Ha a szemembe nézel.

Találkoztunk, a szemébe is néztem, sokáig. Valamiért órákig nézünk egymás szemébe, csakúgy, némán, ha együtt vagyunk.

Sok mindent láttam, de egyik sem a frizurámra vonatkozott.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük