Báróhoz megérkezett a gólyaasszony is, én pedig örömmel nézegetem, hogyan élnek.
Közösen rendezgetik az otthonukat, igazgatják a szélén az ágakat.
Azt is láttam, és tetszik, hogy nem piszkítanak a fészkükbe.
Madarak.
Egy másik párt is gyakran megnézek, Tóbiásékat.
Ők fekete gólyák.
Gyönyörű szépek, és megható volt, hogy mennyire megörültek egymásnak.
Nagy karattyolást csaptak.
Madáréknál közösen rakják az első fészket, ahova visszatérnek, miután, minden évben, külön-külön nyaraltak egy jót.
A férfiak jönnek először haza, elfoglalják a fészket és várják az asszonyt.
Elvileg monogámok, valószínű ugyanaz a nőstény tér vissza hozzájuk, újra meg újra párosodni.
Tegnap este éppen láttam, hogy szerelmeskednek.
Nagyot csalódtam Báróban.
Mondhatom, gyors volt, mint Hamilton a versenypályán, mint egy atomvillanás.
Igaz, azt mondják, kevés élőlénynél párosul az utódok nemzése az örömszerzéssel.
Az oroszlánoknál, igen.
Emberéknél pedig fordítva.
Ritkán párosul az örömszerzés az utód nemzéssel.
Lényeg a lényeg, Madárék, csak úgy együtt élnek.
Házasodni, fészkesedni nem kell nekik.
Nekem ez a házasság szó nem igazán tetszett, egyszer már írtam is róla, hogy sok ismerősöm él úgy, hogy kapcsolatukat szó szerint a ház tartja össze.
Most utána néztem a szónak, hogy honnan származik.
Az 1400-as évekből maradt fent először írásos emlék róla.
Az eredetének egyik magyarázatát sem igazán tudom elfogadni.
Eredeztetik a francia „mariage”, (házasság) szóból, mondván, hogy a magyar máriás kártya két fő lapja a király és a királyné, házaspár.
A másik a finnugor múlt alapján a „kota” alapalakból.
Ne kérdezzétek, hogyan, ezt találtam.
Ugyanakkor több nyelvben is a ház szóhoz kapcsolódik, mint nálunk.
Erős a gyanúm, hogy valóban ahhoz kötődik.
A házas szó eredetileg is arra utalt, hogy férjes, illetve nős valaki.
Gyakorlatilag egy házban laknak.
Talán ez lehet az eredeti jelentése.
Ház, házas, házasodik.
Ez a ragozás a török nyelvben és több szláv nyelven is így van.
A Bibliában, az Ószövetség részben még nem használták a házas kifejezést, helyette a „szövetség” szó szerepelt.
Milyen szép kifejezés!
Szövetséget kötni valakivel együttélésre, közös életre.
Olyan, mint az élettárs.
Társulni egy életre.
Vagy csak egy részére?
Garancia nincs, akár házasodunk, akár élettársulunk.
Ma már a jogok és kötelezettségek is hasonlóak.
A házasság azonban papíron is megerősített, hagyományon alapuló elkötelezettség.
És! Ennek része az esküvő is.
A szónak kedves eredetét találtak.
Az „es” szótőből, esik, térdre esik, esd valakinek, esedezik, esküt tesz.
Valaki térden állva megerősít egy ígéretet.
A lovagkorig ez így is volt, aztán kikopott.
Maradt az esküvő, ahol két ember esküt tesz, minden szépre, jóra, amit egymásnak fognak tenni, míg a halál el nem választja őket.
Igazából minden, hogy fészkesként, házasként, vagy csak élettársként élünk együtt.
A lényeg, hogy társat találjunk, akivel a hátunkat egymásnak támasztva, esténként egymást átölelve, érezzük, hogy nem vagyunk egyedül.
Nem vagyok híve a finnugor származáselméletnek, de a feleség szó eredeztetése jól hangzik. A fél (valaminek a fele) szóból, embertárs, valaminek az oldala.
Egy ősi írásunk is így mondja:
„Látjátuk feleim, szümtükhel mik vogymuk”
Az ember, társas lény.
Szükségünk van egymásra.
Egy félre, a másik nemből, hogy egészek legyünk.
Önmagunkban is egészek vagyunk, de mindig van egy nagyobb egész, aminek részei lehetünk.
Megtalálhatjuk a boldogságot magunkban, megtalálhatjuk egy társsal, családban, hazában, a Földön, a világban.