Ismét egy asszonytársam sorsán elmélkedem.
Ő már a sokadik, aki úgy élt együtt évtizedeket férjével, hogy tudja, hogy párban, hárman voltak.
Elmesélte, hogy most, végre elköltözött.
Tíz éve, szó szerint a falutévéből tudta meg az igazságot.
Valamilyen ünnepség volt, amit közvetítettek, és látta, hogy hites ura jókedvvel ölelget egy asszonyságot.
Azonos póló volt rajtuk. Jelezve, hogy összetartoznak.
Feleségtársunk nem lepődött meg, mert hosszú évek óta volt szeretője férjének.
Hol ez, hol az.
Vállalkozó volt, jól keresett.
Az asszony bejelentve, rendben tartotta a háztartást, nevelte a gyermekeket.
Akik közben felnőttek, kirepültek.
És a nő, öregedett. Szeretet, és szerető társ hiányában egyre gyorsabban.
A férfi is megöregedett.
Ilyen, olyan bajai lettek, a fehérneműje is hagyott alkalmanként kívánnivalót.
Ezért, bár elköltözött, még visszajár mosni, a feleség.
Ugyanis, a férfi nem tudja kezelni a mosógépet.
És, a szeretőnek nem szívesen adná át mosásra a fehérneműt.
Őt, nyaralni viszi a kisfiával, külföldre.
Mármint a nő kisfiával.
A férfinak már nagy gyermekei vannak.
Ismerős valakinek a történet?
Nekem a fülemen jön ki.
Annyi ilyent hallottam.
Szó szerint.
Csak én forgok ilyen körökben, ahol ilyen történetek mindennaposak?
Ahol a ház tartja össze a ház-asságot?
Gyanítom, férfitársaim is tudnának, hasonló, fordított történeteket mesélni.
Igaz?
Hol vannak a hosszan tűrő, agancsos férfiak?
Eszembe is jut egy ilyen férfi története. Társkeresőn ismertem meg.
Lehet, hogy egyszer elmesélem.
De, a házról eszembe jutott, és inkább elmondom Manci néni történetét.
Manci néni volt a pedellus lánya.
Akit feleségül vett, párom egyik nagybátyja.
Aki, a Nagymama három szép fia közül az egyik volt.
A Nagymama, egy alföldi város nagykerekedőjének a felesége volt.
A Nagypapa volt a vagyonos nagykereskedő, de rá már senki sem emlékezik.
Őszintén, én is csak a Nagymamát látom minden képen. Talán, addigra már meghalt a Nagypapa.
Ennek még utánanézek.
Szóval, egy polgári házban, egy kőfaragóval szemben laktak kezdetben, majd a város központjában vettek egy gyönyörű emeletes épületet, ahol a földszinten volt az üzlet, a család pedig az emeleten élt.
Manci néni (akkor még Margitka) nap, mint nap elsétált a gyönyörű szöveteket áruló üzlet előtt.
Szemeivel, szeretettel végigsimított mindent a kirakatban.
Elképzelte magát a szép szövetekből készített ruhákban.
Szép volt és okos, bár a helyi gimnáziumba csak apja révén jutott be, aki ott pedellus volt.
Amikor Manci nénit megismertem, nyolcvanas éveit taposta.
Parányi, vékonyka asszony volt.
Egy jobb időket látott lepusztult polgári házban laktak.
Manci néni mégis elégedett volt az életével.
Ragyogó szemmel mesélt a fiatalságáról.
Arról, hogy a gimnáziumban, ahol apja csak pedellus volt, beleszeretett egy jóvágású, jómódú diákba. A legszebb férfiba, akit valaha látott.
És, szerelme viszonzásra talált.
A férfi, a család tiltakozása ellenére, feleségül vette Margitkát (Manci nénit).
Csodás életük volt!
Igaz, hogy párja rendszeresen kártyázott, és mulatott, és a háztartásra nem mindig jutott pénz, de Őt elkényeztette.
Mindig hozott virágot, csokoládét, néha ékszert, és gyakran a cigánnyal hegedültetett az ablak alatt, bocsánatot kérve a kimaradásért.
És Manci néni boldogan megbocsátott.
Szépen éltek, csak egy nagy bánata volt.
Hogy soha nem mehetett be a nagy házba!
Nagymama nem engedte. Hiába vette el a fia, neki mindig a pedellus lánya maradt.
Ahogy mesélt, látszott, hogy élete végéig ez az egy dolog bántotta.
Hogy nem mehetett be a nagy házba.
Hogy kártyás, mulatós párja megcsalta-e? Valószínű.
De, nem zavarta, ahogy az sem, hogy gyakran elkártyázta, elmulatta a pénzüket.
Csak az, hogy nem mehetett be a nagy házba.
+++