A napokban önállóan megjavítottam egy hosszabbítót, levágtam, ahol elvágtam, majd kicseréltem a dugót.
Sajnálatos módon, sikerült a sövényvágóval újfent elvágnom egyet.
Nem ez volt az első alkalom, (nem is a második), ezért már nagyon figyelek rá.
A kezemben fogtam, hogy tartsam, ne lógjon össze-vissza.
Azonban a gép működéséhez mindkét kezemre szükség van, így szó szerint odatartottam.
Levágta az összes automatát, amikor elnyírtam.
Délután átjött egyik szomszéd, akinek büszkén megmutattam. Mármint a megjavított kábelt.
Nem örült a kábel kifejezésnek.
Kiderült, hogy pár napja, az öccse kiskutyája, néhány óra leforgása alatt lekábelezte az utánfutóját. Szó szerint.
Sokáig használtam hosszabbítót itt-ott, amikor férjem halála után, kábelszakadás volt és nem csináltattam meg, hanem megpróbáltam együtt élni a problémával.
Működött is egy darabig, míg meg nem untam, hogy mindig fel kell szedni, ha füvet nyirok.
Egyszer nem szedtem fel. Gondoltam, elmegy felette a traktor kése, elég magas.
Nem ment el.
Leverte az összes automatát és odalett még egy hosszabbító.
A nagy szerelésemnek azért néha áldozatul is esek.
Pár napja megnéztem az olajt a fűnyíró traktorban. Elégnek találtam, de gondoltam, megnézetem a szomszéddal is, éppen kint volt.
Közben meggondoltam magam, rápattantam és átvágtattam vele a helyére.
Ott döbbenten láttam, hogy valami, összevissza fröcskölt mindent hátul.
Nem csavartam vissza az olajtartály tetejét.
A szomszédom átjött, és csodálkozva kérdezte, hogy, hogy nem vettem észre?
Hát úgy, hogy előre nézek vezetés közben, nem hátra. Az ülés pedig megakadályozta, hogy az olaj a hátamra fröcsköljön.
Ilyeneket a férfiak nem szoktak elkövetni.
Valamint nem szokták a hosszabbítót rángatással kiszabadítani, ha elakad.
Én szoktam.
A minap is megrángattam. Kiszabadult.
Akkora erővel csapódott az orrom alatti résznek a dugója, hogy azt hittem kiesik a fogam!
Nem esett ki, szerencsére, de bedagadt, mint egy nyúlnak.
Már csak halvány seb van rajta.
A vizslám teniszlabdáját lehet még úgy eldobni, hogy eltaláljon, egy jó messze lévő, 1 cm-es átmérőjű vasdarabot, amiről visszapattanva monoklit helyez el a dobó kedves arcán.
Továbbá, banánhéjat is lehet kidobni a komposztra, a kerítésen keresztül, hogy egy ágról visszapattanva, ötujjas kesztyűként tapadjon az arcunkra.
Én, alapból, mint minden nő, tudok százfelé figyelni.
Mert van, hogy száz dolgot csinálok egyszerre.
Elindítok egy mosást, felteszem az ebédem. Közben kimegyek füvet nyírni, beindítom a keringetőt, bekapcsolom a tószivattyút, hadd lubickoljanak a halak a nagy melegben.
Általában, tudom kezeli az ügyeket, de néha előfordul, hogy valami elmarad.
Pár napja a halaimat stresszeltem.
Délután bekapcsoltam a tó szivattyúkat, és elfelejtettem kikapcsolni, így egész éjjel mentek.
Mivel oda teszem, ahova tudom, olyan helyre kerültek, ahol a víz egy része nem folyt vissza a tóba, hanem a földet locsolta. Gondoltam, nem árt, ha ennyi mellé megy.
Az éjszaka folyamán azonban annyit kilocsolt, hogy pár vödörnyi vízben nyomorgott a száz aranyhalam, nyakukban a tavirózsákkal.
Nem tűntek boldognak.
Bekapcsoltam hát az egyik öntözőszivattyút és töltöttem vizet a tóba.
Közben intéztem a szokásos napi feladataimat.
Mire arra jártam, úgy megtelt a tó, hogy folyt ki belőle a víz.
A halak a peremén kapaszkodtak, hogy ki ne sodorja őket az áramlat.
Na jó, ez nem igaz, de felmerült bennem, hogy kiúszhatnak, amikor megláttam, hogy mennyi víz kijött.
