Amikor megszületünk, útravalóként kapjuk életfeladatunkat, egy saját kaleidoszkópot.
Kicsi távcső, tele színes üvegdarabkákkal. Csak a lelkünkkel látjuk, ha szemünket lecsukjuk. Eleinte gyakran nézegetjük, gyönyörködünk benne. Különösen, ha új darabkát kapunk, ami illik a képbe.
Időnként összerázza Valaki.
Ő, aki adta. Összeáll egy kép. Megmutatják. Ha, tetszik, boldogok vagyunk. Ha, nem próbáljuk másképpen összerakni. Kivenni belőle, újat szerezni bele.
Életünk delén, jó esetben összeáll egy szép kép, amivel elégedettek vagyunk. Azután egyre kevesebbet nézegetjük.
Már nem gyönyörködünk benne. Csak élünk. Dolgozunk, gyermeket nevelünk, nyaralunk, sírunk, nevetünk, élünk.
Az én kaleidoszkópomban egy gyönyörű kép állt össze.
Zöld fű, fenyőfák, grillező füstje, hangos nevetés, csacsogás, vízbe ugrás loccsanása, lónyerítés, kutyaugatás…
Februárban Valaki egy kalapáccsal rácsapott, szilánkokra tört.
Összerázták, egy darab kiesett, az aranyrögöm. A többi véletlenszerűen összeállt.
Megmutatják. Nem tetszik. Újra összerázzák. Nem tetszik.
Keresem a kiesett darabot. Már nincs meg, elvitték.
Várom, hogy adjanak másikat. Nem olyant, másikat. És rázzák össze újra.
A kép közepe sárga legyen, mint a nap. A széle kék, mint a tenger, ahol nagyon mély.
Nem adnak másikat, elindulok keresni.
Találok egy széles folyót. Zavaros a vize, nem látni az alját. Az jut eszembe, nincs-e az alján az aranyrögöm. Az, ami hiányzik a képből. A közepéből, a nap sárgából.
Veszem a szitámat, elkezdem szűrni a vizet. Megnézem, mi maradt a szitában.
Először egy faszobor darabja akadt fenn. Azután egy patkószeg. Találok egy mozdony síp darabkát, egy fehér vitorlavászon darabot.
Egyik sem illik a kaleidoszkóp képembe.
Hazamegyek.
Kinézek az ablakon, egyik szomszédom megy, kerékpárt tolva a kocsmába. Eszembe jut az Ő kaleidoszkópja.
Üveglapon színes kép. Zöld fű, virágzó lilaakác, és sok más illatos virág, bogrács füstje, gyermek kacaj, pancsolás hangja, Vacak ugatása.
Kalapáccsal Ő csapott rá. Többször, mert nehezen tört össze.
Végre, sikerült. Egy darab kiesett. Mire észbe kapott, hiába kereste, azt is elvitték.
Síelni. Mert már odajár a szép szőke felesége. Mással. Ő pedig nézi a megmaradt színes darabokból összerázott képet. Ha látja.
Eszembe jut egy barátomé. Tollal a kezében ül, körülötte könyvek. Két feleség, öt gyermek, kéjesen lihegő nők hosszú sora. Örök kielégületlenség, és magány.
Egy másiké. A kerti asztalon Otelló bor a pohárban. Piros, mint a vér és illatos. Fölötte lugas. Béke van. Kemencében aszalódik a gyümölcs, unokák lesik, mikor lehet megkóstolni. Este lepkék a lámpa körül, együtt szuszogás. Élet. Ez az üvegkép még egyben van és gyönyörű.
Nézek egy másikat. Társkeresőn adatlap. Rokkantkocsi. Tizennyolc éves fiatalember a vonat alatt. Halként tátog. Valaki dobja vissza a vízbe, könyörög. Kis falusi házban magányos roma fiatalember.
A Te kaleidoszkópodban most mit látsz?