Reggel, VNTV-t hallgattam, ott hangzott el ez a mondat.
Kriston Andreával beszélgetettek, akiről az általa tanított intim tornát is elnevezték.
Én is gyakorlom pár éve, és, mondhatom, nagyon tudom ajánlani mindenkinek, akár van problémája, akár nem. Férfiaknak, nőknek egyaránt.
Az egészségügyi problémákon túl, nagyon sokat tud segíteni egyéb életterület minőségén is.
Alhassal kapcsolatos címe van a videónak.
Amiért szóba hozom, az, az, hogy a beszélgetés közepén szinte szóról szóra az előző Alfa című írásom témájáról, azzal azonos értelemben beszéltek.
Pedig, miután megírtam, elgondolkodtam, hogy néhányan biztosan félreértik, és azt hihetik, hogy szerintem az életünk nem szól többször, mint az utódok létrehozásáról.
Pedig, hát én pont azt hirdetem, hogy többek vagyunk, egy hedonista életörömöket hajszoló testnél, aki csak az anyagi javak gyűjtésében, felhalmozásában találja meg a boldogságot.
De, azt is hiszem, hogy akkor vagyunk jó úton, akkor van sínen az életünk, ha nem megyünk szembe az Élet akaratával.
Mindannyian tapasztaltátok már, hogy vannak időszakok, amikor minden rendben megy, és van, amikor állandóan akadályba ütközünk.
Na, ekkor kell körülnézni, és megérteni, hogy mit teszünk rosszul.
Most forr körülöttünk a világ, egyre több boldogtalan, elégedetlen ember van.
Én, mindig is hittem, hogy a sorsunkért magunk felelünk.
És, az, ami velem történt, egyenes következménye annak, hogy rossz irányba mentem. Nyugdíjas korunkra, olyan életet terveztem, amiben nem lettünk volna boldogok.
És, nem mondhatom, hogy nem figyelmeztettek.
Törés hátán, törésről szólt a 2012-es év.
Párom összetörte a céges autómat, majd a családi autót, darabonként háromszázezer forint feletti károkkal. Szerencsére, neki baja nem lett.
Majd eltörtem a bokámat, de még mindig nem értettem meg, hogy mit teszek rosszul.
Azt tudtam, hogy rossz úton járok, de azt gondoltam, hogy a munkámmal kapcsolatos.
Aztán jött a döntő törés, párom itt hagyott.
Talán azért szökött meg, mert Ő tudta, hogy nem jó, amit akarok.
Nem ellenkezett, de nem is támogatott. Rám hagyta.
Minden tekintetben.
Ennél jobban megmutatni azt, hogy mennyire rossz tervem, vágyam volt, nem lehetett volna.
Ez a pár év jó volt arra, hogy megértettem, túljutottam rajta.
Ezt a problémát többször nem teszi elém a sors. Felesleges, már felismerem.
A beszélgetés témája volt még a párkapcsolatokban zajló hatalmi játszmák.
Ezt vajon hány párkapcsolatban ismerik be, fel?
Tegnap a temetőben összetalálkoztam egy korombeli nőismerősömmel, aki hasonló korú társsal él, pár hónapja, olyan boldogságban, amiről régebben, még csak álmodni sem mert.
Valahova lakatot tettek, mint a tinédzserek, hogy örök hűségben, szerelemben élnek együtt életük végéig.
Persze, mondhatnátok, hogy könnyű már ezt megígérni, erre a pár évre, ami még hátra van.
De, a szerelmet minden korosztály ugyan azzal a mélységgel éli meg.
Szerintem, könnyebb dolgunk van, mint a fiataloknak.
És, nem csak azért, mert idősebbek és többségben tapasztaltabbak is vagyunk, hanem azért, mert már nincsenek elvárásaink.
Elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen. Nem akarjuk megváltoztatni, nincsenek hatalmi játszmák.
Persze, ehhez meg kell találni azt a partnert, aki hozzánk illik testben, lélekben.
Fiatalon sokszor azt hisszük, hogy a másik majd megváltozik, vagy megváltoztatjuk.
Ebben a korban már tudjuk, hogy nem.
Nekem most ezt írták:
„Olyan vagy mint egy kisördög, befészkelted magad az agyamba. Nagyon sokat gondolok rád, nagyon jó érzés. Miért van hogy hiányzol már most, hisz még csak ismerkedünk?”
És, tudja, hogy iszom a kávét.
Nem azért, mert este megkérdezte, mint a reklámban, hanem azért mert a legtöbb dolgot egyformán szeretjük.
A tokaji bort, a zsírban sült husit, a virágos tányérokat, a halászlevet és még sorolhatnám.
Szeretjük a szép, tiszta otthont, nem szeretünk mosogatni.
Szeretünk táncolni, kézen fogva sétálni, lépten, nyomon puszilkodni, hogy egyebekről ne is beszéljek.
Többnyire levelezünk, mert én nem szeretek a telefonra figyelni.
Tegnap mégis tudta, hogy fel kell hívnia, mert nem érek rá a gépet bekapcsolni, dolgoztak nálam.
Míg gondolkodtam, hogy fel kellene hívnom, mert tudom, hogy várja a levelemet, már csörgött is a telefon.
Nem tudom, meddig fog ez így menni, de hétfőn a kedvenc templomomban, ahova kedves barátnőmmel mentem, már hálát adtam.
Tiszta szívemből megköszöntem eddigi életem minden történését, jót és rosszat, és hálát mondtam minden emberért, aki részt vett az életemben, hogy ide jutottam, ahol most vagyok.
Álljon itt a végén a levélből, amit megint kaptam:
„Nem vagyok pszichológus, de addig jó amíg felturbózzuk egymást, és a két erős egyéniség nem kioltja egymást. Én most úgy érzem a meglevő nem kevés energiám mellé kaptam ugyan annyit ami nem visszahúz hanem inspiráló nekem.”
Ez már nem egy virtuális kapcsolat, nem egy idea, valóban olyan ember került mellém, akire vágytam.
Egy Férfi. Az Alfám. Aki ilyen nőt keresett.
A halál az ezotéria szerint csak az új kezdet lehetősége.
Nekem a halottak napja nemcsak a halott szeretteimre való emlékezés, hanem egy új életszakasz kezdete is lett.
Mit gondoltok, lehetek én még sokáig ilyen boldog?