Leszületés


A forrástól elkülönül, megnyilvánulásra vágyik,

Vízcseppként a Tudat óceánjából kiválik,

Páracseppként emelkedik fel a Mindenségből,

A meg nem nyilvánult örök létezésből.

Bensőjében az Ősanya sugallata hallik,

„Te csak légy jó mindhalálig!”

 

Lüktet és tágul, önmagába vissza-visszatérve erősödik,

Míg végül egy parányi fénymaggá sűrűsödik.

Lehetne kődarab, fűszál vagy madár is,

De ő már emberi létezésre vágyik.

 

Az emberi létet szeretné megélni,

Egy földi lénynek, isteni lelkét átadni.

Megélni benne vágyakat, örömöket,

Elviselni közben nagy szenvedéseket.

 

Megtestesülése egy villanásnyi ősrobbanás,

Ejakulációs tűzijátékban való átalakulás.

Főnix madárként támad fel, múltját elfeledve,

Útnak indul, egy csodás földi létezésbe.

 

Megjár mélységeket és magasságokat,

Átél születéseket, halálokat.

Minden megéléstől több lesz és erősödik,

Bensőjében néha önmagával csatározik.

 

Szívében szerelem, együttérzés és hála,

Miközben a sötét ösztönök útját is bejárja.

A színpadon hol jól, hol rosszul játszik,

A függöny mögött a Rendező alig látszik.

 

A nézők kedvére alakítja szerepét,

Hogy learassa megérdemelt sikerét.

Mikor azonban, már nem vakítja el a rivalda fénye,

Le tud nézni a nézőtérre.

 

Meglátja, hogy a nézők mind maszkban ülnek,

Rá nem is, csak saját szerepükre figyelnek.

Elkezd hát Ő is belülre nézni,

Önmagát, saját képére formálni.

 

Szobrászként Pygmaliont szeretne faragni,

Akibe Ő is bele tud majd szeretni.

A kiszabott idő azonban gyorsan letelik,

Kezéből a vésőt egyszer csak kiveszik…

 

Mélységbe zuhanása csupán egy pillanat,

Kilép a létezésből, egy villanás alatt.

Lelkét visszaadja Teremtőjének,

Por ruháját az anyaföldnek.

Bensőjében most is az Ősanya sugallata hallik,

„Te jó gyermekem voltál, most is, mindhalálig.”

 

2020-12-18

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük