Vasárnap randevúm volt.
A sötét előjelek ellenére is elmentem.
Igaz, nagy kockázatot vállaltam, de mindenképpen látni akartam, kivel beszéltem egy héten keresztül estenként, sokszor egy órát.
Többnyire Ő beszélt, de nem esett nehezemre hallgatni, néha meg is nevettetett.
Szóval, már délelőtt készülődtem. Nagy sétát terveztem, ezért elhatároztam, hogy kicserélem a kedvenc, kényelmes, piros cipőm sarkát. Amikor megvásároltam, adtak hozzá egy pár pót- sarkot.
Késsel, csavarhúzóval nagy nehezen meglazítottam a régit, majd a kezemben maradt a bőr része. A fém, tartórész, pedig a cipőben. Fogóval próbáltam kicsavarni, de csak apró fémrészek jöttek le, így abba hagytam.
Az időjárás miatt párszor átöltöztem, majd bekaptam egy Algoflexet, mert egyre jobban fájt a derekam, vagy a vesém, nem tudtam eldönteni.
A gyógyszer minimum négy éves volt, mert még párom vette. Nem tudom, hogy attól, vagy az ebédre evett lecsós tojástól, de el kezdett fájni a hasam.
Indulás előtt egy órával, már hasmenésem volt.
Miközben a fürdőben szenvedtem, csengetett az egyik szomszéd.
Már indulnom kellett volna.
Végül is, kis késéssel elindultam, a fenyegető veszély ellenére, egy szűk fehér vászonnadrágban, és egy tíz cm magas sarkú körömcipőben.
Útközben felhívtam, hogy késni fogok, majd megálltam a kocsival az út szélén, és berohantam a bokrok közé.
Fehér nadrágban, körömcipőben.
Nagyjából letakarítottam magam, majd folytattam az utat.
Kigondoltam, hogy ha odaérek, megmondom, hogy a cipőm miatt nem tudok sokat menni, gyorsan üljünk be valahova.
A Tesco mellett elhaladva őszintén sajnáltam szegény eladókat, hogy nekik újra nincs vasárnap.
Azután, hirtelen újra éreztem, hogy csikar a hasam, és nagy baj lesz, ha pillanatokon belül nem jutok megfelelő helyre.
Megfordultam, és hálát adtam a népakaratnak, amely elintézte, hogy vasárnap is nyitva legyenek az üzletek, és ezzel együtt a mosdók.
(Nem tudom, ez a zebra is a mosdót kereshette?)
Végül is, megérkeztem.
Találkoztunk, majd beültünk egy kávéra, és még a rendelést is meg tudtam várni, mielőtt kivágtattam a mosdóba.
Ott, olyan meglepetés ért, mint a viccben.
Egy mellékhelyiség volt, az is foglalt, és a nyögésből ítélve, valaki fordított helyzetben küzdött.
Azért, kibírtam, míg sorra kerültem, majd randevú partneremnek megmondtam, hogy nem vagyok jól, és haza szeretnék menni.
Hogy milyen volt, akivel találkoztam?
Természetesen nem olyan, mint a képe, és a beszélgetések alapján képzeltem.
Viszont, foga volt!
Szép rózsákat hozott, kedves volt és udvarias.
Nem volt elhízott, és, bár nem volt magas, nem volt túl alacsony sem.
Idősebb nálam hat évvel, de jól tartja magát, nem látszik rajta.
Valamiért mégsem ragadott meg a személyisége.
Nem tudom elképzelni, hogy megcsókoljon, hozzám érjen.
A csalódottságát látva, azt mondtam, még találkozunk.
Mindenesetre addig is telefonon beszélgetünk.
Érdekességnek néhány adatlap:
Császár 56 éves
35-39 évesig keres
„Nem vagyok egyszerű eset. Nagyon tudok szeretni. Vén kecske is +nyalja”
Látok egy régi ismerőst, azt írja egyedül él, pedig tudom, hogy az édesanyjával.
Iszik, dohányzik, és, talán még most sem dolgozik.
60 éves, és már válogat, mert csak 52 évesig keres.
Most komolyan ennyi 20-30-40-50 éves egyedülálló nő lehet, aki hatvan feletti férfit keres?
Kövéret, soványt, szegényt, gazdagot, nőtlent, házast?
Adolfo 62
„Nem egyedül élek! Ne keressetek!”
Végre, egy hatvan feletti, aki nem húsz évvel fiatalabbat keres!
Egész pontosan, egy társkereső, aki senkit sem keres.