Régi idők mozija Az Andok sötét sámánja


A Régi idők mozijának, előző történetére reagált egy kedves ismerősöm.

Miközben a levelét olvastam, jött az ismert érzés, és már indult is a „mozi”.

 

Andok hegység 1214.

Egy hatalmas fekete kő, vértől iszamlós, alatta, mellette, fehér csontok.

 

Gyönyörű, felhők közé nyúló fehér hegycsúcsok, vízesés zuhog, madarak rikoltoznak.

A fekete kő mellett egy férfi ül.

Sötét, ráncos bőre szinte lóg csont sovány testén.

Arcán fehér festék, füstöl valamivel.

Tam-tadam-tadam-tam-tadam-tadam, ütemes dobszó hallatszik.

 

A férfi feláll, két kezét az ég felé emeli.

Rikolt valamit.

A környékről madarak válaszolnak, majd szárnysuhogás hallatszik.

Hií, hií rikoltással egy nagy madár köröz a férfi felett.

Aztán elrepül.

A többi madár is elcsendesedik.

Közben megértem, hogy a nagy vijjogó madár miatt sivalkodtak.

 

A férfi, egy sámán, lefele mutat.

A magaslat alatt, férfiak állnak.

Hosszú, fényes hajukat kötélszerű hajpánt fogja át.

Lábukon bőrből csavart zokniszerűség.

Egy meztelen férfi fekszik közöttük összekötözve.

Talpra rángatják.

 

Még egy szinttel lejjebb asszonyok állnak, néhányuk mellett, kisgyermek.

Az egyik asszony térdelve sír, közben mondogat valamit, időnként a földre rogy.

Mellette is áll egy kisgyermek, aki némán nézi az asszonyt.

Közben megértem, hogy az asszony azt mondogatja: – Nem ő volt!

 

A dob hangja gyorsul, és felerősödik.

A megkötözött férfit felvonszolják a fekete kőhöz.

 

A sámán mellé lép, valamit rikolt.

Az alant álló férfiak csatlakoznak, egyre hangosabb és gyorsabb, rövid szótagokból álló kiáltásokkal kísérik.

 

A sámán egy hirtelen mozdulattal mellbe döfi a megkötözött férfit, aki a kőre rogy.

Néma csend lesz egy pillanat alatt.

 

Mindenki megfordul, és elindul lefelé.

A férfi testét ott hagyják.

Hií, hií.

A rikoltozó madár visszatér.

Most már többen is vannak.

 

Kis barátnőm volt a sámán.

 

Vagy, csak egy újabb történet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük