Maci Hildának emlékezetesen zárult a 2015-ös év.
Úgy, tűnt, egyedül neki.
Nézte a Macihiradóban, hogy mit brummog a Nagy Barna Nősténymedve.
– Boldog Új Évet Medvetársaim!
– Minden rendben van! Mindent megoldunk, erősek vagyunk! Éljen az egyenlőség, testvériség!
Eleinte csodálkozott, és fájt neki, hogy ő senkinek sem fontos.
Az ő esete nem számít. Meg sem említik. Pedig jelentette.
Fáj a hasa, hányingere van.
Visszabújik a vackába.
Két nap múlva látja a Macihiradóban, hogy mégis csak szóba került, hogy sötétbőrű, nem tudni kik, fiatal rókák, talán sakálok, molesztáltak néhány macilányt.
A Nagy Nőstény Medve unokatestvére, mindjárt tanácsot is adott.
Csoportosan kell menni, és kartávolságra tartani magukat, a nem tudni, kiktől.
Legyintett. Hányingere volt. Visszabújt a vackába.
Napokkal később sem múlt el a rosszulléte, elment hát az Erdei rendelőbe Ursula doktornőhöz.
A doktornő megvizsgálta, közben kérdezgette.
Amikor megtudta, mi történt, adott neki rágcsálni való, nyugtató leveleket és elküldte Nyugalom Makihoz, az Erdei pszichológushoz.
Nyugalom Maki Erdei Pszichológus
Naponta járt kezelésre, és látta, hogy a rendelőben egyre többen lettek.
Kiderült, több százan voltak, de sokan be sem jelentették, mert szégyellték, és tudták, úgysem foglalkoznak velük.
És, arra is gondoltak, hogy néha a macifiúk is elszabadultak, ha nagyon belenyaltak az erjedt áfonyalekvárba.
És arra is, hogy a Nagy Barna Nőstény Medve megmondta, hogy szeretni kell a rókákat.
Mert szabadság van és egyenlőség.
Csak, valahogy mindig megmondják, hogy ki mennyire egyenlő.
Mert egyesek mindig egyenlőbbek.
Ahogy azt Nagy Barna Nőstény Medve és a mögötte állók kihirdetik.
Legyintett. Hányingere volt. Visszabújt a vackába.
Több mint egy hónap telt el, lassan kezdett megnyugodni, néha már ki is mozdult.
A havi vérzése késett, biztosan a traumától.
Legyintett. Hányingere volt. Visszabújt a vackába.
Pár nap múlva már enni sem tudott, hányingere felerősödött, kihányta a reggelit.
Mint a villám hasított belé a gondolat:
– Terhes vagyok!
A jéghideg, a négy mancsa végétől, egyszerre kúszott fel a szívéig.
Egész testében megdermedt.
Képtelen volt megmozdulni, vagy gondolkodni.
Percekig állt mozdulatlanul, majd összeszedte magát, és elment lepisilni a tesztlevelet, aminek elszíneződéséből látni lehet, ha a macilány bocsot vár.
– Úristen! – Hasított belé a gondolat.
– Én nem bocsot várok, ha várok!!
Egy idegentől terhes, akarata ellenére.
Azonnal elmegy, és elveteti! – gondolta.
Majd, legyintett. Hányingere volt. Visszabújt a vackába.
Fejét a hasához dugta, ahogy összegömbölyödött.
Hirtelen belegondolt, hogy a szíve alatt egy másik élet csírája lehet.
Szinte hallotta a szívverése mellett, a másik gyengécske ütemet.
Ta-dam, ta-dam.
Arra gondolt, mit szólna a Nagy Barna Nőstény Medve, ha tudná, hogy nála sikeres volt az integráció.