Társkeresésem igaz története 1. rész


Párom 38 év házasság és 40 év ismeretség után egy téli hajnalon, lebénult, megnémult, és egy hét után szó nélkül végleg elhagyott.
Pokoli hónapok következtek. A pokol nem forró. Hideg, sötét, és néma.
Egyedül a világ végén, lakáshoz szokott kutyákkal és két lóval, és egy kis birtokkal, munka mellett.
Pokol volt, pokol.

Hat hónap után felemeltem a fejemet, elhatároztam, hogy élni fogok, és újra keresek társat magam mellé.
Elindultam hát, Donna Quijote-ként, felpattantam egy gebére, és kivágtattam a nagyvilágba, azaz regisztráltam egy társkereső honlapon, kamaszkori szerelmemtől kapott becenevemen CSIKA.
Mivel a regisztráció ingyenes, de információhoz csak pénzért lehet jutni, hát előfizettem.
Mindjárt egy évre. Első ismerősöm jókat poénkodott rajta, hogy tartós keresésre rendezkedtem be. Első jelentkezőként neki akartam írni, így próbáltam rákenve tartozásként visszaszerezni, de nem hajlott rá, hogy kifizesse.
Később azután több társkeresőn is regisztráltam, más-más álnéven, mivel nagy meglepetésemre a Csika név foglalt volt! Női vaslogikával azonban azonos képeket tettem fel, nem számítva arra, hogy a férfiak is több fórumon regisztrálnak esélyeiket növelve.
Így azután Jozefbá, aki több honlapon kedvencének jelölt, utolsó levelében, már az összes álnevemen megszólított. Inkognitómat tovább rontja, hogy szinte minden fotómon vizsla kutyám is szerepel, aki egyben a skype jelölőm is.
Valamint e-mail címem is tartalmazza teljes asszonynevemet.
Szerencsére nálam nincs rendes térerő, így nem kell magyarázkodnom, hogy miért nem mutogatom szívesen a kora reggeli ráncaimat.
Az első, akivel összeakadtam egy fafaragó, faszobrász, remekül megtaláltuk az összhangot, két hét alatt lezongoráztuk a teljes repertoárt az ismerkedéstől, az összeköltözés kidolgozásáig, majd az összeveszésig, persze levélben, mert a személyes találkozót a négy évszak faragás elkészülte utánra terveztük. Cizellált, erősen ezoterikus beállítottságú lelkemre tett bíráló megjegyzést. Azt hitte, nála van a bölcsek köve, pedig nem is. Így azután utolsó levelemben súlyos sebeket ejtettem lelkén, melyeket, azóta is nyalogat. Csak remélni tudom, hogy nem vérzett el.
A férfiak általában őszinte nőt keresnek, ha megtalálják, megsértődnek.
Volt egy gúnár is a jelentkezők között, aki meghívott a libabálba! Liba napok voltak, ahol lakott. A társkeresőben, ahol ismerkedtünk, a felek pontozzák a szimpatikus kiválasztottat, és a program generál mellé egy gyengécske ismerkedő mondatot. Ez így hangzott: Írnál pár szót magadról, hogy jobban megismerjelek? Írtam, válaszolt, meghívott a bálba. Nem mentem. Egy hét múlva újra megjelent a kérdés. Nem vezetett kézi táblázatot, hogy kivel, hol tart, és a programét nem tudta kezelni. Mikor megírtam neki, hogy ezen már túl vagyunk, lépjen tovább, megsértődött.
Még egy kör megtalál. Józsibá és Pocakjoci. Ülnek a képen norvégmintás pulóverben, a tisztaszobában a barna cserépkályha előtt, és el tudják képzelni, hogy Omegára csápolva főzőm a tűzhelyen a körömpörköltet a családnak. Miután a filozófiai iskolából hazatérve mesélek Blavatskyról és a teremtett világról.
Már négy harminc év alatti ajánlaton is túl vagyok. Helyes, jóképű kedves fiatal fickók, miért nem találnak magunkhoz való fiatal lányt? Mindegyik tartós kapcsolatot keres, esküdöznek, és leghőbb vágyuk húsz év múlva engem pelenkázni.
Az általam egy hónap alatt megismert férfi egyedek sorsát illetően döbbenten tapasztalom, hogy a nőknél is van kapuzárási pánik! Mélységes döbbenetükre, minden előzetes jelzés nélkül elköltözik az asszony, vagy még a házasság alatt regisztrál egy társkeresőn. Amit azután a férj megtalál a gépen.
Első randevúm egy mérnök emberrel volt, akinek asszonykája három éve szintén váratlanul ugrott ki a hitvesi nyoszolyából.
Meglepődött, amikor meglátott. Udvarlásképpen mindjárt közölte, hogy előnytelen képeket tettem fel. Meg, hogy nagyon egyben vagyok. Hát, ő meg nem volt. Pesten dolgozik, és, ahogyan leugrott a vonatról, nem kisméretű hátizsákkal, melyben még a nyomtatóját is vitte, (hogy a vonaton is dolgozhasson), várt rám. Halászlére hívott egy kisvendéglőbe, mert ott minden nap frissen főzik. Hát, ez nem így volt. Maga a hely is lepusztult, piszkos terítőkkel. Fehér feszes blúzomban, piros szoknyában, piros fülbevaló, nyaklánc, körömcipő, finoman szólva is feltűnést keltettem. A halászlét én harcsa szelettel kértem, ami még kemény volt, talán nem olvadt ki rendesen. Azért, letelt a nap. Kérdezgette, hogy mi nem tetszik nekem. Min kellene változtatni? Mondtam volna, hogy szülessen újra? Annyira messze volt a nők álomlovagjától. Azért, azt megígértem, hogy őszintén megírom a véleményemet.
Nekem ez lesz a vesztem ezen a társkeresőn, mivel megígérem, őszinte leszek. Azután néma csend. Mondjuk, becsületére legyen mondva, nem futott messze, azóta már írt, és fel is hívott. Nem akar elkapkodni, majd megfontoltan válaszol, ha lesz ideje. Nem sokára szabadságra jön, és időt szán rám. Komolyan gondolja, kondi terembe is jár. Ő már a második. Futnak ezek a férfiak előlem. Egy része világgá, mikor őszinte szót kap, a másik része (ők vannak kevesebben) konditerembe. Igaz, megválogatom, kinek írok, vagy válaszolok.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük