Társkeresésem igaz története 37


Frici, Ferenc, és változatlanul „írógat”. A többiről nem is beszélve.

Belsőépítész, és van valami „vállakózása” is, amiben sok mindent csinál. Azt írja, majd személyesen elmondja. Hát azt megnézem! Amúgy küldött egy virtuális csokor rózsát. És, szeret kézen fogva sétálni.

És még ezt szereti: termesztetett.

Gondolom a természetet. Szóval, azt gyanítom nem velem fog kézen fogva sétálgatni a termesztettben. Ennek így is van értelme!

 

Az előbb volt itt egy roma fiatalasszony. Ő szokott nekem segíteni a ház körül, nehezebb munkában pedig az élettársa. Két hete összevesztek, és elköltözött a férfi az anyjához. Pár napja hozta vissza, tizenhatezer forintjába került csak a benzin, olyan messze futott. Egy darab kályhacsövön vesztek úgy össze, hogy világgá ment, pedig közös gyermek is van. Elköltözéshez a férfi testvérei jöttek érte, visszahozni az asszony ment a testvéreivel. Náluk nagy a családi összetartás.

Hiába az együttélés sem könnyű.

 

Már tudom, miért nem sértődök meg N.L.-ra. Mert nem kelt bennem semmilyen érzést, indulatot. Minden levelében megírja, hogy nem hagyja, hogy felboruljon a kialakított alap komfortja, boldogsága. Fél egy kapcsolattól, talán a szíve mélyén érzi, hogy az nem megy anélkül, hogy tegyen érte, és inzultus ne érje. Tőlem nem kell tartania. Addig el leszek Vele, ha meg nem szökik, míg jön a grófi kategória. Vagy egyenesen a királyfi!

 

Gondolkodtam, hogy reményt ad-e, vagy éppen megkérdőjelezi a Vele való találkozás azt, hogy itt társat találjak. Nem tudom eldönteni. Egy normális már hercegi kategóriának minősül itt.

Majd jőni fog, ha jőni kell. Innen, vagy máshonnan, de jön!

 

A Twoo-n is megnézem, ki jelentkezett.

Egy 59 éves Miklós. Őt is láttam már a másik társkeresőn. Most visszajelzek, hogy talán tetszik. Később látom, hogy a gép nem jelölte. Ráhagyom.

 

Egy nő is bejelölt! Szent ég! Egyfolytában attól félek, ilyen ajánlatot is kapok. Már annyi minden kaptam, mióta társkeresek, csak még ilyent nem.

Bátorság Csika! Megnézem.

Kati kávét árul. Szinte sajnálom. Jó lett volna anyagnak, ha vissza mernék, ilyen ajánlatra írni. Azt hiszem, azért ehhez még én sem vagyok elég bátor.

Lehet, hogy érdemes lenne nekem is valamivel ügynökölni! Az a baj, hogy nincs hozzá képem.

 

Ezt ide kell írnom, úgy látom, többen írjuk ezt a naplót! Jót nevettem.

 

„Majd alakul a kreativitásod palack nyitogatás ügyében.

A héten vettem egy Tomi color 1,5 l-es mosószert. Mosógép megtöm, öblítő betölt, már csak a főszereplő a mosószer hiányzik. Flakon nem nyílik…..Próbálkoztam mindennel én is, a végén mérgemben megfúrtam egy dugóhúzóval, majd kitágítottam a likat egy manikűr ollóval, átcsorgattam a szert a régi flakonba és elkészült a mű. Szerencsémre a kupak nem volt olyan kemény mint a te vized teteje.”

 

Az is eszembe jutott, ezek a hímneműek nagyrészt háziasszonyt keresnek, de jobban mosnak, főznek, vasalnak, takarítanak, befőznek, mint mi! Esküszöm!

 

Tudom, mert elmondták, hogy az egyikük lekvárt főzött be, a másik paprikát meg minden mást fagyasztott le, és szinte naponta főznek.

Aki inget hord, vasalja is. Jó, van, aki alkalmanként fizet és kitakaríttat, de Ők ugyanúgy meg tanulnak megoldani mindent, mint mi a másik oldalon. Amit tudunk. De, lásd fenn, kreatívak vagyunk!

Persze, biztosan van közöttünk, aki nem, de én ilyenekkel találkoztam.

 

Megnézem az újakat. Ma kevesen vannak.

 

Bökény 195/120 hatalmas, még nekem is.

 

A következő 56 éves, de 35-ig keres.

 

Janó budapesti vállalkozó. Nem unszimpatikus, de mit kezdjek Vele? Most van több, akivel levelezést kezdtem. Olyan is, akivel be is fejeztem, amint elkezdtem.

 

Karinak és Tibornak válaszoltam, de eszem ágában sincs megadni a telefonszámomat. Igaz, N.L.-nek megadtam. Tőle nem tartok.

 

És aki nem fut utánam, rendelt nekem valami biobogyót, amitől majd jól alszom, és autózott volna 80-100 km-t, hogy odaadja ma. Persze nem nálam, csak a környéken. Azt hiszi, ha gorombáskodik, azt hiszem, hogy nem érdeklem? Anyám!

Este már az út szélig hozta volna. Éppen dolga lett a Tesco-ban, az pedig nincs messze.

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük