Az jutott eszembe a visszajelzéseitek alapján, hogy mindenkinek mennyire jól esik egy naponta várható biztos üzenet a külvilágból. Persze, azt is tudom, az érdeklődés és a szeretet személyemnek is szól. J
Én is nagyon szeretem, ha kapok levelet.
Író barátomét vártam, (várom) mindig a legjobban, mert Ő éjjel ír, és reggelre itt van. A kávéhoz, mint a pontozóknak. Ez is függőség kezd lenni. Megnéztem, szeptember 24-25-én váltottunk először levelet. Pedig olyan, mintha száz éve ismerném.
Mert, igen, ilyen barátom is van! Erre is jó egy társkereső! Lehet, társat, biztosítási ügynököt, és író barátot is szerezni. Mivel, Ő is olvassa, és meglehetősen jól ismer, mert némi csellel kiszedett belőlem mindent, akár óvatosan is írhatnék. De, nem teszem. Vagyok, aki vagyok. Ezt mi már tisztáztuk.
A társra találást azért írtam bele a lehetőségek közé, mert vannak fenn siker történetek erről. Igaz, utána, az esetleges válásról már nem szól a fáma. De, nem is az a cél. Csak az esetleges társra találást ígérték a szolgáltatásban.
Hát, igaz!
Sami barátom mellől is váratlanul ugrott ki asszonykája.
Amúgy mindenkinek tudom a rendes nevét, és ismerem arcát, akivel levelezek, nem is bántanám meg, és nem is adnám ki egyiküket sem. Mostantól csak betűkkel jelölöm Őket. Nem is az érdekes, csak a személyisége.
Igaz, első randevú partnerem, aki gyűjti még az erőt őszinte levelem megválaszolására, – nem mondott le végleg rólam (!) – hát, őt még nem tudom, kicsoda. De nagyon nagy ember, mint mondta, azért nem mondja meg a nevét, mert mindenki tudná, még én is, hogy kivel áll szemben. Így mondta!
Tény, hogy aki itt forog, többnyire tényleg magányos, és kapott is a sorstól. Az már kérdés, hogy, ki mennyire tehet róla. De, erről ítélkezni nem tisztem.
Magányos szegény (Sami), kétszáz kilométerre született, elhozták ide, és itt hagyták.
Meg is osztottam Vele, a nőkre vonatkozó kapuzárás előtti elméletemet.
Most az jutott eszembe, hogy hol vannak a kapuzárási pánikban elmenekült férfiak?
Talán mozdonyvezetőm olyan, meg is kérdezem, mert Ő volt eddig az egyetlen, aki arról írt, hogy egy nyolc éves kapcsolatot „elcseszett”, azért került újra a piacra. Igaz, azután őt is elhagyták. Hát, így adunk, kapunk.
Alapból Ő is özvegy, de már régóta.
Sami azt írja, közös az érdeklődési körünk.
Hú, az annyát!
Meg is nézem gyorsan, mit írtam, mert, ha most agyonütnének, akkor sem tudnám megmondani hirtelen, milyen az érdeklődési köröm.
Ezért nem érdemes ennyit lefetyelni, és össze-vissza regisztrálni, meg írogatni, mert belekeveredik az ember.
Mondjuk, az úszás, az igen. Igaz, abban meg Ő nem annyira jeleskedik. Na de! A Nirvánában bárkivel lehet közösen úszni, tudás nélkül is. Ezt azért nem írom meg Neki. Még félreérti.
Most kapcsolok, elolvasta az adatlapomat!
Hiszitek, vagy nem, nem annyira jellemző. Többnyire leragadnak a képnél, kornál, talán az anyagi helyzetet még megnézik. Nehogy a vagyonkájukra ácsingozzon (ezt nem tudom, hogy kell írni) valamelyik éhes amazon. Többen ezt jelzik is az adatlapon. Valahogy így: Aki lakást keres, és azt, hogy valaki eltartsa, az ne írjon!
Lelketlen kutyák!
Hát, miért teremtette nekünk Édes Istenünk Ádámot? Ha nem azért, hogy fajfenntartás mellett, legyen, aki otthont ad, és védelmez, etet bennünket?
Most József levelét kezdtem olvasni és rájöttem én sem vagyok különb! Senkinek nem olvastam el rendesen az adatlapját, és csak kapkodom a fejem, amikor arról ír, hogy azért írta az adatlapjára is. El kell olvasnom, mielőtt válaszolok, mese nincs.
„Ez egy véletlen utazás, ezért veszélyes és csodás”.
Republikra sírok, örülök, táncolok. Cipő nem sokkal párom után ment el. Nem fogadta el más szívét, inkább elment.
Megvettem az összes kapható cd-jüket, és egész nap hallgatom. Jól tettem. Olyan, mint egy üzenet, mind.
Táncolok rá, mint régen hétvégenként, Omegára, amikor főztem.
Csak akkor valaki időnként bekapcsolódott.
Nagy csapás volt nekem, az „első csapás”, hogy eltörött a bokám és nem tudtam táncolni. Velem is úgy kezdték, először megbénítottak….
Hahó! Van valaki az éterben, aki táncolni tud?