Ötödik eresztés
Ma olyan szép dolgokat olvastam az Asszonylélek c. honlapon, hogy reagálnom kell rá.
Egyre jobban előjönnek azon az írások- vélemények- érzések, amik a hölgyek érzései, hogy:
„ nem elég, hogy elhagytak, megcsaltak, meghaltak mellőlem-mellettem azok akik szerettek és akiket szerettem, de mán’ csaló emberek is vannak akik visszaélnek sanyarú, szomorú, bánkódó, összetört szívemmel”.
Drága hölgyek! Gyermekeiket egyedül nevelő leányanyák!. Szüzek, özvegyek, megcsaltak, és elhagyottak gyámola vagyok én, a kerge. Most nagyon figyeljetek rám szívem karavánszerájának pihegő jámbor jószágai.!
Hofi Géza egyik jelenetében a következőket mondja, a 70-es évek végén.
„Sokan mennének nyugatra, mert hogy ott kolbászból van a kerítés. Én nem mennék se nyugatra, se keletre. Én oda mennék, ahol a kerítés kerítésből van, a kolbász pedig kolbászból.”
Nos árva gyermekeim. Meglátásom szerint a kettő ugyan az.
Egyik pillanatban kerítést emelek a lelkem, a múltam, a szívem köré, vasból, drótból, a másik pillanatban ez a drótsövény és acél halmaz átváltozik kolbásszá.
Ez attól függ, hogy elutasítani, avagy becsalogatni akarok valakit.
Mert a tánchoz két ember kell minimum. A zenét pedig adja, a társkereső. Meg az összes többi idióta izé. Nos én nem szeretem a zenét, és nem szeretem a táncot sem. Talán ezért élek még.
„ Legyetek ravaszak, mint a kígyó” –mondja a szentírás. Igaza van
Én hozzáteszem, a kígyót nem érdekli sem a kerítés, sem a kolbász.
És nem is tudja, hogy ravasz. Csak kígyó. Mert kígyóból van, és az is marad.
Óvlak védelek benneteket, kerge