Üzenet a múltból, magyaroknak

Csontváry

II

Akinek szeme van lássa, akinek füle van hallja!

„Nem hiányzott semmi egyéb, csak a vezér e függetlenségben, mert pénzre sem volt szükség az egyszerűségben. De Rómában a fényűzés tombolt, s a birodalom kétes erkölcsöknek hódolt, puritán egyszerű életünket Róma megirigyelte, tekintélyünk, ősi hitünk a birodalmat feszélyezte. Nyakunkra zúdították a kertészeket Róma vidékéről, hajat nyíró borbélyokat Sámson idejéből. Egészséges testünket, lelkünket kábítószerekkel itatta, cédrusainkat karóhoz kötve oltogatta. A humanizmus szent nevében hirdette az Isten igazát, csengős perselyekbe gyűjtötte a magját. „

Engem megdöbbentett, hogy szinte pontosan 100 évvel ezelőtt, üzent a mának.

Többet látott, és megértett a világból, mint az átlagember, sőt sok művésznél, „tudósnál” is.

Művelt, világot látott ember volt.

„Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden ami van a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni” Csontváry Kosztka Tivadar

Különleges képeit, igenis tudatosan festette, úgy, ahogy.

Öt vagy hat portrét festett összesen, ebből négy (sőt a Mária kútja képből Mária is), különlegesen tükrözhető.

Az Öreg halász képe bejárta már jó pár évvel ezelőtt is az internetet.

Aki még nem ismerné, íme.

A szkeptikusok szerint véletlen, mert bármilyen portréját félbevágva tükrözünk, különleges arc alakul belőle.

Én nem hiszem, hogy véletlen lenne, mert alapból feltűnő, hogy mennyire különbözik az arc két fele a képeken. A test is ferde mindig, a jobb oldal fent van, a bal, lent.

Az Öreg halász a jó és rossz két oldala, a többi portré két feléből, férfi, nő lesz tükrözve.

És most álljon itt, hogy mit gondol a magyarokról.

(Megjegyzem, Woolly, az angol kutató, aki Ur feltárásánál sok írásos emléket talált, meg volt győződve arról, hogy a török és magyar nyelv hasonlít legjobban szerkezetében, őriz legtöbb elemet a sumérból, a ma használatos nyelvek közül.)

„Határa van tehát mindennek, nemkülönben az ember nyelvezetének, határa van a szájalakulásnak, a fogak fejlődésének és a nyelv pergésének is. E nyelvpergés határain menve akárcsak a patak partján keresve, a forráshoz érünk, épp úgy őseink eredetének forrásához el utunk amikor a nyelvpergés határain indulunk. Ezen az úton már Kisázsiában, Anatólia, Szíriában, Mezopotánia, Perzsia és Turkesztánban rokonokra találunk, továbbmenve pedig belejutunk a labirintba őseink ősi otthonába. A vándormadarak mindenütt otthon vannak, de amint keressük, nem tudjuk, hogy hol vannak. Ugyancsak így vagyunk a beduinokkal, a vándoréletű nomádokkal akiket ha keressük, lakóhelyüket kutatjuk azt sehol sem találjuk. Elődeinket, akik állattenyésztéssel foglalkoztak, mindazon területeken megtaláljuk, ahol vadban dús legelőkre akadunk. Kezdetben az egész család, asszony, gyermek a juhnyájak után ballagott, később, amint elszaporodtak, nem vándoroltak. Az asszonyt gyermekeivel az Eufrátnál találjuk házakat építeni, erődöket emelni látjuk. Ebben a helyzetben fejlődött ki az aranycsipkés párta és a hímzett fodros szoknya. De amint híre terjedt az úri módnak, irigyeket támaszt Babilonnak. Csaták zaja riasztotta fel a békességet s nyugtalanította a babil népséget. Biztonságról kellett gondoskodni s a sivatagba mélyebben elrejtőzni. Így épült fel Attila városa, Tedmur, világhírű Palmyra, Zenobea királysága. E királyságnak művészi hírneve emelkedett, tekintélye a római birodalomnak szálka volt a szemében. A városkát a rómaiak szétrombolták, Zenobea királyságát széttaposták; lelki műveltségük útján őseinket megtaláljuk, mert napimádók voltak, Baal istennek áldozatot hoztak. Ezen az úton eljutunk Baalbek naptemplomához, a világ legnagyobb kőoltárához. Az óriási kövek közül egyik az áldozókőnek volt fenntartva, ötszáz köbméter a tartalma. Ilyen nagy kövekből készült a naptemplom oltára, mely Libanonnal szemben támaszkodik az Antilibanonra. E kövek egyenkint 21 méter hosszú, 5 méter magas, 7 1/2 méter széles tömbökből állnak, a templom északi oldala 90 méter hosszú, kilenc kőből van faragva… ..Párducbőrös kacagánya volt minden legénynek, ez volt a dísze az ősi erénynek. Az ősi erényhez járult a vadászat szenvedélye, a sasok, sólyom oktatása, a dal és a zene. Tüzes paripákon lándzsa, nyíl s karikással legelészve jártunk, egy-egy vadnak a felbukkanására a nyeregbe szálltunk. Vad nyomában vadász sasok, sólymok szálltak sikerre, utána iramodott a pásztorok apraja-nagyja. Nagyobb vadnak, párducnak az elejtése, körtánc volt a következése, utána jött a sasok lakomája, a nomádok esti imája, a bográcsos vacsora, a dal és a zenebona. Így éltünk ősidőkben, télen a meleg tartományokban, nyáron a magas hegyoldalakban. A legelők, amerre jártunk, még ma is ott vannak, Ázsián át milliókra menő juhnyájak. Milliókra menő juhnyájak vonulnak végig tavasszal Baalbek naptemplománál, a Libanon s az Antilibanon lábánál. De amikor mindezeket vonulni látjuk, 1500 év előtti nyájainkra gondolunk; gondolunk az akkori római erkölcsök hanyatlására, nomád életünk puritán szokásaira. Ebben az időben látjuk Baalbekben elődeinket az áldozókőnél gyülekezni, vadász sasaink közül egyet törhetetlen pengével Attila vállaira repülni. Nyomban utána hangot hallunk, Te leszel a világ legnagyobb hadvezére, nagyobb a rómaiaknál. Letöröd Rómát s elfoglalod Pannóniát nemzeted részére. Utána a lovak nyugtalankodása, nyerítése, moraj, porfelhők kavarodása, a föld ingása, hullámzása, Bacchus-templomok összeomlása következett. E meglepetések után útra kelt a sereg. Útnak indult Attila, előbb fel a nagy Taurusba, a ménest, gulyát, nyájakat, asszonyt, gyermeket összevonva felrakatott mindent beláthatatlan kocsisorba milliókra menő juhnyájakkal, százezrekre menő ló és szarvasmarhával megkerülte a Fekete-tengert, átkelt a Tátrán s a Duna-Tisza közén megállapodván. Itt találta meg a vasban dús, kiapadhatatlan legelőket, nemzetének az ígéret földjét. Asszonyt, gyermeket biztonságban hagyta, seregeivel Párisnak tartva, átkelt a Rajnán, Szajnán, Páris boulevard-ján s a Katalauni síkon táborba szállván. A Katalauni síkon küzdöttünk egykoron a latin sasokkal gavallér módon. Páris boulevard-ján megvan még a nyoma, hogy Hunniának már 1500 éves a múltja. Ezerötszáz év van elkönyvelve Róma kapujánál, amikor a pápa békét kötött Attilával. De a kapocs hirtelen elpattant, Attila halála után a raj szétáradt. Elpusztult királynő méhéhez hasonlítottunk, a nagyvilágban árvákként bolyongtunk. Energia, tekintély, vagyoni bőség állott még rendelkezésünkre, s a világ úgy tekintett reánk, mint gavallér nemzetre s mi ebben a megtisztelésben néhány száz esztendőt éltünk. A nap szeretetével az Istent imádtuk, de lelkünk mélyéből Attilát sirattuk. Csendes szerénységben él a cédrus, ezredekre kiható türelemmel – türelemmel kell élnie egy nemzetnek is, amíg a koronáját nem éri el.

Azt tudtuk, hogy háromezer évig a cédrus még nem cédrus, a negyedik ezredben bontakozik a koronája, s ezzel utat mutat a nemzeteknek a kitartásra. Mi állattenyésztéssel, vadászattal foglalkoztunk, szántóvetők voltunk, asszonyaink, leányaink kendert, gyapjút szőttek, varrottast hímeztek, aranycsipkét vertek. Férfi ruházatunk sárga piros szattyánbőr csizma, nem mindenkor sarkantyúval ellátva. Téli ruházatunk gyapjúból készült bunda, a nyári meg házi kenderből. (Nyáron nomád köpeny takarta a vállat, télen a bunda melegítette a lábat.) Kengyelvasat, patkót kovácsolt a legény, nyeregcsináláshoz nem kellett lelemény. „

Az üzenetet átadtam.

Köszönjük.