Macskajáték 2


 

(Kerítő macskapár)

 

Ma eldöntöttem, hogy karácsonyra elajándékozom a macskapáromat.

Őket.

 IMG_20161031_053247

 Úgy kerültek hozzám, hogy ajándékba vettem az egyiket egy kislánynak, akit nagyon szeretek.

Annyira megtetszett, hogy vettem magamnak is egyet.

Otthon kitettem őket az asztalra és rájöttem, hogy olyanok, mint egy pár.

Nem ajándékoztam el, hanem megtartottam, mindkettőt.

Szerény Feng shui ismeretem alapján, megbíztam őket a párkereséssel.

 

Ha, azt hiszitek ez hülyeség, nagyot tévedtek.

Mert 58 évesen egy férfival a hátunk mögött útra kelni, csak halált megvető bátorsággal és nagy-nagy hittel lehet.

Belekapaszkodni minden apróságba, naivan elhinni, hazug „amerikai katonák” gyönyörű szavait, találkozni az élet peremére sodródott emberekkel, amikor már előre tudod, hogy mire számíthatsz.

És, mégis, hátha köztük lesz az, az egy, akit keresel.

Hinni abban, hogy létezik, nem adni fel a sokadik nevetséges ismerkedésnél sem.

Ez mind egy nagy kaland, egy lehetőség, hogy megsúgd az Univerzumnak, Istennek, a Véletlennek, hogy kit keresel.

És, persze, hinni egy pár macska varázserejében.

És, reagálni egy eltévedt e-mail-re, amikor ajándékot vársz.

Mert, zsigerből tudod, hogy jön.

 

Karácsonyig még hagyom töltődni a macskákat, nálam.

A tükör neuronok elve alapján, bár nem élőlények, de átvihetik az érzést hasonlóan gondolkodó, hívő emberek számára.

 

Ismeritek a tükör neuronok elvét?

Majmokkal kísérleteztek, mogyorót etettek velük, és elektródákkal vizsgálták az agyműködést, hogy melyik terület mutat aktivitást.

Menet közben a kutató is megkívánta, és elvett egy mogyorót.

És, a majom agya ugyan olyan aktivitást mutatott, mintha ő evett volna.

Az agya, felidézte az ismert érzést.

Hát, ez a tükör neuron, amikor visszatükröződik benned, érzésben, egy külső hatás.

Ezért mondják, hogy, ha szerelmes akarsz lenni, légy sokat szerelmes emberek között.

Olvass olyan könyveket, nézz olyan filmeket.

Ha, sikeres akarsz lenni, igyekezz olyan barátokat választani.

És, még sorolhatnám.

Fordított esetben ezért ne nézz gyilkosságokat, lehúzó filmeket, ne tartózkodj sokat, panaszkodó, gyűlölködő, negatív emberek között.

Biztosan azt is észrevettétek már sokszor, hogy beléptek valahova, és megérzitek az ott tartózkodók energiáit.

Jó kedvre derít, vagy lehúz.

Talán, egy kicsit sántít ez az összehasonlítás, de nekem tetszik.

Persze, kérdezhetitek, honnan vagyok ilyen biztos benne, hogy megtaláltam, amikor még csak ötször találkoztunk.

Mert, annál nincs jobb érzés, mint (első), nálam, második látásra megérezni a másikban, hogy ugyanúgy érez, ugyanazt akarja, mint te.

Mintha egy kapcsolót átállítottak volna.

Ez nem ugyanaz, mint szép lassan megszeretni egymást.

 

És, talán azért, mert ilyen és hasonló leveleket kapok:

„Na ez aztán a levél!  Hájjal  kenegeted  a lelkemet.  Csak egy vagyis  két  baj van. Egy mintha én írtam  volna.  Kettő nem örülök  hogy bele látsz  a fejembe. Régen  éreztem  így magam olyan  vagyok mint egy gyerek, szárnyaló  röpködő  Befészkelted  magad  a fejembe  nem csak  az ölembe.  Végtelen hálás  vagyok  a sorsnak  hogy vagy nekem  úgy érzem  a múlt  az lecke  volt hogy tanuljak  belőle  és többet  ne kövessek  el semmi  hibát  hogy megmaradj  nekem” 

 

Meg ilyeneket:

..”érdekes  ez az ismerkedés.  Van amiben úgy érzem  100  éve  ismerlek  de van amit  bár  tudom hogy  nem  ismeretlen  de nagyon-nagyon  szeretném  megismerni. Ez te vagy  magad A NŐ   az örök  rejtély.  De pont  ez kell  nekem valahol  tudtam éreztem  hogy ezt kerestem  és tessék  ……… létemre  az ölembe  pottyantál  Nem győzők hálát  adni a sorsnak  hogy vagy nekem..” 

 

És, nagyjából ilyenek a személyes találkozásaink is.

Persze, azt nem tudom megjósolni, hogy meddig tart, de, egyenlőre, az idők végezetéig tervezzük.

 

Hát, ezért bocsátom, hálám jeléül útra a macskákat.

Hozzanak másoknak is szerelmet, szerető társat, mint nekem.

Csak olyan személy kaphatja meg, akiben megvan a vágy-hit-elvárás hármasa.

Aki őszintén vágyik a szerelemre, társra, aki elhiszi, hogy létezik, hogy megérdemli. Hogy a macskák meghozhatják, és Ő is hozzáteszi a részét.

Aztán, ha nála is megjött a társ, tovább adja a környezetében.

 

Milyen varázslatos játék lenne, igaz?

Sok embert ismerek, aki megérdemli, de, ha valaki más is úgy érzi, szüksége lenne rájuk, szeretettel várom, jelentkezzem a weboldalon.

Karácsony előtt kisorsolom.

Nem közjegyző előtt, de nem csalok.

Az én hitrendszeremmel az nem férne össze.

A Mindenség szereti a hálát, a szívből jövő felajánlásokat, ezért, támogatni fogja.

 

 

 

 

 

 


Hozzászólás a(z) honey bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 Gondolat “Macskajáték