Ha már eldöntjük, hogy elindulunk, rögtön az elején nem árt tisztázni, hogy miért keresünk.
Talán csodálkoztok, hogy milyen lökött kérdés ez, de nem az.
Sokszor magunkban sem tisztázzuk, nem vagyunk őszinték.
A külvilágnak mást mutatni, mint a valóság, egy dolog.
Magunknak hazudni, durván visszaüt.
Bizony, előfordul, hogy valamilyen szükségünk miatt, annak megoldására keresünk valakit.
Természetesen társat is keresünk, de beérjük kevesebbel is, ha a szükségletünket kielégíti.
Gond csak akkor van, amikor rájövünk, hogy másra nem jó, nem hozzánk való.
Milyen szükséglethez kereshetünk?
Széles a skála.
Anyagiak, lakhatás, gyermek felnevelése, magányosság, szex partner, védelem, biztonság stb.
Sokan már fiatalon is így keresnek társat.
Menekülnek otthonról, függetlenek akarnak lenni, férjhez menni, gyermeket szülni, saját családot alapítani.
És, menetközben jönnek rá, hogy egy idegennel élnek, akiben semmit sem szeretnek.
A válások egy része ezért indul.
Többnyire akkor, amikor már gyermek is van.
Sőt, a gyermek „véletlen” megjelenése is ilyen indok, már, ameddig aktuális.
Az én korosztályomat már nem fenyegeti.
Ezek a kapcsolatok, ritkán alakulnak át igazi, erős, szeretetteljes kapcsolattá.
Ha így választunk, csak akkor működik, ha tudatosítjuk magunkban, miért őt választottuk. Akkor nem is várunk el mást tőle.
Így működnek az összehozott párkapcsolatok sok éven keresztül, sokszor szeretetben, boldogságban.
Régen, elég gyakori volt.
Bármilyen, érdekből, szükségletünk kielégítésére kötött kapcsolat akkor marad meg, ha tudatosan választjuk, és ezt végig szem előtt tartjuk.
Azon sem lehet csodálkozni, ha tele vagyunk problémával, többnyire, hasonló társat vonzunk be.
Akkor is, ha boldogtalanok vagyunk, és mástól várjuk, hogy boldoggá tegyen.
Mi sem tudunk egy boldogtalan embert boldoggá tenni.
Örömet lehet szerezni a másiknak, de boldogságot nem.
A boldogság egy olyan állapot, ami apró örömökből, elégedettségből rakódik össze.
(Popper Péter szerint.
Ugyancsak ő kérdezte, hogy „ki mondta nekünk, hogy boldognak kell lennünk”? Ezzel én nem értek egyet. Nekem jobban tetszik Bauer életelve, mi szerint az élet célja az, hogy a lehető legnagyobb egészségben, boldogságban, a lehető leghosszabb ideig éljünk.)
Amúgy, a közös boldogtalanság is összetarthat két embert.
Csak szenvednek benne, tőle.
Az is érdekes kérdés, hogy kit mi tesz boldoggá?
Én sokáig meg voltam arról győződve, hogy azt, mindenki szereti, ha kedveskednek, becézgetik, elmondják, hogy szeretik, hogy fontos, puszilgatják, ölelgetik.
Hát, nem.
Szakszóval, más a szeretet nyelvünk.
Van olyan ismerősöm, akinek az a tökéletes randi, ha egy férfias programra viszik, mondjuk nyilazni.
Egy másik, azonnal kidobna egy férfit, ha azt mondaná neki, hogy szép, és okos, és mindig ilyen nőt keresett, mert biztosan hazudik.
Azért, az érdekes, hogy sok nőt le lehet venni a lábáról, gazdag ajándékokkal.
Vajon nekik az a szeretetnyelvük?
Vagy más van mögötte?
Boldogok egyáltalán egy ilyen kapcsolatban?
Igen, ha tudatosan választják és nem is várnak mást tőle.
Az is érdekes, amikor azt tisztázzuk magunkban, hogy nincsenek elvárásaink.
„Nekünk mindegy, hogy gazdag vagy szegény, alacsony vagy magas, mondjuk, beszélgetni lehessen vele.
És, jó lenne, nem összeköltözni.
Már megszoktuk, hogy rend van, nem kell főzni, mosni.”
Társat keresünk?
Vagy csak szeretőt, barátot?
Ugye, milyen bonyolultak vagyunk?
Én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy az a legjobb, ha megkeressük a boldogságunk mellé a társunkat.
Amikor magunkkal már nagyjából rendben vagyunk, akkor tudunk a másikra is figyelni, nagyobb eséllyel vesszük észre az igazit.
Amikor nem hajt bennünket semmilyen szükséglet.