A vadászat
Hát, megtörtént.
Néhány fekete bárány, aki a rókákkal jött be Meserópába, levetette a bárányszőrt.
Sakál volt a bunda alatt. Durva, nyers, erőszakos sakál.
Talán ezer, talán tízezer.
Maci Hilda készült az év végi Nagy Erdei Évbúcsúztatóra.
Alaposan kikefélte a bundáját, majd jól felborzolta. Még reggel a friss hóban átmosta, fényesen csillogott.
Belehempergett egy-két korhadt alma maradékba, amit az avar alatt talált, hogy finom illata legyen, majd egy kis szárított málnával kifestette a száját.
Elégedetten nézegette magát a barlang oldaláról lecsüngő jégcsapban.
Azután elindult a szomszédos barlanghoz, Maci Angéláért.
Jókedvűen, boldogan nevetgélve mentek az ünnepségre, és cseppet sem fáztak, mert otthon jól belenyaltak az erjedt áfonyalekvárba.
A nagy fánál már javában tartott az ünnepség, hatalmas tömeg ringatta magát a hangos zenére.
A két macilány is bekapcsolódott.
Boldogan táncoltak, nem is figyelték, ki van körülöttük, csak táncoltak és nevettek, és táncoltak és nevettek.
Közben a sakálok is készülődtek. Halk csettegéssel hívták egymást, falkába tömörültek.
Vadászni készültek. Ínyüket felhúzva morogtak egymásra, míg tisztázták az erőviszonyokat, majd elindultak.
Talán ezren, talán tízezren.
Szemük vérben forgott, nyáluk csorgott.
Prédát kerestek. Maci húsra fájt a foguk.
A macik illatosak, szabadosak, csábítóak.
A térhez értek. Senki nem figyelt rájuk, megszokták őket. A rókákkal jöttek, azok pedig szegény menekültek. Felgyújtották az erdejüket.
A sakálok vegyültek, majd felvették a prédahajtó formát. Kört alkottak, több szinten, és egy-egy macilányt próbáltak közrefogni.
Maci Hilda boldogan illegett, billegett, tetszett neki a sok fiatal férfi figyelme.
A zenét egyre halkabban hallotta, elnyomta a sakálok lihegése. Bármerre nézett vicsorgó pofákat látott, kéjtől lihegő, nyálat csorgató pofákat.
Egyre közelebb jöttek.
Már nem táncolt, megijedt, próbált kiszabadulni a körből.
De, szorosan fogták.
Talán ezren voltak, talán tízezren.
És jöttek egyre közelebb, és közelebb, és nyálaztak, és lihegtek.
Már a bundáját tapogatták.
Maci Hilda már nem táncolt és nem nevetett.
Félt, rettenetesen félt.
Felsikoltott. És újra sikoltott. Egyre hangosabban sikoltozott.
De, senki sem hallotta.
És senki sem segített.
Messziről hallotta a Dóm harangját, távolabbról a müezzin hangját.
Meserópába beköszöntött az újév.
Asszonylélek 2016. január 8.
Kedves Lángocska! Nem tudsz Te semmit! 😉 A sakálok nem tehetnek semmiről, sőt ők inkább az áldozatok. A kísértés áldozatai. Rengeteg alkalom van ott, ami szüli tízesével az ikertolvajokat…. De ha nincs alkalom, majd megtalálják ők. A sakálok jól szervezettek, ha falkában történő támadásról van szó.
….Meg hát ezek kihívó medvelányok voltak a fényes, illatos bundájukban… És túlságosan harsányak is voltak, egy medvelánynak tudnia kellene viselkedni.
Mit mondasz? Jaaa, azt mondod, a csendes, kopott bundájúakat is megtámadták a sakálok? Meg még a macifiúktól is elrabolták a falkába gyűlt sakálok a finom falatokat? Jaaaa… Hát az csak azért történhetett így meg, mert az erdőben matriarchátus van(volt), amiről brit/amerikai/stb. tudósok 🙂 ezerszer kimutatták, hogy semmi jóra nem vezet, most itt is van az eredménye. Mondja sok frusztrált medvefiú, ostoba, megkeseredett medveasszony.
Persze, a sakálok, rókák, rókabőrbe bújt fekete bárányok pusztuló földjén (ahonnan el “kellett” menekülniük) ellentmondást nem tűrő patriarchátus van. Azért (is) lettek ilyenek…. Medvéknek, főleg, ha lányok, nincs ott maradásuk, annyiba sem nézik őket, mint egy szem áfonyát. Bár a macifiúknak sem jósolok nagy jövőt, még az öntudatosabbaknak sem. 🙁
Kedves Mézes hozzászóló! A mai írásomban én is felteszem a kérdést.
Hol voltak a macifiúk!!!!!!
És, én is voltam macilány. És találkoztam egy sakállal. Ő húzta a rövidebbet:-)
Örülök, hogy hozzászóltál!
Remélem, másnak is lesz véleménye és megosztja velünk.