Az Alfa és az Omega.
Van, hogy az első lap, van, hogy az utolsó.
Akit érdekel, tudja, hogy a Tarot nem kártya, beavatás, az élethez, egyfajta útmutatás.
A lapok születéstől halálunkig, sőt azon túl, lépésenként vezetnek.
Az utolsó, vagy első lap, visszavisz a szélére.
A Bolond.
Amit tanult, vagy tudatlan, filozófus, vagy ezoterikus, materialista, hívő vagy ateista ember, legnagyobb tudásként megérthet a végén.
És, többnyire meg is ért.
„Bolondként” indulunk, majd véresen, komolyan küzdünk.
És, ha egy kort megérünk, már merünk tollas kalapot hordani, és néha mosolygunk, ha visszatekintünk, hogy mennyire komolyan vettük magunkat.
A vége felé, már újra „Bolondként” nézzük a fiatalokat, amikor próbálják velünk megértetni, hogy a világ hogyan működik, nekünk milyennek kellene lenni, normálisnak.
Ez a gondolat forgott bennem napok óta, és reggel, véletlenül, egy videó kerül elém kedvenc előadómtól Dienes Istvántól, hasonló témáról.
Az egységes információs mezőnek, ugyanarra a részére hangolódtunk a napokban.
Nálam a tavasz teszi, és a szeretet.
A minden lehetőséget, jót, rosszat magában foglaló Élet, feltétel nélküli szeretete.
Amire képesek vagyunk, amikor tavasz van, amikor a szeretet belülről feszít bennünket, amikor megértünk már ezt, azt, az Életről.
Amiben szabadok is vagyunk, meg nem is.
Determinált is, és teremthetjük is.
Dinó csodálatosan fogalmazta meg, a kvantumelmélet alapján.
Az egység, amiben létezünk, pulzál.
Lehetőségünk van teremteni, de, ha elindul egy folyamat, más csak részévé válhatunk a játéknak.
(Érdemes meghallgatni a VNTV utolsó előadásainak egyikét.)
Ezért bizonyos értelemben sorsszerű, vagy törvényszerű a világban zajló folyamatok nagy része.
Mondom én, aki mindig próbáltam, próbálok beavatkozni, meglátni a „jót” és „rosszat.”
Része akarok lenni tudatosan a játéknak.
Megosztani másokkal, amit megértettem, amit „igazságnak” tartok.
Ez most sincs másképpen, mert egy dolog a megértés, és egy dolog a megszerzett tudás alkalmazása.
Hány féle tanítást hallgattunk már életünkben, és mennyit tettünk a magunkévá?
Még azt sem tudjuk alkalmazni, ami a saját tudásunk, igazságunk része.
Elvisznek az érzéseink.
Ami nagyon érdekes, mert azok igazán a sajátunk.
Az érzéseket magunk tudjuk csak felkelteni magunkban.
De, most nem erről akarok írni, hanem a Bolondról.
Aki én szeretnék lenni.
Felhőtlenül élvezni az életet újra, mint egy gyermek.
Belevágni kalandokba, beleugrani az ismeretlenbe.
Megszabadulni az aggodalmaktól, a szorongástól, a megfelelni akarástól.
Nem akarni normálisnak lenni.
Hinni magamban, és abban, amit a szívem diktál.
Szabadon csavarogni, felhőtlenül játszani.
Mert ez az egész egy játék.
És a játékot élvezni kell, amikor csak lehet.
Nekem, most lehet.