Adatlapod népszerű!


Bejelentkeztem még egy társkeresőre, kedves fodrászom unszolására.

Nagyon nem kellett győzködni, mert már napok óta jön szembe velem ennek a társkeresőnek a hirdetése.

És, persze, egy ismerőse már talált is valakit, pedig csak pár hete fizetett elő. Az előfizetés is akciós.

Mivel április végéig adtam határidőt magamnak a felújított társkeresési, találási akciómnak, gondoltam, ez még belefér.

Ha, már regisztráltam, elő is fizettem. Nem úr (nő), ki nem pazal (pazarol).

Ha liba, legyen kövér!

Azért, az akciót nem vettem igénybe, mert csak a több hónapos előfizetéseknél olcsóbb a havi tarifa. Ezt pedig már egyszer az elején eljátszottam, nem rendezkedem be tartós keresésre.

 

Regisztráltam, és feltettem pár fotót.

Többek között, a nap folyamán, a tablettel készített képek közül mindazokat, amelyeken az orrom nem volt nagyobb a fejemnél.

Nem sok volt.

Aki már próbálta magát így fotózni, tudja, miről beszélek.

 

Őszintén mondom, a férfi társkeresők nagy részének ez a fotózási mód jelentősen rontja az esélyeit.

De, a férfiak ezen részét, ez nem érdekli. Ők úgy jók, ahogyan vannak, a fotó csak arra való, hogy fel lehessen ismerni.

Ezért belemosolyognak, vagy komoly férfiként belenéznek a kamerába, majd a hatalmas orrot tartalmazó fotót felteszik.

És, persze, várják, hogy valaki megkeresi őket a fotó alapján, és kíváncsi legyen, nem kevés belső erényükre.

 

Mondjuk, lányom szerint a fotók nem rosszak, de nem én vagyok. Olyan, mintha egy bábú lenne.

Hát, lehet, hogy egy kicsit vastagabbra sikeredett az alapozó réteg, de szemüveg nélkül nem láttam rendesen.

Szerencsére ebben a korban már a másik oldal sem éles szemű.

 

Szóval, előfizettem, és egy óra múlva jött is az üzenet:

„Adatlapod népszerű!”

Azta! Ez igen!

Rohanok megnézni a tömeget, válogatni a jobbnál-jobb ajánlatok közül, amikor kiderül, hogy egy, azaz egy 67-es férfi nézett meg.

67 éves, 167 cm, fénykép nélkül.

Javára legyen írva, mindhárom fényképemet kedveli. A bábusat is. Lehet, hogy ő sem lát már rendesen.

 

Na, mindegy, türelmesen várok.

Mindenesetre, elmegyek megnézem a ma induló latin tánctanfolyamot.

Hátha megtalál egy táncos lábú, okos, művelt, kedves, szimpatikus, sármos, bábkedvelő.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük