Néztem a képeket, a hálás bejegyzéseket, a közösségi oldalon, és nekem is eszembe jutott Apám.
Akinek a végén mindent meg tudtam bocsátani, akinek hálás vagyok az életemért.
Mindenért, amit kaptam tőle, jót és rosszat.
Szüleim házasságában, már a kezdetektől hárman voltak. Anyám, Apám és az Alkohol.
Később, Alkohol úr, mert ő volt az úr a házban, meghívta a barátait, Agressziót, és Dühöt is.
Őket én is ismertem, már Anyám hasában. Ők voltak a Hang, amik Apám száján kijöttek, a Kéz, amely Anyámat megütötte.
Anyámhoz pedig ellátogatott a Félelem, a Harag és a Magány.
A Biztonság pedig megunta a herce-hurcát és odébb állt.
A Hangra sokáig emlékeztem, születésem után is. Borízű, cigarettaszagú, és fenyegető volt.
Ő mutatta be nekem Szorongást, akivel nagyon sokáig ragaszkodtunk egymáshoz.
Örök hűséget esküdtünk, holtomiglan, holtodiglan.
Szorongás, velem együtt öregedett, és már az utolsókat rúgja. Egyre ritkábban jön, de néha még érzem, hogy jelen van.
Apám nem volt rossz ember, csak ha ivott. És sokszor ivott. Többnyire ivott. Később azonban, csak egy szint után győzte le Agresszió.
Miután elváltak, eleinte kötelező láthatáson voltunk, a tartásdíj miatt, nagyobb koromban azonban már önként mentem hozzá a barátnőmmel, mert szép helyen lakott és rendes volt velem.
Mélyen elraktam magamban, a kiskori sérelmeket. Akartam, hogy nekem is legyen Apám. Igazából nem engem bántott, „csak” Anyámat.
Rendszeresen látogattuk, amikor öreg korára egyedül maradt, és megbetegedett, én gondoskodtam róla.
Ekkor már alig ivott, és sokat beszélgettünk.
Anyámat okolta az elrontott életéért, és én rájöttem, hogy mekkora szerencsém van, hogy nem volt „rendes” Apám.
Nem csak az életemet köszönhetem neki, hanem azt is, hogy az lehettem, aki ma vagyok. Neki elképzelése volt arról, hogy hova menjek tanulni, mi legyen belőlem, kihez menjek férjhez. És meg is valósította volna, ha együtt maradnak Anyámmal.
Elvette volna tőlem azt is, hogy megtanultam megküzdeni mindenért és az lehettem, aki akartam.
Amikor megkérdeztem tőle, halála előtt, hogy egyáltalán szeret-e engem, és örül-e neki, hogy két naponta járok hozzá, vidékre, munka után, friss ebéddel, azt felelte.
-Azt nem mondani kell, érezni.
Hát, ilyen volt az én Apám.
Nagyon szeretem, és végtelenül hálás vagyok neki mindenért!
Annak is oka van, hogy Ő olyan lett, amilyen. Azt tette, amire képes volt. A családfáján nem tudtam végig menni, mert hiányoztak az anyakönyvek, de annyit tudok, hogy a Pannonhalmi borvidéken éltek és dolgoztak a felmenői.
És az Ő Édesanyja, az apai Nagyanyám volt egész életemben, a legnagyobb példaképem.
És ma már azt is tudom, hogy mindegy milyen volt a gyermekkorunk, a felnőtt korunkért magunk felelünk.
Van, aki azért lesz alkoholista, mert az Apja ivott, egy másik azért nem iszik egy kortyot sem.
Szeretlek Apukám! Boldog Apák Napját!
Asszonylélek, 2019. 06. 19.