Átváltozás


lapke hernyó

 

 

Apám, halála előtt egy héttel, már nagyon beteg volt, mesélte, hogy rosszat álmodott.

Egy hatalmas, fehér, hóborította mezőn volt, ami lassan befeketedett.

Teljesen.

Ő állt a vaksötétben, és nagyon félt.

Egy hét múlva meghalt…

Átváltozott.

 

Születéstől tudjuk, hogy földi létünk véges, mégis, sokáig úgy élünk, mintha örökké tartana.

Szerencsére, csak a vége felé tudatosodik bennünk, különben sokan visszafordulnánk.

 

Mire tudatosodik bennünk, többnyire már értékelni is tudjuk, hogy létezünk.

Azt is tudjuk, hogy időnként lehetőséget kapunk egy kis szárnyalásra.

Akár a vége felé is.

Mint a lepkék.

 

A lepkék fordítva élnek.

Létük nagy részét a föld alatt töltik, hernyóként.

A sötétben, csak esznek, és túlélnek.

Erőt gyűjtenek.

Készülnek a nagy megmérettetésre.

Az átváltozásra.

Addigi életüket, a biztonságos, ismert létet hátrahagyva, egy ismeretlen, új világba.

 

Először, felbomlik addigi teste, majd egy másik lepkelétre kész testi formát hoz létre.

Nagyon érdekes kísérlettel kimutatták, hogy annak ellenére, hogy teljesen elbomlik a régi test, lárvakorában szerzett tapasztalatot képes hasznosítani, lepkeként.

Úgy magyarázzák, hogy talán az agy, nem bomlik el teljesen.

Szerintem, az is lehet, hogy elbomlik, csak máshol őrződik meg az információ, a megszerzett tudás.

 

Bábként folyamatosan vedlenek, mert nem nő velük a ruhájuk.

Ezzel mi is így vagyunk.

Ahogy tanulunk, tapasztalunk, néha érezzük, hogy szűk a ruhánk.

Szorítanak a régi gondolataink, ki kell lépnünk.

Változunk.

Ma már nem azok vagyunk, akik tegnap, és holnap sem azok leszünk, akik ma voltunk.

Mint a lepkék, a végén, teljes átalakuláson megyünk át.

 

A lepkéknél, ha elég érettek, akkor jön a nagy átváltozás.

De csak, ha nagy küzdelem árán ki tudják szabadítani magukat a burokból.

Egyedül.

Ha segítenek neki, elpusztul.

Még nem érett a lepkelétre.

A nagy lépést egyedül kell megtenni.

Sokan, belefulladnak.

A többségből lepke lesz.

És, csak kevésből pillangó.

 

Mit érezhet egy lepke, amikor először bontja ki szárnyát a föld felett?

Meglátja a fényt, a napsütést, a virágokat?

Megérzi a tavasz, bódító illatát, a szerelem hívását?

Vajon sejti-e, hogy az út végén kapott lehetőséget a szárnyalásra?

És, lemondana-e róla, ha már a küzdelem elején tudja?

Sajnálja-e a lepke, hogy a végére kap lehetőséget a repülésre, szerelemre, utódok nemzésére?

 

Vajon a hernyó vagy a lepke, (pillangó) az igazi létformája?

Hiszen, csak az utolsó rövid szakaszban, a párosodás időszakára alakul át.

A földben is heverhet a mag évekig, mire gyönyörű egynyári virág lesz belőle, hogy továbbörökítse létezését.

És, nem is minden hernyóból lesz pillangó, a többségből, csak lepke.

 

Apám, életét nézve, érett volt a lepkelétre.

Utódaként, én már pillangó szeretnék lenni.

Tudom, messze vagyok még tőle.

 

Mivel, pillangó még nem lehetek,

Egy újabb körre befizetek.

 

 

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük