Büntetése mellé, pár évre megkapta a poklot is


Az a nő, aki megölte, kegyetlen módon megölette, a kis Szita Bencét.

Vége szakadt büntetésének, az égiektől kegyelmet kapott.

Talán már eleget szenvedett, talán már megértett valamit abból a szörnyűségből, amit tett, a napokban meghalt a börtönben.

Miután büntetése mellé megkapta a legrettegettebb betegséget, valamint cellatársait.

Láttam róla egy riportot, amiben egy volt rabtársa elmesélte, hogyan kínozták nap, mint nap.

Kiöntötték a wc-be az ennivalóját, napokig nem ehetett.

Megverték, megkínozták.

Elnyomták a testén az égő cigarettát.

Felnyalatták vele a cella kövét.

És, hasonlók.

 

„Érdekes” volt látni és hallgatni egy másik nőt, egykori cellatársát, amikor a riporternek mesélt.

Igaz, hogy ő is gyilkosságért ült, de anyaként nyilatkozott.

Mert, nekik is vannak gyermekeik, ezért átérzik, mekkora bűn és fájdalom egy gyermek meggyilkolása – mondta magáról és cellatársairól.

Gondolom, ő felnőtt halála miatt ült.

Nagyon elégedett volt, és büszke, hogy megbüntették a gyermekgyilkost.

Mint egy bosszúálló isten, aki most nagyot tett az emberiségért.

Mesélte, hogy a gyilkos bizalmába férkőzött, mintha a barátnője lenne, és kifaggatta, hogyan követte el a tettét.

Igaz, a tévéből már tudta, de fontosságát hangsúlyozandó, apró részletekre is kitért.

Elismételte, hozzátéve, amit megtudott.

És, mesélt a kínzásokról.

 

Közben nem jutott eszébe, hogy a saját gyermeküket ki neveli, míg ők börtönben vannak?

Hogyan élik meg az anya hiányát, mit élnek át?

Mekkora szenvedést okoztak tettükkel másoknak?

Az más, ők nem gyermekgyilkosok.

Látszott rajta, hogy dicséretet vár, elismerést, hogy most az egyszer igazán jót tett, igazságot szolgáltatott.

Megbüntetett egy gonosz nőszemélyt.

 

Vajon, hányszor vagyunk így, mi magunk is?

Ők is asszonyok, lelkük is van.

Két asszonylélek a sok közül.

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük