Egy vallomással tartozom.
Beleestem a Facebook, általam is kritizált csapdájába.
Nem olvastam végig egy cikket, csupán, a címe alapján jött a gondolat, amit rögtön meg is írtam.
Itt, az ötven felettiek kapcsolatáról beszélt a riporternő, a cikkíró szerint, holott 63 éves.
A hatvan felettiekről nyilatkozott.
Azt hiszem, mindegy, mert a kommenteket is elolvasva azt látom, hogy a téma tabu még a mai nap is, amikor olyan filmeket néznek meg az emberek, akihez hányózacskókat osztottak Amerikában.
Ez természetes, de az nem, hogy az emberek boldogok lehetnek bármilyen korban is.
Én, mégis fent hagyom az írást.
Elém került egy hír, melyben egy ismert riporternő arról nyilatkozott, hogy 50 felett is lehet szexuális életünk.
Jelentem, hatvan felett is.
Sőt, reményeim szerint hetven és nyolcvan felett is.
Ha van kivel, és van mivel.
A többi probléma kiküszöbölhető.
Az van ugyanis, hogy az ember teste öregszik, de a lelke, az érzései, nem.
A szerelem, szeretet, vágy érzése ugyanolyan bármennyi idős vagy.
Ha van lehetőséged, és mered megélni.
Emlékszem, tizenhét éves koromban mennyire öregnek láttam a harmincas nőket!
Már nagylány voltam, mellben gömbölyödtem, és a másik nem is forgolódott körülöttem.
Igazi nőnek éreztem magam.
Aztán, ahogyan telt az idő minden eltolódott.
Már a húszas éveimben éreztem igazi nőnek magam, az a legszebb egy nő életében, gondoltam.
Aztán jött a harmincas, negyvenes, ötvenes.
Nálam, a drámai határ az ötven volt.
De, csak pár pillanatig, míg büszke nem lettem rá.
Ezt is meg kellett érni!
Az ötven feletti kornak, az érettségen felül, (ami jó esetben a korral együtt növekszik), szexuális szempontból vannak bizonyos előnyei.
Nem kell aggódni az esetleges következmények miatt.
Ezt férfiak mondták, még társkereső időszakomban.
Sok férfival lehetett őszintén levelezni, beszélgetni.
Barátkozni már kevésbé.
Előbb, utóbb elkanyarították volna más irányba.
Azt pedig meglepve tapasztaltam, hogy több hatvan feletti nőismerősöm nyilatkozott úgy, hogy sokkal jobb a szexuális élete, új társával, mint előtte valaha is volt.
Ma már tudom miért.
A párkapcsolat bármely korban, partnerfüggő.
Mit tud az ember kihozni a másikból.
Fel is lehet emelni és le is lehet süllyeszteni a társunkat, egymást.
Ez a szex terén halmozottam számít.
Kémiának hívják, és csodákra képes.
Soha nem ismert, vagy már elfelejtett, rejtett képességeket tud felszínre hozni belőlünk.
Bármely korban.
Az újdonság varázsa is, nyilván sokat számít.
Húsz, harminc, negyven éves házasság alatt, ez a terület is rutinná válik, mint a házimunka.
Egy új kapcsolat, egy új szerelem nagy katarzis, nagy változás.
És, még valami.
Ebben a korban, már más ritmusban élünk.
Reggel, nem ugrunk ki az ágyból.
Megörülünk a másiknak, hálásan átöleljük, hogy velünk van, hogy nem vagyunk egyedül.
Az ölelés felébreszthet egy másik érzést is bennünk.
Ebéd után is ledőlünk egy kicsit.
Összebújunk, örülünk a másiknak.
Este, lefekvéskor hasonlóan.
Ez a nyitja annak, hogy sokszor idősebb korban, nemcsak lehetséges, de jobb is a társkapcsolat bizonyos része.
Az alap, persze, a hozzánk illő társ megtalálása.
És, ha megtaláljuk, értékelni tudjuk.
Ezt fiatalon gyakran elmulasztjuk, bedarálnak bennünket a mindennapok problémai.
Mostanában sokszor eszembe jut, egy apróságról, hogy mennyire másképpen látom ma már a világot.
Rengeteg madaram van, télen etetem őket, a terület is nagy, sok fészekrakási lehetőség van.
Még tavaly is bosszankodtam, hogy a hálátlan népség összepiszkít mindent.
A ház előtti nagy fenyőn fészkelők, a járólapot, és a lépcső egy részét is.
A verebek pedig velem egy házban akarnak lakni.
Minden lehetséges pontra, apró résbe fészket próbálnak rakni.
Most jutottam el oda, hogy belegondoljak, szeretnék-e nélkülük, tiszta lépcsővel, járólappal élni.
A kutyáim is szétásnak mindent, a vakondokkal egyetemben.
Még a bokrokat is kipusztítják, mert fiuk.
Már nem vágyom a térkövezett, tökéletes pázsittal borított, mesterien megtervezett környezetre.
Élvezem, amim van, nem vágyom a mások által kitalált, sugallt tökéletességre, amire törekedtem egész életemben.
És, soha el nem értem.
A múltamat nem feledem, de tanulom élvezni a jelent, és bízni a jövőben.
Valaki azt mondta, hogy mindegyikünknek van saját múltja, és lesz egy közös jövőnk.
Ahol, talán az én kutyám és a te kutyád, harapja a mi lovacskánkat.