Életfeladat, életcél


Egy idő után, mindenkinek megfordul a fejében, mi is az élet értelme, célja, mi a feladat,

van-e feladat, amiért megszülettünk, leszülettünk.

Ez nemcsak az ezoterikus gondolkodású emberek körében van így.

Erről szól az is, amikor gyermekként arról álmodozunk, milyen életet szeretnénk élni, felnőttként.

 

Most, a kórházba járok, a gyermekosztályra, önkéntesként segíteni.

Már kétszer voltam, először az ambulancián, ahol remekül éreztem magam, jókat játszottam a várakozó gyermekekkel.

Második alkalommal az osztályra kerültem.

 

Az első gyermek, akihez bementem, egy tizenöt éves kamaszlány volt, aki nyugatót, altatót vett be, jó adagot.

Bizonytalan volt, hogy meg akart-e halni, vagy csak lelkifurdalást szeretett volna okozni a környezetében, mindazoknak, akik bántották, akik nem szerették, nem törődtek vele eléggé.

Édesanyja, nevelőapja, egyik tanárja, diáktársai.

Édesanyja, aki levágta a szép hosszú haját, akarata ellenére, mert nem szereti.

A tanárja, aki meg akarja buktatni, mert nem tanul, pedig Ő tanul, és tudja is a leckét, de, ha meglátja a tanárt, megnémul. Állítólag más osztálytársa is van így, ezzel a tanárral.

Őt azért utálja (mármint a tanár), mert azt hiszi, drogozik. Pedig, nem is.

A diáktársai, akik csúfolják a folyosón, k…-nak hívják.

Sokat van otthon egyedül, amit nagyon utál.

Ömlött a panasz belőle, de jött valami szakember, aki elvitte.

Sajnáltam, mert én is macerás kamasz voltam, szívesen beszélgettem volna vele.

Remélem, tudnak neki segíteni.

Láttam, hogy megjött az Édesanyja is, hazaengedték.

Édesanyja megkeseredett, szomorú asszony volt. Talán, szégyellte is magát, hogy a gyermeke öngyilkos akart lenni.

Falun laknak.

 

Visszamentem a játszószobába, ahol egy kétéves kisfiú játszott, egy szőke fiatalasszony mellett.

Megdicsértem a kicsit, mert nagyon kedvesen mosolygott rám.

Kiderült, alig mosolygott, mióta, két hónapja bekerült a gyermekotthonba.

Egy roma fiatalasszony sokadik gyermeke, aki két másik családdal együtt él egy 34 n2-es lakásban.

A családsegítő szerint, a kicsi megfelelő fejlődését nem tudja az anya biztosítani.

 

A szőke fiatalasszony, aki itt vigyázott rá, a gondozónő, akihez tartozik az otthonban. Látogatóba jött.

Nagy igazság, hogy az élet nem igazságos.

A gondozónő, túl a harmincon, még gyermektelen. Imádja, amit csinál, mindig is kisgyermek gondozó akart lenni. Saját gyermeket is szeretne, de idáig nem jött össze.

Mesél az életéről, neki sem volt könnyű sorsa.

 

Annak a kisfiúnak pedig, akivel estig egyedül maradtam, komoly életfeladat lesz, hogy valahol megtalálja a helyét a társadalomban.

Még nem beszél, játszani nem nagyon tud a játékokkal.

De, tele van bizalommal. Azonnal megnyugodott, hogy felvettem, nem sírt a gondozója után.

Játszottam vele, míg el nem álmosodott. Azután lefektettem.

Kicsit sírdogált, majd elaludt, miközben simogattam.

 

Ő még szerencsés (?), mert a családja látogatja.

A kórházban is voltak Nála, az anyja és három nagyobb testvére.

Sokszor eszembe jut, milyen kedvesen mosolygott, amikor játszottunk.

Adja Isten, hogy a nehéz indulás után, boldogabb sorsa legyen!

 

Még egy nagyfiúnál voltam, szintén tizenöt éves, arcideg bénulása volt.

Nekem is volt, nagyjából ugyanennyi idősen, így rögtön megtaláltuk a közös hangot.

Kiderült, hogy kullancscsípés (fertőzés) is okozhat hasonló tüneteket.

Ő, induló körülményeit tekintve, a dolgok másik végén volt.

Gazdag (vállalkozó), törődő család, anya, apa, nagyszülők, két testvér.

Nagyon büszke volt a vállalkozásukra, amit majd Ő fog átvenni apjától, nagyapjától.

 

Hát, innen indul az életfeladat.

Sokaknak azzal, hogy életben maradjanak.

Azon nagyon meglepődtem, hogy mennyire nyitottak itt a kamaszok.

Lehet, hogy csak én fogtam ki éppen két ilyen gyermeket, de az is lehet, hogy a kórházban magányosak, és hálásak egy jó szóért.

Mindketten azonnal akartak beszélgetni, és ömlött belőlük a szó.

 

Úgy elfáradtam, hogy majdnem elaludtam Pálferi előadásán.

A párkapcsolatról, a párkapcsolati kommunikációról beszélt.

Igaz, most nem tudom hasznosítani a tanultakat, mégis örülök, hogy elmentem meghallgatni.

Érdekes belegondolni, hogy ennyi idősen, özvegyen, egyedülállóként értem meg, hogy a férfiak miért viselkednek úgy, ahogy, mitől mások, mint mi.

Sok párkapcsolat egyben maradna, ha meghallgatnák ezt az előadását.

Ha, jól emlékszem, könyve is van a témáról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük