Ma, kocsonyát főzök.
Én szeretem, és mára már azt is felfedezték, hogy pozitív élettani hatásai is vannak, ugyanis az ízületek, forgók állapotát nagyban javítja.
És, persze, barátom is szereti. Az ember nem főz kocsonyát férfi nélkül. Én legalábbis, nem.
Amikor a röfi alkatrészeit pucolgattam, a bendőnkkel való randira felkészítve, meg is borotváltam.
Erről eszembe jutott, egy régi kocsonyafőzés.
Volt párom nagyon szerette, egy idő után át is vette a kocsonya készítés nemes feladatát.
De, eleinte én főztem.
Miután megfürdettem, észrevettem, hogy maradtak rajta apróbb szőrök.
Bementem a fürdőszobába, és levettem párom borotváját.
Gyanítottam, hogy nem örülne neki, ha látná, mit teszek, de, gondoltam, jól elmosom, észre sem veszi.
A husi szép sima lett, mint a gyermekpopsi, a kocsonya pedig nagyon finom.
Azonban másnap reggel a fürdőből durva szitkozódás hallatszott.
A mai ócska alapanyagokból készített borotvapengékre, amik nem bírnak ki két borotválkozást.
Mint kiderült, ugyancsak „húzott”.
Hogy mit, és hogyan, nem firtattam, de pár nap múlva bevallottam, hogy részem volt a penge élének gyors kopásában.
Azonnal meg is ígértem, hogy többet ilyent nem teszek.
Volt párom azonban ki tudja miért, nem bízott meg, teljes mértékben, az ígéretemben, mert kocsonyafőzéskor mindig előhozta, a számomra, e célra elkészített borotvát.