(Bölcs Salamon története)
Szerintem, a mi fiaink, mindketten.
Mindkettő a mi dicsőségünk, és egyik sem a mi szégyenünk.
Az enyém biztosan nem.
Mindkettőt lehet úgy nézni, és minősíteni, hogy megosztásra alkalmas legyen.
De, lehet úgy is nézni, hogy mindkettő értékes, mindkettőre büszkék lehetünk.
Tudom, most mindkét oldal felhördül, és valamilyen durva jelzővel illet.
Tudom, mert egy ideje kommenteket olvasok.
Látom, hogy melyek a sikeres cikkek, blogok. Amelyik durván ócsárolja, szidja a másik oldalt. Hát még a hozzászóló kommentek!
A másik oldal a férfi vagy nő, a politika, a művészet, és még sorolhatnám. Minden, amit ketté lehet szedni.
Mivel, én nem akarok már megfelelni egyik oldalnak sem, és részt venni sem a megosztásban, bátran elmondom, amit gondolok, és kiállok azért, amit értéknek találok.
Mindkét oldalon, oldalért.
Bennem napok óta Bölcs Salamon története kering a két asszonyról, akik egy csecsemőről állították mindketten, hogy az övék.
Salamon megoldotta, felajánlotta, hogy húzzák, és amelyik erősebben tudja húzni, biztosan azé a gyermek.
Itt, mi vagyunk a gyermekek, és széttépnének bennünket. Simán.
Mert, nekünk nincs igazi anyánk.
(Mármint bennünket, akik középen vagyunk. Mert, remélem, azért vagyunk páran.)
Mert, már tépik is a gyermekeket.
Gond van az oktatással, az biztos, az egészségüggyel is, az is biztos.
Az is igaz, hogy gyalázat, hogy stadionokra költenek, amikor mindkét ágazat ilyen állapotban van.
Az is igaz, hogy tenni kell valamit, hogy kifejezzék nem tetszésüket, elmondják gondjaikat, akik ezeken a helyeken dolgoznak.
De azt, hogy egyes szülők elintézik, akármilyen cél érdekében is, hogy a gyermekeknek ne kelljen iskolába menni, miközben megoldják, hogy vigyáznak saját gyermekeikre, durvának találom.
Ki törődik a többi gyermekkel?
Melyik gyermek megy iskolába önként, ha hallja, hogy nem kell menni?
Akik nem mentek, azok már ilyen fiatalon annyira tudatosak, tudják, hogy miért nem mennek?
És az ing szerinti megosztás.
Most már lesznek a kockás ingesek, meg a nem kockások?
Mármint a gyermekek között.
A felnőttek nyilván úgy tiltakoznak, ahogyan azt jónak látják.
Ennél sokkal jobb, ha sztrájkolnak a pedagógusok. Arról minden szülő tud, és gondoskodik a gyermekéről.
Vagy hordjanak kitűzőt, és azok a szülök is, akik úgy gondolják, hogy tárgyalással nem lehet már megoldani a helyzetet.
Nekem a nem tárgyalásról egyik kedvenc humoristám jutott eszembe, amit a gazdatüntetésről mondott.
Jöttek fel a gazdák Pestre. A riporter megkérdezte, miért?
– Tárgyalni!- felelte a gazda
– És, tárgyalnak?
– Nem!
Azt, persze nem tudom, miért nem tárgyalnak.
Nem is szeretnék úgy tenni, mintha tudnám.
Csak felmerült bennem, hogy jó lenne egy közép-magyar klubot alakítani.
Nem tudom, hányan lennénk.
Persze, nem férfi-nőmentes, nem politikamentes társaságot, mert ebben élünk.
Csak, olyan emberek társaságát, akik tudnának egymással beszélni.
Akkor is, ha valamit másképpen gondolnak.
Amúgy tegnap majdnem megtörtént a hatalom átvétel.
Ha jól értettem, Kövér László házelnök nem adta át a kulcsot, hiába kérték tőle.
A Magyar Apostoli Királyság kormányzója, Borbély József döntött úgy, hogy eljött a hatalom átvétel ideje.
Sajnos, kevesen voltak, sőt egy lelketlen bicajos keresztül is ment a kormányzói sátoron.
Így, hát tegnap elmaradt a rendszerváltás.