Nézem a legújabb temetési trendeket.
No, nem készülök meghalni, és nem is forgatom a temetkezési szaklapokat, a női magazinok helyett, csupán elém került egy hirdetés.
Korom miatt akár készülődhetnék, sokan, ebben a korban már kész síremlékkel rendelkeznek, sőt, van, aki már a nevét is felvésette, végső dátum nélkül.
És, az újságot már illene a halottas hírekkel kezdenem, de nem teszem, részben azért is, mert nincs újságom.
Ez a hirdetés viszont megragadott.
A temetkezési módszerrel, a testemmel egy fát nevelhetnék.
A halottat egy kapszulába temetik, fölé ültetnek egy facsemetét, és az idő múlásával a test tápláléka lesz a fának.
Elgondolkodtam.
Mi lenne, ha egy szép meggyfát választanék?
Lelki békére váró, meditáló pózban ülnék a kapszulában, a fa alatt.
És, szó szerint testet öltve, testem egy fa testébe öltve, léteznék tovább.
Tavasszal hallgatnám a madarakat, a szél zúgását…
És, jönne látogatni a család.
Tavasszal.
– Nézd csak, a mama hogy kizöldült!
– Meg kéne metszeni.
– Jó ég! Elmaradt a lemosó permetezés.
Nyáron.
– Kimegyünk a mamáról leszedni a meggyet?
Hát, ez tiszta macera. Nem leszek meggyfa.
Talán gesztenye!
Ősszel szép gesztenyéket szedhetnének rólam.
Iskolában kérdeznék:
– Hol szedted ezeket a szép gesztenyéket?
– A Mama adta.
Ez milyen szép kép!
Közben látom a két fiú kutyámat. Három lábon körbeugrálnak.
Megtiszteltetés.
És a végén, ha kidőlnék, egy kandallóban még párszor meleget, biztonságot, szeretet is adhatnék.
És, már tényleg por, és hamu lennék.