Felébredés


 

Felébredés 

Noánál, pont úgy indult a mai reggel is, mint általában.

Felébredt, kinyitotta a szemét, majd visszacsukta, hátha tud még aludni.

 

Halk zúgást hallott. Körülnézett, de nem látott semmit, és a hang forrására sem jött rá.

– Talán, a fülem zúg! – gondolta.

Kiszállt az ágyból, furcsán érezte magát.

Látta, hogy már világosodik, kinézett az ablakon. Egy madarat pillantott meg.

Megdöbbent attól, ami történt.

Tudta, milyen madárnak lenni!

Érezte, hogy szárnya van, tudta milyen érzés repülni. Eufória kerítette hatalmába, amikor felidézte a szárnyalás élményét.

Hasította a levegőt, majd kitárt szárnyaival vitorlázott. Meglovagolta az érkező áramlatokat. Könnyű volt és szabad.

Kiabálni akart örömében, megosztani az érzést az egész világgal.

Ez az érzés emberként is ismerős. Ilyen volt, amikor sikeresnek érezte magát. Amikor szerelmes volt, amikor anya lett.

Madárként, egy fa kiálló ágára leszállt. Érezte torkában a vibrálást, és meghallotta, hogy énekel. Lágyan, szerelmesen, majd harciasan, végül diadalittasan. Azután akadozva, egyre halkabban, végül elnémult.

 

Egyszerre tudta, hogy milyen sármánynak, varjúnak és sólyomnak lenni. Bármilyen madárra gondolt, már meg is született belsejében az érzés.

Tudta, milyen „szerelmes” madárnak lenni, ha jön a tavasz, tudta mekkora boldogság, ha párt talál, tudta mekkora késztetés él belsejében, hogy megfelelő fészket rakjon az utódoknak. Érezte, hogy mennyire fárasztó a fiókáknak hordani a bogarakat, és azt is, hogy mekkora elégedettséggel bújik este melléjük.

Boldog volt, tette a dolgát, cserébe megkapta az elégedettség érzését. Jó úton jár, jól teszi a dolgát, ezért született erre a világra.

Azért, hogy boldog legyen.

Hogy boldogan élje a madarak életét, hogy tovább örökítse magvát, teljesítve az evolúció parancsát, tökéletesítve a madarak nemzetségét.

 

Hiszen, olyan gyönyörűek a madarak! Színesek, sokfélék, szebbnél szebben énekelnek. Mennyi örömöt szereznek azoknak, akik észreveszik, megbecsülik őket.

A madarak nem buták, tudják mindazt, amire szükségük van a túléléshez, a boldogságukhoz.

Nem tudnak integrált számításokat végezni, de tudják, hogyan kell repülni, hogyan kell élelmet szerezni, fészket építeni, utódokat felnevelni.

Tudják, mikor kell útra kelni, és mikor maradni.

Tudják, hogyan kell madárként élni, de nem tudják, hogyan kell félni. Ha jön a ragadozó elmenekülnek, ha túlélték, tovább repülnek.

 

Hirtelen, új érzés jött, Noa megérezte, hogy milyen háziszárnyasnak lenni. Jó gazda mellett várni az etetést, örülni, hogy kézbe veszik, megsimogatják. Megnézik, hogy mennyire kövér, hogy képes-e még tojást tojni.

Noa érezte azt is, hogy milyen egy szűk ketrecben, a többiekkel ölre menni a helyért, az ennivalóért.

Ez az élet már nem a szárnyasé. Vágy sem él benne, hogy ezt az életet tovább örökítse. Csak küzd a mindennapi túlélésért. Az életösztön még működik.

Elégedettség akkor tölti el, ha elég élelmet tud szerezni, és nagyobb hely jut neki a többiek között.

Arról már csak álmodik, hogy milyen repülni, szabadon élni, kakassal szerelmeskedni.

Fészken ülve melegíteni tojásokat, mély hangon kotkodálva hívni az utódokat. Büszkén vonulni a sárga csibékkel, tavasszal, megtanítani őket gilisztára vadászni, zöldet csipegetni.

 

Noa elfordította a fejét a madárról, a kutyára nézett, és tudta milyen kutyának lenni.

Ölebként a gazdi ölében pihenni, de tudta azt is, hogy milyen láncra kötve élni.

 

A kutyáról is elfordította a fejét, és lecsukta a szemét.

Hirtelen rájött, hogy a Föld zúgását hallotta az előbb.

És megérezte, hogy milyen Földnek lenni.

Érezte lassú forgását a tengelye körül, és szárnyalását a táguló Univerzumban.

Hallotta az óceánok morgását a hasában, a szél zúgását a felszínén.

Érezte a Nap melegét, és a sarkokat borító hósapka hidegét.

Érezte a vonzást, ami a Hold bocsátott ki felé, és tudta, hogy összetartoznak.

Érezte a felszínén és a mélyében kialakult Életet, amit ő segített a világra, és ma is táplál, éltet.

Tűri a bántást is, ahogy egy anya, gyermekétől. Néha kirobban haragja, tüzet okád, vizet áraszt. A haragtól megremeg kívül, belül.

Majd megnyugszik, és jó anyához méltón megbocsát.

 

Noa felébredt.

Elöntötték az érzések. Tudta, milyen embernek lenni.

Miután visszaaludt, különös álma volt.

Valahogy megértette, hogy egy azon akaratnak a része egy madár, egy kutya, az ember, az Élet a Földön.

De dönteni egyedül az embernek van lehetősége arról, hogy hogyan éli le az életét. Hogyan bánik embertársaival, a Földdel, és a többi élőlénnyel.

Milyen játékot játszik, ebben a bonyolult, mégis csodálatra méltóan egyszerű és kiismerhető Játszótéren.

Csak, fel kell ébredni hozzá.

És, ha lehet, felébreszteni másokat is.

 

 

 

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük