Feloldozás


hullamvasutSzületéstől egy érzelmi hullámvasúton élünk.

Az alagútból kicsúszunk sikoltva, a hidegbe, fénybe, éles zajba.

Üvöltve jelezzük, hogy visszamennénk, a melegbe, a sötétbe, a halk közegbe, amit ismerünk.

Ekkor még nem a sötét az ismeretlen, hanem a fény.

 

Hiába, felültetnek a hullámvasútra, és elindítanak.

A váltót még más kezeli.

Hol boldogan, hol a fájdalomtól sikoltva haladunk, föl-le.

Lassan átvesszük a saját kocsink feletti irányítást.

Nagyok lettünk, egyre magasabbra vágyunk, egyre nagyobb örömöket, boldogságot keresünk.

Föl és le.

Sírunk és nevetünk.

Boldogok vagyunk és szenvedünk.

Sikoltozunk örömünkben, sikoltozunk fájdalmunkban.

Milyen közel van a két érzés!

 

Csatlakoznak hozzánk.

Átöleljük egymást.

Eltölt a meleg szeretet érzése.

Összetartozunk.

Boldogan száguldunk, egyre magasabbra.

Azt szeretnénk, a legmagasabbat!

 

Aztán, kezdenek kiszállni a kocsiból.

Van olyan, akit könnyen kiengedünk, van, akit kilökünk.

Van olyan is, akit visszatartanánk, de lehetetlen, megyünk tovább.

Előfordul, hogy újra csatlakoznak hozzánk, és együtt megyünk tovább.

És haladunk, föl, le, föl, le.

 

És, van, hogy kisiklunk.

Ilyenkor megállunk.

Körülnézünk.

Látjuk az egész rendszert, döbbenten csodáljuk.

Micsoda szerkezet!

 

Már nem csak száguldás közben látjuk a többieket.

Meghalljuk a sikoltásukat is.

A sírásukat, a nevetésüket.

Várjuk a szerelőt, de nem jön.

Magunknak kell megjavítani, újra sínre tenni a kocsit.

Ha, sikerül, döcögve bár, de mehetünk tovább.

 

Már tudjuk, hogy érzelmeinket nem a külvilág irányítja, magunkat tesszük a hullámvasútra.

 

A legmélyebb pontról már régen kijöttem, mégsem tudok mindig felfelé haladni.

Ahogy egyre boldogabb leszek, már nem csak szeretem, de meg is bízom a társamban, a jövőben.

Egyre jobban érzem magam, és pont ezért, újra feljött a lelkifurdalás, és lefelé irányítja a kocsimat.

Hogy lehetek, itt, mással boldog, ahol együtt éltünk, sok-sok éven keresztül?

Jön a lelkifurdalás.

Ő elment, én pedig boldogan élek tovább.

Mással.

Boldogabban, mint voltam az utolsó időszakban.

Újra élhetem, a fiatal életem.

Szerelmes vagyok, szeretnek, udvarolnak, ölelnek.

 

A napokban voltunk a temetőben, és az úton meséltem páromnak, hogy újra, sokszor eszembe jut halott férjem.

A temető után a városban ebédeltünk, és olyan felszabadultnak érzetem magam.

Nézegettem mosolyogva a páromat.

Rám nézett, és azt mondta: – Megkaptad a feloldozást.

 

Én pedig tudom, hogy már sokszor megkaptam.

Mégis, igazán a múltból feloldani csak magam tudom, magam.

A holtodiglant megtartottam.

Nem lesz több lelkifurdalás a boldogságom miatt.

Ami, igenis jár nekem.

 

Ami jár mindenkinek, aki megküzd érte.

Aki újra magasra akar szállni a hullámvasúttal, akár az út végén is, hogy kéz a kézben, utazzon még a fénybe.

Föl, le, tartunk a nagy fény felé.

Már azt akarjuk, nem a legmagasabbat.

Már nem az számít, milyen magasra jutunk, hanem az, hogy mennyi fényt gyűjtünk.

És, mennyit tudunk megőrizni, tovább vinni belőle.

 

Megy tovább a hullámvasút, föl, le.

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük