Az első kép a történetből, egyszer meditáció közben villant be.
Londonban vagyok, egy mocskos, sötét, padlásszobában.
Talán tíz éves lehetek, rongyokban, mezítláb, koszosan, kócos, világosbarna hajjal.
Egy mocskos rongyba csavart gyűrűt dugok a gerenda vége alá.
Tegnap folytatódott a „mozi”.
A padlásszoba egy mosoda felett van.
Páran ott laknak a mosónők közül a gyermekeikkel.
Férfiak nincsenek.
A padlásra keskeny, nyikorgó lépcsősor vezet.
Két gyermek van ott.
Egy kislány és egy csecsemő.
A csecsemő egy deszkából tákolt ágyon fekszik, koszos rongyok között.
Minden mocskos és sötét.
Alul, a mosoda is.
Ott még a koszos falakról, a lecsapódott pára is, fekete léként csorog alá.
Hatalmas kör alakú, dézsaszerű fakádakban mosnak fehér lepedőket.
Középen egy hatalmas üstben víz melegszik.
Olyan kályhaszerűség van alatta, mint faluhelyen az udvari üst alatt.
Egy asszonynak, koszos ronggyal a hátára van kötve a csecsemője, úgy mos.
Fent a kislány kinéz az ablakon, és látja, hogy egy lovas kocsi, olyan hintó szerűség áll meg a szemközi ház előtt.
A jövőlátó házánál.
Megszokott látvány, hogy a gazdagok közül időnként idejönnek jövőt látni, vagy oldást, kötést kérni.
A kislány ilyenkor odafut, és kéreget.
Leül a bejárati kapu mellé, fejét ölébe hajtja, alázattal.
Néha előfordult, hogy kapott valamit, ha jó hírt mondott a jövőlátó.
Most is gyorsan lement, és leült.
Egy idő múlva nyílt a félig korhadt ajtó, és egy nő lépett ki, gyönyörű bordó bársony ruhában.
Arcán mosoly, szemei a jövőbe révednek.
Így is észreveszi a kislányt, kisujjáról lehúz egy gyűrűt és odadobja.
Ő boldogan felkapja, majd hálásan megcsókolja a nő cipőjét, amikor az beszáll a hintóba.
A kocsi elmegy, a gyermek boldogan körülnéz, majd szívét jeges rémület szorítja össze.
Pár méterre egy koldus áll, és őt nézi.
Meglátta, hogy mit kapott.
Gyorsan átszaladt, visszament a padlásszobába.
Eldugta a gyűrűt a gerenda alá, egy rongyba csavarva.
Kis idő múlva meggondolta magát.
A gyűrűt a ruhája sarkába kötötte, és elindult a kikötő felé.
Előtte, az ajtón kinézett, nem látta a koldust.
Már sötétedett, gyorsan szedte a lábát.
Közben, hátra, hátra nézett és hirtelen észrevette, hogy valaki követi.
Beugrott egy alacsony, faépület mögé.
A szíve a torkában dobogott.
Úgy érezte, hallja, ahogy lépésenként közeledik a koldus, és vele a halál.
Iszonyatos félelem szorította össze a mellkasát.
Hirtelen felbukkant.
Először csak az árnyéka, majd a koldus.
Sikítani akart, de nem tudott, mert a torkát egy kötéllel összeszorították.
Hörögve kapkodott levegő után.
Iszonyatos fájdalom járta át a testét, majd hirtelen csend lett belül.
Úgy érezte, mintha rettenetesen álmos lenne.
Engedett az érzésnek.
Már halott volt, amikor „látta”, hogy a koldus átkutatja a ruháját.
Keze, mint a karvaly lába.
Csontra száradt pikkelyes bőre, sötét volt a kosztól, hosszú, görbe, mocskos körmökben végződött.
Megtalálta a gyűrűt.
Arcára torz vigyor ült.
Szájából kivillant, egy darab, hosszú, sötét szemfoga.
A „kislány” felismerte.
Tudta ki ő.
A férfi 1458-ból, Lotharingiából, VII. Károly idejéből.
De, ez már egy másik történet.