A héten találkoztam egyik kedves Barátommal, aki a lábamat kezelte a műtét óta prána-nadi tudásával.
Már sokszor írtam, hogy mennyire nem természetes, hogy nem fáj egy olyan láb, amit csontig felvágtak, több mint tíz centi hosszan, kivettek belőle egy vasdarabot és hét csavart, ami egy éve belenőtt, és összevarrták, tíz öltéssel!
Még a kórházban sem kértem fájdalomcsillapítót, mert nem fájt. Igaz, itthon egyik éjjel volt egy olyan pillanat (egyszer az azóta eltelt időben), amikor bele nyílalt valami erős fájdalom egy másodpercre, talán megmutatták, hogy ennyire kellene fájnia.
Ami a lényeg, és, amiért szóba hoztam, az a hit. Mert kezelhetnek bármivel, ha nem hiszi, akit kezelnek, hogy hatni fog. Nekem mindig a hitem volt az erősségem. Nem mondom, hogy most nem inogtam meg egy jó darabig, de azért álltam újra talpra és akarok már élni, mert hiszem, hogy kárpótolnak az elveszett életemért. Azt már nem adják, és nem is kérem vissza. Egy teljesen másmilyenért küzdök, foggal, körömmel, minden erőmmel. És megkapom, mert jár nekem!
Mara írt, akinek köszönhetem, hogy írni kezdtem, szívesen közzétesz a naplómból a hírlevelében, mert szerinte sokaknak hitet, erőt adna. Nagyon örültem neki, mindennél többet ér a visszajelzésetek!
Mara tanfolyamán sokféle képességet lehet szerezni, de csak annak, aki hisz benne! Tudom, lesz aki megy decemberben tanfolyamára, de kétségei vannak már most, hogy jön-e valamilyen képesség.
Hát ezt mondom mindenkinek, hinni kell, hogy megkapjuk amit akarunk, és teszünk érte, és jár nekünk. Nyilván nem mindent, de innen kell indulni.
És most lássuk a jövendőbelieket!
Imre 60 éves, jókedvű, vidám, magabiztos, és a kép alapján helyes is, de egyszerű nőt keres.
Nem szavazok rá, mert sok minden vagyok, de egyszerű nő nem. Ezt magam is belátom.J
Misi háztartásbeli (ilyennel is most találkoztam először), és szereti a hasát. Látszik is az adataiból.
Hopehely nagyon megérintett! Igaz egyik helyen azt írja 50 éves, másutt 55, de nagyon szimpatikusan ír magáról. Szavazok is rá két pontot.
Tolókocsis, 18 évesen kiesett a vonatból. Vergődő halként keresi, aki visszadobja az életbe. És, roma, egy kis faluból. Írok is Neki. Úgy látszik, már ezt is kezdem feladatomnak tekinteni, hogy az ide kerülő elesetteket bátorítsam egy kicsit. Remélem, jól esik nekik.
Ma nincs kedvem a többiekkel kekeckedni.
Időm sincs sok, mert mindjárt ébred kisunokám.
Majd este adok nekik!J
Megnéztem az egyik helyet ahova küldtem két novellát, és 89-en olvasták el november 1-től! És, volt aki már a nevem alapján megkereste mit írtam még. Jól kibőgtem magam, „mert elszorították a torkát mélyenszántó soraim”.
És nagyon kedves biztatásokat kaptam. Látják, hogy új vagyok még. Az első kritikán kiakadtam, és a mai napig meg sem néztem, hogy valaki is olvasta-e amiket beküldtem.
Emlékeztek még ostoba Egyördögre? Már egyszer megírtam, hogy szálljon le rólam, a feleségével foglalkozzon, de nem ért a szóból. Vagy, azt hiszi más vagyok, mert a másik képemet tettem előre. Ez is nagy ész lehet!
Hópehely visszaírt. Ezt:
“Mutass nekem egy csillagot az égen, és én lehozom neked!”
Válaszoltam neki, és elláttam tanácsokkal, hogyan ismerkedjen. Ez a szöveg indulásnak jó is lesz!
Rumczájsz Imre írta:
“Agy lehetőséget az ismerkedésre. Nem minden az aminek látszik.”
Az első szóra felhívnám mindenki szíves figyelmét! Szerintetek adjak? Vagy aggyak? Vagy ne agyak?
Nagyon sajnálom szegényt, de nekem is elég a bajom, nem pátyolgathatok itt még többeket!