N.L. kiosztott. Már kezdem megszokni.
Mert, hogy hisztizek, ha valami nem úgy van, ahogyan akarom.
Azt képzeltem olyan lesz, minta a többi, azért mert egyszer találkoztunk éjjel nappal engem hajt vagy rohan hozzám? (honnan szed ilyen baromságokat a többiekről?) Mert neki dolga is van. A városba sem ér rá futkározni.
És kussoljak, majd hív. Egyébként is kétszer akart velem beszélni, és egyszer sem értem rá. És Ő nem sértődött meg. (Egyszer már aludtam, egyszer fürdeni készültem, éppen ruha nélkül ácsorogtam.)
Szólni (írni) sem tudtam, olyan röhejes volt. Nem is értem, miért nem sértődtem vérig!? Mindenesetre megírtam, hogy fürdeni megyek, hajat mosok, majd a városban ebédelek és csak négy után jövök haza, ne hívjon.
Mit tesz Isten? Nem éppen be kellett jönnie a városba a telefon miatt? Hétfőn is bement a telefon miatt, mert mondtam, hogy lehet, hogy találkozom Valakivel, ha még Győrben lesz. Esetleg közben találkozhattunk volna.
És, bár nem ér rá, és nem lohol utánam falkában, mint a többiek, azért ettünk a Bergmannál egy franciakrémest.
Közben a Twoo-n már 40 ember jelölte be, hogy tetszem neki. Abból három házas. Az a három, aki nekem is tetszene. Most egy 55 éves, motoros. Azt látom magamon, hogy a tizenkilenc éves Csika szemével nézem, hogy ki tetszene. Hosszú hajú, tetovált, motoros. Mint régen a Hair, a Szelíd motorosok, A Volt egyszer egy pop fesztivál(így van a címe?), a világ megváltása, és ilyenek. Azután jött a párom, aki teljesen más volt, és összeházasodtunk.
Máshol randizni hívnak. Megnézem. Alacsony és telt. Finoman fogalmaztam, mert özvegy. Szavazok is rá két pontot. Még senki sem szavazott, pedig 458-an megnézték!
Ő is egy újra hasznosított. Ez a szó azért jutott eszembe, mert volt egy pályázat, ahova Szeszélyes hulladék címen lehetett írni, és én írtam. Ott használtam ezt a kifejezést, de más értelemben.
Szóval, újra regisztrált.
Tibor is, akinek tetszem. Alacsony Ő is, és élettársa van. Mindegy. Anyagnak jó lesz. Szavazok.
Ők olvasni tudnak, mert nem szavaztak.
Mire leírom, már jön is az üzenet, hogy szavazott. Kitalálom, hány pontot!
Nesze, Te beképzelt majom! Tibor csak hat pontot adott! Az a kedvellek. Hiába, élettársa van. Nem sürgős a váltás. Netán Ő is komolyan veszi, mint én az elején?
Három napja nem tudok kinyitni egy ásványvizet. Minden nap fárasztom egy kicsit, de nem boldogulok vele. Az egyedülálló nőknek van mivel megküzdeni nap, mint nap. Előbb, utóbb végzek vele!
Gyönyörű a rózsám. Gondolkodom, miért nem sértődtem meg Rá. Nem is helyes, nem is jó alakú, szemüveges.
Nem is kedveskedik, vagy udvarol, csak sérteget.
Azt hiszem ilyen egy átlagos 60-as férfi. (mármint külsőleg )
Annyival több, hogy értelmes, és hozzám hasonló gondolkodású. Az, hogy jómódúnak tűnik, nem számít.
Az autóra is gondoltam. Nem új, de nagy és kényelmes. Sohasem érdekelt az autó. Az enyém majd szétesik, és már tükröm is csak egy van.
Egy mondás jut eszembe. A nőt szeresd, de ne próbáld megérteni. Hát, ha már mi sem értjük magunkat?
Tegnap a temetőben jól kisírtam, kipanaszkodtam magam. Majd a virágboltban két másik özvegyasszonnyal jól kibeszéltük férjeinket, és a most körülöttünk lévő másik neműeket. Jókat nevettünk.
Hát így egyenlítődnek a dolgok. Sírunk és nevetünk.
Frici levelet küldött. Ő is újrahasznosított, de Rá már többen szavaztak újra. Azért, mert olyan széles mosolya van, amilyent én is szoktam küldeni, de, csak személyesen. Meg, amikor kínosan vigyorgok.
Ő is író, mert azt írja „szívesen írók”, szóval gyűlnek megint az írók.
Átmegyünk külsős e-mail címre, nála ez is mosolyog. Amúgy Pest környéki, tényleg csak levelezni jó, meg anyagnak. Jó lenne, ha értelmes lenne. Írok Neki. Ja, és alacsony hozzám.
Amiből ez volt az utolsó, hogy mondom. Meg is keresem, aki tetszett a múltkor, csak alacsonynak találtam. Igaza van Hópehelynek, (javítom az o-t) sokszor nem attól kapná meg az ember az élet legnagyobb ajándékát, akitől várja.
Kitöltöttem a tesztjét, nem volt benne durva kérdés. Viszont külföldi költözést kérdez, eljöttem. Biztosan külföldön dolgozik.
Még az jutott eszembe, hogy tudom, általában Ők magasabb nőt keresnek. Mármint az alacsony férfiak.
Az ásványvizes palackot, arra gondoltam, lenyakazom. De olyan erős műanyagból készült, hiába nyiszálom a nyakát. Próbáltam belebökni is egy hegyes kést. Az sem ment. Új taktika kell. Lehet, felrobbantom!
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról 🙂