Egy napot kórházban töltöttem, így kiestem a társkeresésből. De! Az előfizetésem dolgozik helyettem, 12 pontot szereztem, míg aprítottak.
István, Te vagy az igazi jelölést adott! Még egy látó! Elég régóta fenn van, és munkanélküli. Vagy, csak nem javított az adatlapján. Vagy munkát keres. Még egy megélhetési. Nekem akar dolgozni.
Péter 6 pontot adott, nagydarab vállalkozó, egyetemet végzett. A 190 feletti fiúk már lánykoromban is díjaztak. Ha, volt a helyiségben valaki 2 méter felett, tuti, hogy kinézett, és felkért! Gyors számnál még csak hagyján, de lassúnál! Keményen szemeztem az övcsatjával.
A kórházról.
Miután elmondtuk a reggeli imánkat, miszerint Győr és vonzáskörzetében lakókat minden sérüléses baleset elkerülje a nap folyamán, hogy esélyemet növeljük a műtét elvégzésére, mert több baleset esetén hazaküldenek. Hát, éppen csak meghallgattak! Utolsónak bekerültem ½ 3 körül az ütemezett műtétre!
Ahol a műtét előtti vizsgálat és felvételi zajlott, megnyugodva láttam, hogy egy nőnek próbálják felfeszegetni a szűk nadrágszárát, és kigyűrni alóla térdzokniját, hogy a csipeszt rá tudják tenni. Más sem öltözött figyelmesebben.
¼ 3-kor egy nővér beszólt, hogy vetkőzzek, vérnyomást mért, adott egy bogyót, majd elment. Lányom szerint azért kell várni, mert a doki megissza a kávét ebéd után, és még most élezik a láncfűrészt is.
Levetkőztem, majd felvettem a köntösömet. Meztelenül csak nem megyek a műtőbe! Jött a beteghordozó. Kérdezte, hol a zöld lepedő, ami alatt feküdnöm kéne. Nem adtak, mondtam. Csalódottan elvitt a saját takaróm alatt. A központi műtő előterében átfektettek, és megkérdezték, melyik KEZEMET műtik! Felugrottam! Az Istenért fel ne vágják a kezemet, a lábamban vannak vasak! Jó, jó nyugtattak, a papíromon úgyis rajta van. A folyosó, mint egy pályaudvari elosztó. Az öt-hat vagy több műtő előtt toltak bennünket oda-vissza, közben kommunikáltak. Szálas doktor melyikben van? A fiatalasszonyt (én voltam, humoros jó kedélyű fickók vannak ott) Jámbor doktornak visszük.
A műtőkből tényleg láncfűrész hangok hallatszottak ki. Meg fúrógép, fémes kalapálás. Mint egy lakatosműhelyben.
Betoltak, a doki bejött, és nyugtázta, hogy ugye bekerültem, és megkérdezte, kérem-e a vasanyagot. Nem kértem. Majd jött az altatóorvos, akinek úgy látom igen tetszett az egyik asszisztens, aki előkészített, mert össze-vissza kérdezett, közben őt leste. Nevetve mondta neki a nő, hogy ezt már kérdezte. Mire ő, csak a beteget (engem) tesztelte, hogy figyel-e.
Mondtam, ha ez a műtét előtti kábításhoz tartozik, akkor sikerrel járt, mert már fogalmam sincs, mit akar tudni. Jót nevettünk, és elém tette a maszkot, hogy lélegezzek. Én meg egyfolytában mondtam, hogy még ébren vagyok, ébren vagyok, ébren vagyok, nehogy idő előtt belém vágjanak.
Azután a szobában ébredtem. Édes Istenem! Túl vagyok rajta, és élek!
A kórházi állapotokra két jellemző dolog. Várták a tiszta ágyneműt, megjött. Az egész baleseti sebészet egy, azaz egy tiszta párnahuzatot kapott! Mondta a nővér, majd kilogisztikázza, hogy minden beteg tudja egy kis ideig a fejét rátenni. Nagyon helyes, kedves nővérek voltak napközben. A műtőben, ahol egyébként egyszerre négyen foglalkoznak az emberrel, a nővér, aki az infúziót kötötte be, megszerelte a kartartót, mert mindig leesett, a kezemmel együtt. Szerencse, hogy kiskorában sokat legózott, mondta.
Már itthon vagyok, a kutyáim is megjöttek, és csak tíz napig kell injekciózni magam. Szép az élet!
Lábra is tudok állni, igaz táncolni még nem, meg cipőben menni sem. De, ettem is, és ittam is! Nagyszerű dolgok ezek!
Mégis kérek jutalékot a Microsofttól! Szerdáig József tartott ott, hogy öt percenként rohant a géphez, jött-e levél.
A csudába! Pedig megírtam neki, hogy itt az elsővel, elsőkkel mindenki így van. És, semmi kedvességet nem írtam, csak köznapi dolgokat, direkte. Amúgy, mivel nagyon kedvesen ír, engem is megfertőzött, és már én is várom, hogy ír-e.
Bonyolult dolog ez a társkeresés!