Második eresztés: Ugye nem?
Zsuzsa, Gyula városából jelentkezett, onnan is egy gyönyörű ámde nem történelmi helyről, egy hajléktalan szállóról.
Azt írta, ha én csak barátkozni akarok, és írni, akkor ő tud cifra dolgokat mesélni, olyat, hogy attól a kecskeméti cifra palota elsárgul szégyenében.
Levelezni kezdtünk, megtudtam, hogy 66 éves (ez két évvel ezelőtt volt), Gyermeke van kettő, de nem tudja hol, elfordultak tőle. Férje elhagyta, házából, otthonából kisemmizte, így van most egy hajléktalan szállón. És persze átolvasta a honlapomat, és véleménye volt, és intuíciói voltak, és még rengeteg szinopszis az agyában.
Gondoltam, hogy leutazok hozzá Gyulára, de ez jó szándék szintjén maradt, mert feleségem nemes egyszerűséggel és minden vitát megelőzve eldugta a forgalmit, és a kulcsot.” örülj, hogy az 5 cm-es aranyereddel a klozetig ki tudsz menni, és a pisilődig lelógó lágyéksérveddel akarsz autózni 500 km-t?”
Nem nagyon bízol bennem, ha eldugtad- mondtam búsan. Hát nem- válaszolta jeges hangon, és én nem mentem Gyulára.
De leveleztünk kisebb nagyobb kihagyásokkal. Egyszer írja, hogy nem Gyulán van, hanem itten a közelben Kispesten. Mert hogy a társkeresőn összeismerkedett az ő Gáborával, aki viszont nem hozzá ment el Gyulára, hanem érte, és felhozta Kispesti albérletébe. És mostan itten élnek édes- édesben.
Ismét pár hónap szünet, és megbeszéltünk egy személyes találkozót. amit az időpont előtt két nappal lemondott, mert hogy kórházban van. És mondta, hogy hol.
Na, itten volt a Szent Lászlóban, mondom ez nem 500 km, és bementem hozzá a kórházba. Pici volt, 67 éves, és olyan sárga, hogy a kínaiak csak restellhetik magukat. Az epéjével volt valami baj. Sárgaságba esett. Elbeszélgettünk, mesélte, hogy az ő Gábora naponta jön be hozzá, és milyen jó neki vénségére. Aztán faggatni kezdtem Gáborról, akiről kiderült, hogy legény ember, szobafestő- mázoló, és 45!! éves.
Szokott tapintatommal megkérdeztem tőle, hogy csak tejbegrízt főznek esténként, vagy esetleg valami csintalanság is történik a paplan alatt az éjjel.?
ragyogó mosollyal mondta, hogy sok és szép csintalanság.
Elkezdett csiklandani a hipotalmuszom erősen.
Ez a Gábor vagy anya komlexusban szenved, vagy gerontofil. Aztán megvontam lelkemnek a vállát. Nem mindegy? Albérletben él, elhozott egy 67 éves asszonyt a menhelyről, dolgozik rá, albérletben laknak, naponta látogatja. Nincs mit egymástól elvenniük, csak adni tudnak egymásnak. És csintalankodnak egymás örömére.
És Zsuzsa boldog, látszott rajta hogy boldog.
Gáborral soha nem találkoztam. Zsuzsa 2015 októberében felhívott, hogy eperákja van, majd jelentkezik a kórházból.
Karácsonyra, és újévre is írtam neki. Nem válaszolt. Azóta csend van.
Nagy, néma csend.
Jaj Istenem! Ugye nem? Ugye nem!?…..
2016.01.08
Ez az első meg második eresztés innen van.:
Gárdonyi Géza: “Göre Gábor bíró úr tapasztalatai az Ámerika országban tött utazásáról. E’ mán a 10-ik eresztés, kapkodható Dante úr könyvespócáról.”
A történet igaz, láttam is egy képet róluk, nagyon boldognak tűntek. Irigykedtem is kicsit, micsoda szerencsés nő! Szimpatikus volt a férfi. Őszintén remélem, él még Zsuzsa.
2016. január 21-én írom eme sorokat. felhívtam Zsuzsát,( Már kiírhatom- Zloch Zsuzsát, és egy férfi ( az ő Gábora vette fel)
Elmondta, hogy Zsuzsa az albérletükben, a közös ágyukban szépen, csendben elaludt. A harmadik kemóra már nem tartott igényt. Sajnos jó volt a megérzésem.
Legyen neki könnyű a föld, És legyen az égben saját hajléka, ahogy a földön sokáig nem adatott meg neki
Egy kapcsolat ami vegre az eletrol es egymasrol szol es , h egyutt lehet csak mosolyt varazsolni a felhokkel boritott elet kihivasai kozott.
Egymasert erdemes elni csupan, mert ez a boldogsag.
Kedves Myrol mint fentebb olvashattad, ez a barátom sajnos meghalt. Halála előtt Sándor Kata szerkesztő riporter a Club rádióban készített vele egy riportot. A jövő héten megkapom. Ha érdekel, írd meg a mail címedet a jenoplat@gmail.com címemre, és elküldöm Neked. Ez kép és hanganyag, mint mondták nekem. ölellek barátsággal: Jenő
Csak egy dal neki, oda fennre:
https://www.youtube.com/watch?v=6XMkwtI2hWg
( Demjén F. egy gyertya égjen)