A hét színes szemüveg

Csukott szemmel születtem.

Kilökött egy hatalmas erő, az óceán langyos, meleg vízéből, a partra.

A homokba, a hideg, rideg világosságba.

A szememet kinyitottam, majd becsuktam, mert éles fény vakított el.

Rövid idő múlva újra kinyitottam, homályosan, foltokat, körvonalakat láttam.

Becsuktam.

Nem láttam tisztán, szemüveg kellett volna.

De, nem kaptam.

Erőlködtem, és látni kezdtem.

Láttam a körülöttem lévő világot, Anyámat, Apámat.

A Földet, az égen a Csillagokat, a Napot, a Holdat.

Kiabálást hallok.

A szüleim.

Zavar, rossz érzés.

Már kapok egy szemüveget.

Egy lilát.

Gyönyörű, amit látok vele.

Egy különleges világot, ahol mindenki engem szeret, ahol én vagyok a legfontosabb.

Még tudom, hogy ki vagyok.

A világon a legfontosabb.

Egy Élet.

Nődögélek, kinövöm a szemüveget.

Már tudom, hogy még nem volt az enyém, csak megmutatták előre, milyen az utolsó lépcső a Szivárvány létráján.

Kapok egy piros szemüveget.

Hatalmas energiát érzek, mintha tűz lobogna a belsőmben.

– Ide nekem az oroszlánt is!- kiáltok.

És, harcba szállok.

Mindenért, amit energiáért, majd pénzért kapni lehet.

Közben, furcsa érzések keletkeznek bennem.

Őrülten vágyok egy új szemüvegre.

Már nem várom meg, hogy adjanak, elveszek egyet.

Egy narancssárgát.

Rájövök, hogy a méhecske és a bibe…..

Ez is kell nekem!

Édes kicsi lányom születik.

Már a sárga szemüveget hordom.

A napsárgát.

Édes, finom, meleg, átölel, simogat.

A világ kerek, mint a Nap.

A szívem tele szeretettel.

Új szemüveg kellene.

A zöld jó lesz.

Megnyugtat.

Jó hazamenni munka után.

Szeretem a családomat, megértem a szüleimet, megbocsátok mindenkinek.

Szeretem az egész világot.

Szép az élet, jó élni.

Korosodom, okosodom.

Jó lenne megosztani a világgal, amit megtudtam, megtanultam.

Még nem tudom, hogy milyen keveset tud az ember, amikor azt hiszi, hogy sokat tud.

Tanfolyamokra járok, filozófiai iskolába, természetgyógyászatot tanulok.

A kék szemüveget fel-felteszem.

Hirtelen váltás van.

Most nem én választok.

A sötétkék helyett fekete szemüveget kapok.

– Ilyen szín nincs is a Szivárvány létráján!- kiáltok.

De, senki nem hallja.

Legalábbis nem felel.

Érzem, hogy lezuhantam.

Felnézek.

Hatalmas a létra előttem, a Szivárvány létrája.

Tudom, hogy már nincs időm a régi tempóban végigjárni újra az elejétől, mégis szeretnék feljutni a tetejéig.

A liláig.

Csak két lépcső volt hátra, amikor leszakadt alattam, és fekete lett minden.

Sokáig ültem a lépcső alján, és lépésről, lépésre átgondoltam az egész életem.

Már nem voltam benne biztos, ki vagyok én.

Voltam, vagyok, gyermek, szerelmes, feleség, anya, főkönyvelő, özvegy, nyugdíjas, nagymama.

Rengeteget tanultam.

Tárgyi tudást, fizikát, biológiát, csillagászatot, filozófiát, ezotériát, vallástant, és még sorolhatnám.

Furcsa módon, akkor nyílt ki számomra a világ, amikor lezuhantam.

Csúnyán megütöttem magam, mert elég magasról estem.

Onnan, ahol már a sötétkék szemüvegre vártam.

Most, újra indulok, és gyorsabban haladok.

Már tudom, mert megtanultam, hogy számít, milyen szemüveg van rajtunk, hogyan látunk, mennyit értünk meg a világból.

A szivárvány hét színéből, a vörös, narancs, sárga, zöld, kék, sötétkék, lila színekből.