Chika i.e. 103
Lecsukom a szemem, megint egy film pereg,
Mesék jönnek, vagy előző életek?
Akinek készüléke van, az adást veheti,
Akinek nincs, az magát mindentudónak,
A mesélőt bolondnak hiheti.
Mese, mese, mátka,
Lebben a múlt fátyla,
Kibújik egy lélek, színes lepkeszárnya.
Időszámítás előtt 103-ban vagyunk,
Az ókori Kínában, hegyek közt utazunk.
A sziklák között lovas, fegyveres emberek.
Velük megkötözött férfiak, nők, gyermekek.
Közelítünk, egy sziklarésbe nézünk,
A hely ismerős, nagyot dobban szívünk.
Egy gyermekét magához ölelő nőt látunk,
És mi, hirtelen a gyermekké válunk.
Jeges rémület némít el bennünket,
Az ismerős helyzet szorítja szívünket.
Az asszony, aki öleli a gyermeket,
Mellkasában visel egy nyílhegyet.
Esteledik, a fényt a sötét elnyeli,
A kislány néma csendben az asszonyt öleli.
Várja, hogy megszólaljon, hogy hívja enni,
Biztosan tudja, hogy haza fogja vinni.
Álmában minden a régi, a nap ragyog,
Édesanyja felveszi és mosolyog.
Ha szemét kinyitja hideg van és sötét,
Ezért inkább újra álomra hajtja a fejét.
Már nem tudta, mi az álom és mi a valóság,
Míg egyszer csak lett ragyogó világosság.
Gyere kicsi Chika, gyere chen,
Gyere ölembe édes gyermekem!
Mese, mese, mátka,
Lebben a múlt fátyla,
A lélek visszabújik sötét gubójába,
És porrá foszlik, színes lepkeszárnya.
2020-11-09
Erzsébet Cseh