Előző életek Hejse I.sz. 884 


Lecsukom a szemem, megint egy film pereg,

Mesék jönnek, vagy előző életek?

Mese, mese, mátka, lebben a múlt fátyla,

Kibújik egy lélek, színes lepkeszárnya.

 

Időszámítás szerint 884-ben járunk,

Gyönyörű, vágtázó, éjfekete lovat látunk.

Hejse! – szólítja meg egy apró alak,

Ki színes köntösében, a ló után szalad.

 

Keleten vagyunk ismét, körben magas hegyek,

Fentről, kristály tiszta vizű patak ered.

A völgyben magas fűben állunk,

Miközben az apró asszonnyá válunk.

 

Belsőnkben oly könnyűek vagyunk,

Érezzük, hogy pilleként szárnyalunk.

A ló nyakát átölelve, ráomlik hajunk,

Két arc, de egy haj, egy lélek vagyunk.

 

Tág orrlyukkal szippantjuk a szabadságot,

Együtt, csodaszépnek látjuk a világot.

Beszippantjuk egymás bőrének illatát,

A szívtérbe véssük, közös létezésünk nyomát.

 

Az érzést, amit keresünk életeken át,

Amivel legyőzzük majd a halált.

Újra meg újra visszajövünk megkeresni,

Felismerni, megszeretni.

 

Szeretni egy embert, egy állatot, egy virágot,

Szeretni benne magunkat, s az egész világot.

Az érzést, amit egymásnak adtunk,

A szabadságot, amit ettől kaptunk.

 

Távolban, fehér sátrak közt emberek,

Egyikük messziről nekünk integet.

A sátrakat bontják, jelzik, hogy indulunk,

De mi ketten, nehéz szívvel búcsúzunk.

 

A könnyűség, piheként tova libben,

Mi visszaesünk rabláncra kötötten.

A szívünk nehéz, de tudjuk, menni kell.

A megérzés néha nagy teher…

 

Mese, mese, mátka,

Lebben a múlt fátyla,

A lélek visszabújik sötét gubójába,

És porrá foszlik, színes lepkeszárnya.

 

Erzsébet Cseh

2020-11-18

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük