(2014-ben voltam, és most aktuális, a film miatt, felteszem.)
Mégis Péterrel ( a 19.999.- ft-ért vásárolt új férjemmel, gps-emmel) mentem Kaposmérőre a Lovasíjász Világbajnokságra. Nem volt időm átcserélni a hangot.
Az elején eltartott egy ideig, míg tisztáztuk a hatalmi viszonyokat.
Néhány csalódott hangú újratervezés után beletörődött, hogy arra megyünk, amerre én akarom.
Keszthelyig nem is volt baj, ott közölte velem, hogy 600 m után forduljak jobbra. Anyám!
– Mennyi neked a hatszáz méter? Azért vettem gps-t!
Méterenként lehetett jobbra fordulni. Ahol gondoltam, befordultam.
Nem ott kellett.
– Újratervezés – mondta szemrehányóan. – Az első lehetőségnél fordulj jobbra!
Jobbra fordultam.
Zsákutca volt.
Ez neked a jó út? – kérdeztem.
Gondolom, elszégyellte magát, mert elkussolt és kikapcsolt. A lehető legjobbkor. Töltőre tettem és újra élesztettem.
Ezt a pár száz métert még egyszer eljátszottuk, de simán le és haza jöttünk. Kezdünk összecsiszolódni.
Illetve, volt egy durva “élményünk”, előttem pár másodperccel elütöttek egy kutyát. Még láttam, hogy rúg kettőt, majd mozdulatlanul hevert a kocsi letört darabja mellett.
Iszonyatos volt!
Gondolom, nem élte túl.
Elgondolkodtam, mert előtte mérgelődtem egy BMV-vel, hogy nem fordult ki, majdnem belecsúsztam. Óvatos volt, így pár másodperccel később értem oda.
Vajon, ha kifordul, ahogyan akartam, a kutya elém fut ki?
És, meg tudtam volna állni?
Autóztam hat órát a két órás programért, de megérte! Ma már csak ½ 12-ig tartott a verseny, és én 9 után értem oda, pedig hatkor indultam.
Fantasztikus élmény volt! Gyönyörű helyen, Kassai birtokán tartották. Egy tó körül parkoltunk a kocsikkal, jó lápos partszakaszon.
A Lovasíjászat ma már hungarikum, Kassai nevével fémjelezve, és már tanítják is valamilyen iskolában.
Nem csoda, ha Ő nyerte a bajnokságot! Igaz, a második helyezett egy fiatal volt, és volt olyan helyzet, hogy csak hat ponttal maradt le!
Nekem Ő, ott, szimpatikusabb volt, mert az eredményhirdetéskor boldogan felemelte az íját, majd megölelte, megpuszilta, megdicsérte a lovát.
– Hallod! Nyertünk!- mondta a lónak. – Ügyes vagy!
Egy domboldalon felállított kapun történő átjutást követően nyilazhattak megállás nélkül a vágtató ló hátáról a következő kapuig. A cél középen volt, és forgott utánuk. Fantasztikus látvány volt, amikor visszafelé nyilaztak, sokszor még a kimenő kapuból is beletaláltak.
A lovukkal olyan összhangban voltak, hogy szóval irányították. Hallottam, amikor az egyik lassan vágtatott, a gazdi csak rászólt:
– Csipkedd magad!
És a ló csipkedte, gyorsított. Ugye, itt kézzel nem lehetett irányítani a lovat, csak lábbal és szóval.
Amikor visszafele baktattak, akkor is volt, aki szóval irányította, ha másfele ment volna a paci, pedig akkor megfoghatta volna a kantárt.
Volt egy ló, amelyik annyira tetszett, össze tudtam volna puszilgatni!
Mikor a kapuhoz ért, mindig elkezdett nyögni.
Fu-fu-fu. Ilyen hangokat adott ki. Persze nem a futás miatt, az semmi volt nekik. A verseny miatt. Látszott rajta, hogy tudja, miről van szó és játssza a fejét. Annyira bírtam!
Az biztos, hogy fantasztikus összhangban volt ló és lovas. Számított az idő is, adott idő alatt kellett megtenni az utat, és a megtakarított idő, pontot ért. A közös ritmus is feltétel volt, mert látszott, ha valaki kizökkent több nyíllal kevesebbet tudott kilőni.
Volt egy férfi a közönségben, aki egy- egy jól sikerült sorozat után bekiabált:
– Nem véletlenül féltek tőlünk! Ilyenek voltunk mi! Ezek vagyunk mi, magyarok! Imádkozzatok! A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!
Amúgy is olyan sámános volt az egész hangulata. Fehér jurtákban laktak a versenyzők, sámán dob szólt, többen beöltözve jöttek, mentek. Szóval nagyon hangulatos volt az egész.
A vágtató lovak patájának dübörgése, a nyílvessző becsapódásának hangja, igazán élvezetes volt.
Egy kis kiállítás is volt, az Arany szkíta harcos, akinek a csontvázát megtalálták öltözetével együtt. Rekonstruálva állították ki, korabeli lószerszámokkal együtt. Bőrből, gyönyörűen kidolgozott fejre, testre valók is voltak. A harcos öltözete fantasztikus, csodálatos, és minden motívumnak jelentősége van. Érdemes rákeresni, a neten biztosan meg lehet nézni.
Utána odamentem a győztes pacikhoz, és mondta az egyik férfi, hogy nem véletlenül fiú (vagy volt fiú) minden ló. Mert a lányok szeszélyesek.
Már elnézést, mondta, de ez az igazság. Egy lány ló, ha „rájön”, nem dolgozik. A fiukra mindig lehet számítani.
És azt is mondta, hogy nagyon sokat foglalkoznak a lovaikkal, szinte állandóan együtt vannak, azért olyan nagy az összhang.
Egy barna volt csak közöttük, a többi mind szürke (fehér) volt. Azt nem kérdeztem, miért, de láttam, hogy a verseny végén Kassai lovait kiengedték. Volt vagy tíz, mind ilyen szürkés-fehér. Gyönyörű látvány volt, ahogyan kifutottak.
Egy lefutott inni, egy elhenteredett a homokba, egy odament az egyik látogatóhoz, páran felfutottak a domboldalra.
Beszívtam az illatukat, megsimogattam párat. Finom orrukat, erős nyakukat. Kitágult orrlyukakkal nagyokat szippantottam a levegőből. Imádom az illatukat!
Azután haza indultam.
Volna…. Ha a kocsim ki tudott volna jönni a lápból. De, nem tudott.
Olyan mázlim volt, hogy három kamasz lány fürdött a tóban éppen, és kérés nélkül felajánlották, hogy kitolnak. Gondolom, nem az első voltam, mert elejétől néztek, ahogyan beszálltam, hogy el tudok-e indulni.
Hazafelé még bementem Zalaszántóra a Béke Sztupához. Minden szintet körbejártam. Igaz, csak egyszer és fordított iránybaJ Az imaházba is beültem egy kicsit meditálni, és szokás szerint kuncsorogni.
Hát ilyen szép napom volt.