Teste ezer apró darabra szakadt.
Egy pillanatig látta roncsolt testét kívülről, a körülötte heverő holttesteket, egy szakadt plüss mackót, a gomolygó füstöt.
Hallotta a sikoltozást, hörgést, kiabálást, futó lábak dobogását.
Majd megszűnt a tér és idő, és egyszerre volt a múltban, a jelenben, a jövőben.
És megértett mindent.
Mint egy varázsgömbben, egyszerre látta véget ért életének minden mozzanatát.
Elmúlt emberi léte már részévé vált a Mindenségnek.
Mindazt, ami megtanult, amit átélt, amit megértett, magába szívta.
Egy iraki kis faluban jött a világra, negyedik gyermekként.
Anyja gyönyörű nő. Derékig érő fényes fekete haja volt, meleg, mélybarna szemei, karcsú alakja.
Nasim imádta.
Apja, Hamed, magas, szikár férfi volt. Kreol bőrű, fekete hajú, fekete szemű.
Az ő szemei sütöttek, ha indulat gerjedt benne. Akár jó, akár rossz. Égetett, mint a tűz.
Nasim őt is szerette, de még inkább tisztelte, tartott haragjától.
Apjának csak egy felesége volt. Együtt nőttek fel, és már kiskorukban tudták, hogy együtt fognak élni. Szerették egymást.
Nasim, kisgyermekként imádott élni. Reggeltől estig szabadon játszottak, küzdöttek fakardjaikkal, csak a birkákra kellett vigyázni.
Esténként nagyanyja, aki velük élt, mesélt neki, és testvéreinek.
Mesélt a régi, csodás, gazdag, perzsa birodalomról, Mezopotámiáról.
A hatalmas uralkodókról, bátor harcosokról, akik megvédték hazájukat.
Gyönyörű asszonyokról, akik okosságukkal, szerelmükkel segítették férjeiket.
Ravasz kereskedőkről, akik hatalmas vagyonokat szereztek.
Koldusokról, rabszolgákról, akik eszükkel, vagy hősiességükkel kivívták szabadságukat, felemelkedésüket.
Ekkor Nasim elhatározta, hogy ő is ilyen nagy hős lesz, ha megnő.
Bátor férfi, aki megvédi hazáját, családját az ellenségtől.
Amikor iskoláskorú lett, beköltöztek a közeli kisvárosba.
Apjuk nyitott egy kis fa- és bőrtermékeket forgalmazó üzletet.
Csodálatos lószerszámokat, apró bútorokat készített.
Meg nem gazdagodtak, de szépen megéltek az üzletből.
Egy idő után hallotta, hogy apja Európáról beszél anyjának.
Úgy hangzott, mint régen a nagymama meséi.
Hatalmas, gazdag birodalomról szólt, ahol mindenki palotában lakik, és mindenki mindent megszerezhet, amit csak szeme, szája kíván.
Unokatestvére mesélte, aki két év után most jött haza, repülővel. Fényképeket mutatott, hogyan élnek.
Nasim és testvérei tátott szájjal hallgatták, mint régen a nagymamát.
A nagymama, ugyan, ilyenekről nem mesélt volna.
Gyűlölte a külföldieket, akik idejöttek, és romba döntötték az országot. Főleg az amerikaiakat, akik megölték két szép fiát.
Nem is értette, Allah miért engedi ezt meg?
Hitüket tisztelő, becsületes, dolgos család az övék.
Aztán eljött az idő, amikor apjuk közölte, hogy elmennek Európába.
Eladott mindenét, és repültek egy új világ felé.
Ahol mindenki gazdag és szabad, ahol ruhát alig viselő gyönyörű lányok vannak, akik bárkivel szívesen szeretkeznek házasságon kívül is.
Apja, Hamed, bár írástudatlan volt, és a nyelvet sem ismerte, hamar feltalálta magát.
Alig telt el egy év, és már ő működtette a főváros nagyobb illemhelyeit.
Nem az automatákkal ellátott modern helyiségeket, hanem a parkokban, kastélyokban, múzeumokban, vurslikban, tömegrendezvényeken felállított nyilvános wc-ket.
Az üzlet jól ment, szépen gyarapodtak.
A takarításra honfitársait foglakoztatta, fillérekért. A nagyobb helyeken személyesen felügyelt egész nap.
Nasim, testvéreivel, egy segélyszervezet segítségével megtanulta a nyelvet, és a velük egy időben érkező, bevándorló külföldiek gyermekeivel járt az iskolába.
Napközben átlag belga gyermek volt, délután a wc-s iraki fia.
Míg apja boldog volt, hogy milyen jól élnek, ő egyre boldogtalanabb, hogy milyen pocsék, alsóbbrendű életük van.
Eleinte Ő is olyan akart lenni, mint a többi belga fiatal.
A gazdag, belga fiatal.
Akik a kertvárosban laknak, menő kocsival járnak.
Ügyvéd akart lenni, vagy mérnök, menő könyvvizsgáló, vagy bróker.
Aztán, egy idő után már nem akart európai fiatal lenni.
Rájött, hogy az, az élet, amiről ő álmodott, itt is egy szűk réteg kiváltsága.
A többség életére nem vágyott.
Kívülről látta a „boldogságukat”.
Egyre többször gondolt nagyanyjára, aki gyűlölte a külföldieket, akik háborút kezdtek az országukban, szétlőttek mindent, majd hazamentek. Pusztulást, szegénységet, káoszt, könnyeket hagyva maguk után.
Nagyanyja azt sem értette, hogy Nasim apja miért megy el olyan messzire.
A többség csak a szomszédos országokba ment, ahol nincs háború.
Ők visszajönnek, ha újra béke lesz. Ez az ő hazájuk.
Nasim, honvágya miatt el kezdett a közeli imám imaóráira járni.
Jó érzés volt, hogy magához hasonlóan gondolkodókkal beszélhetett.
Egyre gyakrabban ment el.
Újra tartozott valahova. Barátai voltak.
A bevándorlók többnyire egy negyedben laktak, így napközben is egyre többször találkoztak, beszélgettek.
Igazságot beszéltek. A hitetlenek világa hazugsággal van tele.
Nasim készülődött.
Megfürdött, megtörölközött.
Hátrafésülte fényes, fekete haját.
Felvette az új farmerjét, tiszta inget, és bőrdzsekit.
Felcsatolta az övet, majd elindult.
Nehezebb volt, mint hitte.
Mármint az öv.
Széles volt, mint egy derékvédő.
Tele robbanószerrel.
A következő „pillanatban” már tudta, hogy nem ez a megoldás.
Megölt néhány ártatlan embert.
A folyamat pedig megy tovább.
De, az élet élni akar.
Van, amit nem tud szabályozni emberi hatalom.
Egy újszülött felsír a Vén Európa szívében.