Tükröm, tükröm..


tükör

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem,

Én vagyok-e a tükörképem?

Mit mutatok, és ki néz engem?

És, aki néz, mit lát bennem?

Aki képes tűzön járni,

Mért nem képes magát látni?

Ha egyedül is egész vagyok,

Társban tükröt miért kapok?

Tükröt egyszer, tükröt kétszer,

Ki vagyok én, kérdem szépen.

Hol voltam, mielőtt idejöttem,

És hol leszek, ha innen elmegyek?

Voltam én hatszáz éve Londonban egy gyerek?

Én voltam, ki egykor a sztyeppén lovagolt?

És a férfi, aki csatában másokat legyilkolt?

Mi a valóság, és mi a képzelet?

Hol volt az ember, mielőtt leszületett?

Lelkem üstökösként repül,

Létezésből létezésbe,

Férfi magjából asszony ölébe?

Gyönyört adva testesül meg, újra meg újra,

Hogy ráléphessen a damaszkuszi útra?

Naponta felépítem magam, ez itt az én világom,

Az én magomból nyílt virágom,

Olyan, amilyennek csak én látom,

Amit én, magamnak teremtettem,

Érzésekkel, melyeket magamra engedtem,

A gyümölcsét is csak én ettem.

Ha én innen elmegyek, hiszem,

Hogy az egészet magammal viszem.

A napsütést, a madarak énekét, kutyáim ugatását,

Gyermekem „szeretlek” mondását.

A szerelmeket, a nyarakat, teleket.

Ha majd egyszer, innen elmegyek.

A fájdalmakat, félelmeket itt hagyom,

Azokat végleg lerakom.

A batyumban csak szép élményeket,

És, talán egy kevés tudást viszek,

Mint egy jó nyaralásból,

Ebből a gyönyörű, csodás világból.

Hazát, házat, férfit szerettem,

Fát ültettem, gyermeket neveltem.

Elég volt-e annyi jó, amit eddig tettem,

Hogy Maat mérlegén pihe könnyű legyen majd a lelkem?

Engem még húz vissza pár lelkifurdalás,

Melyekből némelyik, bizony már rozsdás.

A tükörben látom, arcom ráncosodik.

Míg testruhám kopik, elmém okosodik.

Már csak alkalmaznom kéne a tanultakat,

Hogy ne kelljen újra járni a damaszkuszi utat.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem,

Jó volt az, hogy én itt éltem?

 

 

Asszonylélek 2018-07-09

 

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük